Tóth Bertalan (MSZP) azt kérdezte: a kegyelmi ügyben Orbán Viktor hagyta-e jóvá a volt igazságügyi miniszter ellenjegyzését, és ha nem, akkor azt ki tette meg.

Hirdetés

Orbán Viktor azt válaszolta: a kormány ezt a kérdést nem tárgyalta, ha tárgyalta volna, sosem született volna meg a kegyelmi ítélet. „Varga Juditnak azért kellett távoznia, mert ellenjegyezte azt, amit nem kellett volna ellenjegyezni, ezért nincs ma itt közöttünk” – mondta.

Tóth Bertalan úgy reagált: nem azt kérdezte, hogy a kormány tárgyalta-e ezt az ügyet, hanem azt, hogy a kormányfő jóváhagyta-e Varga Judit ellenjegyzését. Azt is megkérdezte, ha teljesen tiszta a kormány lelkiismerete, akkor támogatják-e, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság álljon fel az ügyben.

Orbán Viktor azt válaszolta: az igazságügyi minisztert leszámítva, a kormány egyetlen tagja sem látta a kegyelmi kérvényt. „Egyébként pedig minden vizsgálatot támogatunk” – tette hozzá.

Korábban írtuk