Orbán Viktor odafigyel a nyugdíjasokra, szeretve tiszteli őket
A magyar kormány minden körülmények között kiáll az idősek mellett, megvédve juttatásaikat és életminőségüket – nyilatkozta a Mandinernek Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.Mint elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is fontosnak tartja a nyugdíjasok helyzetét, „napi szinten odafigyel rájuk, szeretve tiszteli őket, mert tudja, hogy milyen sokat köszönhetünk nekik”.
A főtanácsadó szerint ennek szellemében adták vissza a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, vezettek be élelmiszer-utalványokat, illetve döntöttek a kiegészítő nyugdíjemelésről. A mostani intézkedésekkel átlagosan 47200 forint érkezik a novemberi nyugdíjakkal együtt, januárig visszamenőleg biztosítva az inflációkövetést, míg decemberben már az 1,6 százalékkal megemelt összeg jár majd. Hozzátette: 2010-ben az átlagnyugdíj 97 ezer forint volt, ma ez az érték 245700 forint.
Nyitrai Zsolt szerint a Tisza Párt hiteltelen a nyugdíjasok szemében. Mint fogalmazott: tiszteletlenül beszélnek az idősekről, és a halálukból remélnek politikai tőkét, ami elfogadhatatlan. Magyar Péter „Brüsszel által fogott ember”, így itthon is az uniós programot hajtaná végre: „no 13. havi nyugdíj, no rezsivédelem” – fogalmazott Nyitrai Zsolt a lapnak, hozzátéve: nem véletlenül mondják, hogy „átver a Tisza!”. A nyugdíjasok átlátnak a szitán – áll az interjúban.
