Hirdetés

Orbán Viktor megtisztelőnek nevezte, hogy ismét rábízták, hogy vezesse az „ország, sőt Európa legsikeresebb és legerősebb politikai közösségét”, a Fideszt. A bizalom mindig megtisztelő, most is az, ennyi idő után is – fogalmazott a kormányfő, akit beszéde előtt egyedüli jelöltként választottak ismét pártelnökké, így 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke.

Felidézte: két éve kapta a megbízást, hogy a Fideszt és a KDNP-t vezesse győzelemre a választáson, alakítson kormányt, amely folytatja az erős és szuverén Magyarország építését. „A ciklus középső szakaszában vagyunk, menetközben (…) nem váltunk lovat, különösen akkor nem, ha jó irányba húz és van még benne szufla. Jelentem a kongresszusnak: a kormányban és bennem is van még szufla bőven, és ezzel a következő két és fél évet biztosan végig tudjuk csinálni” – jelentette ki.

Megjegyezte: a 2025-ben esedékes kongresszuson majd döntenek a hogyan továbbról, de, mint fogalmazott: „segítendő a potenciális aspiránsok mérlegelését” előre jelzi, hogy „továbbra is a legjobb korban vagyok, sőt úgy tervezem, hogy ’25-re is a legjobb korban, sőt a legjobb karban is leszek”.

Kiemelte: nem lehet pénzért büntetlenül árulni a hazát, ezért meg kell alkotni Magyarország szuverenitásvédelmi szabályait.

Orbán Viktor azt mondta: nem léphetnek túl azon a bizonyított, s már a baloldal által is bevallott tényen, hogy külföldi államok, szervezetek, maga Brüsszel is pénzt adott a baloldalnak a Fidesz-KDNP legyőzésére.

Úgy fogalmazott: a külföldiek „kilóra akarták megvenni” a leendő magyar kormányt, és vele az országot. „Pénzért büntetlenül lehet árulni a hazát?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök, hozzátéve: nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így.

Ezt meg kell oldanunk, elvárjuk a parlamenti képviselőinktől, hogy alkossák meg Magyarország szuverenitásvédelmi szabályait, föl, egészen az alkotmányig – jelentette ki.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án.

A miniszterelnök kifejtette: a választások óta annyi minden történt, óriási győzelmet arattunk. A teljes baloldal, ideértve a jobboldalról átkuncsorgókat is, összefogott ellenünk, maga mögé gyűjtötte a nyugati baloldal minden erőforrását, pénzt, médiát, politikusokat, kormányokat az amerikai demokratáktól az ukrán kormánypártokig – sorolta. Hozzátette: éppen úgy, mint egy hónapja Lengyelországban, a különbség annyi, hogy mi jóval korábban kezdtük a fölkészülést és tisztábban láttuk, ismertük ellenfeleink erejét, lévén a főmacher, a pók, a bábjátékos egy magyar, Soros György és az ő hálózata volt.

Hangsúlyozta: nem túlzás, szó szerint világraszóló győzelmet arattunk. A polgári politika szabályai szerint a legyőzött ellenféllel szemben nagyvonalúnak kell lenni, ezért ne is feszegessük, hogyan történhetett, hogy a vásárhelyi polgármester, ápolóit kijátszva, eljutott Budapestre, és egyszer csak a baloldali lista élén találta magát – fogalmazott.

Azt mondta: legyünk nagyvonalúak, és lépjünk túl ezen, de nem léphetünk túl azon a bizonyított és már a baloldal által is bevallott tényen, hogy külföldi államok, szervezetek, maga Brüsszel is pénzt adott nekik a mi legyőzésünkre. Ez volt „Gyuri bá” élete legrosszabb befektetése, és a brüsszeli bürokraták ítélőképességét mutatta, hogy egy sánta lóra tették fel minden pénzüket.

