Egy Bécsben élő férfi még február 5-én Orbán Viktor és Csák János – akkori – kultúráért és innovációért felelős miniszter Facebook-oldalára kommentelt „Attila hun koronázatlan király” néven, mégpedig azt, hogy „holnap megyek előre megfontolt szándékkal kormányülést robbantani Sopronbánfalvára!!! A rend-száma: RFV-237”.

Hirdetés

Másnap így folytatta: „repesztek Sopronba! Már biztosan repesnek a kormánytagok az örömtől…”

A férfit végül európai elfogatóparancs alapján Ausztriában az osztrák hatóságok elfogták, majd átadták Magyarországnak. Terrorcselekménnyel fenyegetéssel vádolják. Az előkészítő ülésen beismerés esetén két és fél év börtönnél nem kaphatott volna többet, de szerinte nem követett el bűncselekményt, így most akár nyolc esztendőt is kaphat.

A bíró felolvasta korábbi vallomását, melyben arról beszélt a férfi, soha nem volt szándékában, hogy a kormány ellen bármit is elkövessen, ez csak egy rossz tréfa volt.

Korábban írtuk

„Érdekel a politika, próbálok leegyszerűsítve posztolgatni, mert van egy művész hajlamom. Látok egy képet és eszembe jutnak dolgok. Igyekeztem ironikusan, művészien ezt kiforgatni, az írói vénámat próbálgatva a figyelmet akartam felkelteni. Amit a kormány csinál, az nekem nagyon szimpatikus. Attila király azért mozgatott meg, mert úgy gondolom, hogy az emberi komédia szoborcsoport alatt lehet a sírja, amit eddig nem találtak meg, ezért hoztam létre az oldalamat” – magyarázta.

Szerinte a „kormányülés” kifejezéssel a saját autójának vezetőülésére gondolt. 

Aztán hosszas és zavaros nyelvtani fejtegetésbe kezdett, amit még a saját ügyvédje, dr. Léhner György sem igazán értett a Blikk beszámolója szerint. A védő ezért azt szeretné, hogy az igazságügyi orvosszakértők újra vizsgálják meg védencét, akit egyszer már teljesen „épelméjűnek” tituláltak.

– Egy kívülállónak első olvasatra sokkot okozhat a szöveg, de ha jobban belemerülünk, láthatjuk, hogy van benne egyfajta spiritusz. Szerettem volna, hogy a mögöttes szándék, hogy talán megtaláltam Attila király sírjá, mint hírérték nagyot szóljon. (…) Mivel túlzott fantáziám ilyen esetekben beindul, képessé váltam arra, hogy a saját gépkocsim ülésére asszociáljak egyből – mondta. – Elnézést szeretnék kérni Orbán Viktortól és az egész társadalomtól. Mivel érdekelt az ország sorsa, néztem ezeket a posztokat, bort ittam, jó kedvem volt, kicsit merészebb lettem és nem gondoltam át. Egy szójáték volt, egy rossz tréfa – írta meg a Blikk.