Kitért rá: sikerült elérni a kitűzött célokat, ezért lesz új lendület, európai mértékkel is számottevő növekedés, több jövedelem és magasabb minimálbér.

A legutóbbi két év az orosz-ukrán háború, a szankciók, az energiaválság és a vágtató infláció miatt minden eddiginél nehezebbnek bizonyult – idézte fel.

Emlékeztetett azonban: a példátlan nyugati nyomás ellenére sikerült kimaradni a háborúból, a gáz- és olajszankciók ellenére biztosítani az ország energiaellátását, a nemzetközi energiaárak száguldása ellenére megvédeni a rezsicsökkentést, a munkahelyeket és a családtámogatást.

„Jelentem, a kitűzött célokat elértük” – vont mérleget.

Elmondta: Brüsszel pénzügyi zsarolási kísérleteit „zátonyra” futtatták, a gazdaság ismét nő, és még nőni is fog. „Persze azt a pár eurót, amivel tartoznak, még be fogjuk hajtani” – közölte.

„Velünk azok is jól járnak, akik ellenünk szavaztak” – fogalmazott.

Kijelentette: Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll.

„Mert ellenállunk a brüsszeli bürokraták agymenéseinek, ellenállunk a migránsok inváziójának, ellenállunk a genderpropagandának, ellenállunk a háborús délibáboknak, Ukrajna előkészítetlen uniós tagságának, ellenállunk az egyre inkább kommunista, sőt jakobinus tüneteket mutató zöld ideológiáknak, megvédjük magunkat a szuverenitásunkat aláásó külföldi kísérletektől, a Brüsszelből és Washingtonból egyszerre támadó Soros birodalommal szemben is” – sorolta.

A miniszterelnök kiemelte: „a brüsszeli Európa-modellre nekünk nemet kell mondanunk”, mert fenntarthatatlan, magyarul jövőtlen. Ma Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát, „naponta vernek újabb és újabb szöget a koporsójába” – fogalmazott.

Azt mondta: ha így megy tovább, eljön a vég, és „keresztet vethetünk az unióra, hacsak addig be nem tiltják Brüsszelben a keresztvetést”.

Hangsúlyozta: „nekünk az a dolgunk, az a hivatásunk, hogy ezt megakadályozzuk”. A mi érdekünk az, hogy az unió egyben maradjon. Egyben maradjon az, „amit nagy nehezen sikerült összeilleszteni” – tette hozzá.

Orbán Viktor kijelentette: az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek.

Azt mondta: ha így megy tovább, az unió nem felrobban, szétesik vagy összedől. A folyamat sokkal prózaibb és már javában tart: ha így megy tovább, az unió egyszerűen szétcsúszik.
Ma se az unió, se a tagállamok nem hajtják végre a saját döntéseiket, az Európai Bizottság és az Európai Parlament gátlástalanul átlép a saját játékszabályain – tette hozzá.

Kitért rá: ami igazán aggasztó, hogy ehhez a helyzethez már mindenki alkalmazkodott, megszokta. A brüsszeli Európa-modell elöregedett, miközben a világ megújult, felfrissült és lendületet vett – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy a magyaroknak van egy saját európai ellenmodelljük: ez zéró migrációt, munkaalapú gazdaságot, teljes foglalkoztatottságot, erős családokat, alacsony adókat és ésszerű zöld átalakulást jelent.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az önvédelem és az ellenállás sok nemet mondat Magyarországgal, mégsem akarnak az „állandóan nyafogó és siránkozó Mister No vagy Herr Nein” szerepébe beleszorulni. A mi erőnket, reményünket, önbecsülésünket éppen az táplálja, hogy nekünk, magyaroknak, van egy saját tervünk, van egy európai ellenmodellünk – tette hozzá.

A magyar modell látható, és mert folyamatosan támadják, egyre ismertebbé is válik, és egyre többen irigylik, még ha hivatalosan az ellenkezőjét kell is mondaniuk – hangsúlyozta. Hozzátette: a franciák, a németek, az olaszok, az osztrákok a „fél életüket odaadnák”, ha újra „migránsmentes hazájuk” lehetne.

„Nálunk zéró migráció, ide csak az jöhet be, akit beengedünk. Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa, ami a terrort támogató a nyugati utcai zavargások fényében még inkább nyilvánvaló” – jelentette ki.

A magyar modellt úgy jellemezte: munkaalapú gazdaság, teljes foglalkoztatottság, erős családok, nemzetegyesítés, csökkenő adósság, alacsony adók, „rajokban érkező befektetések”, kereskedés és együttműködés a világ minden országával, és ésszerű zöld átalakulás, a legmodernebb technológiák meghonosítása Magyarországon.

Megjegyezte: Magyarország ma több elismerést kap a nemzetközi, egyébként politikailag inkább kritikus zöld szervezetektől, mint a magyar zöld pártoktól.

Azt mondta: a magyar gazdaság jövője most dől el, mert most dől el, hol alakulnak ki Európa zöldipari központjai. Ehhez méretes beruházásokra, nagy magánberuházásokra van szükség.

Korábban írtuk

A kormányfő kiemelte: a magyar zöldpolitika nem ideológiai és nem pártalapon áll. „A kormány álláspontja: zöld energia igen, zöld ideológia nem” – fogalmazott.

Kitért rá: olyan országnak ismeri Magyarországot, amely nem hisz a színes mesékben, nem vette be a gyomrunk a barna meséket sem, amelyben a faj és a vér uralkodott, nem vette be a vörös meséket sem, ahol a proletariátus és az osztályharc uralkodott, a szivárványos meséket sem vette be a gyomrunk, és gyanakodva figyeljük a méregzöld meséket is, ahol a természet majd bosszút áll és visszaveszi a hatalmat. Mi magyarok egyszerűen csak tiszta, egészséges és természetes világot akarunk a teremtés rendje szerint – jelentette ki.

Kifejtette, két dolgot kell tennünk: zöld energiát termelni és aztán tárolni. Hozzátette: a sikeresek és a többiek közötti választóvonal a megtermelt energia tárolása lesz.

Elmondta, hogy a magyarok egy új világgazdasági korszak technológiai éllovasai lehetnek, 150 éve nem nyílt meg előttük ilyen lehetőség. Minden feltétel adott a sikerhez, csak bátor és felkészült országvezetésre, helyi és országos vezetőkre van szükségünk – jegyezte meg.

„Magyarországot a legmodernebb keleti és nyugati technológia találkozóhelyévé tesszük” – hangsúlyozta.

Hozzátette: az ország ma ezért egyszerre bajnoka az összekapcsolódásnak, a zöldenergiának és az új ipari technológiáknak.

Ez a stratégia húzza felfelé a magyar gazdaságot a következő 15-20 évben, ezért lesz továbbra is mindenkinek munkája, erre kapcsolódnak rá a szakmunkás iskolák és az egyetemek.

„Erősek, gazdagok és zöldek leszünk, és az ellenfeleink is, de ők az irigységtől” – közölte.

Kiemelte: a mi kormányunk nindzsa kormány, „mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra”.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormánynak bátornak és akcióképesnek kell lennie, nem szabad visszariadnia a váratlan húzásoktól sem, és tudnia kell, hogy az ellenfél túlerejével szemben csak fegyelmezett akciók és pontos műveletek hozhatnak sikert.

Kifejtette: az első akció a nemzeti konzultáció lesz, „megkérdezzük és begyűjtjük az emberek véleményét”.

A második akció az európai választás lesz, „Brüsszelben áttörést kell elérnünk, a gyurcsányistákat pedig vissza kell vernünk”.

A harmadik akció az önkormányzati választás – sorolta.

Mindkét választást, az európai és az önkormányzati választást is meg kell nyernünk – jelentette ki.

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! – zárta beszédét Orbán Viktor.