„Orbánnak víziója van, Magyarnak sértettsége”

– Mi a címerállatotok?

– Medve.

– És mi a története?

– 1276-ban kapott nemesi oklevelet Mágya nevű ősünk, IV. Lászlónak tett katonai szolgálataiért, három fia közül az egyiket Istvánnak hívták, tőle származik az águnk, Turóc vármegyéből. A családi címerben a medve valószínű az erő szimbóluma lehet.

– Neked fontos a nemesi származásod?

– Lélekben igen, de a mindennapokban nem élem meg, hogy egy 750 éves család vagyunk, ebből semmit sem érzel a mai Magyarországon. Lehet, hogy a szerencsésebb történelmű országokban máshogy volnalenne, de családunknak sosem volt nagybirtoka. Birtokai igen, de elaprózódtak. A pedigré inkább szimbolikus. Pedig az 1990-es években nagyanyámnak a taxis „biztos” forrásból állította, hogy a Balaton-Felvidéken minden a miénk, ezzel apámat is próbálták lejáratni a sajtóban. Bárcsak egyszer aludhattam volna a nem létező kastélyomban!

– Egy nyugatra szakadt nagy nemesi család egyik sarját akartam megkeresni interjúra, de letettem róla, mert láttam, hogy szivárványos a profilképe.

– Ilyet még nem láttam, de ez elszomorító, a degeneráció jele, hogy az arisztokrácia manapság nem lovaspólóval, hanem szivárványzászlóval akar kitűnni. Valószínű, hogy jóemberkedésből rakta ki, hogy megmutassa, mennyire támogatja a progresszív nézeteket. Nem ismerem, de nem csodálom, ha az ilyen leszármazottak nem találják a helyüket a világban. Nagy vagyont örököltek ugyan, de nem tudtak létrehozni értéket az életükben, ezért kompenzálásként valamilyen divatos mozgalomhoz csapódnak. Hollywoodban is ez ér, az erényt kell fitogtatni, támogatni a vélt hátrányos helyzetű kisebbségeket.

– Az elit elárulta a társadalmat?

– Kérdés, hogy ez a fajta elit ma mennyire tekinthető relevánsnak. A volt szocialista országokban kicserélődött, Nyugaton kevésbé, a hagyományos régi családok társadalmi befolyása megmaradt, de az elmúlt 30-40 év technikai boomja miatt rengeteg új szereplő lépett a helyükre. Az új elitnek nincs kontinuitása. A régi elit több évszázados, sok ellentmondással tarkított története mégiscsak hordoz valamiféle méltóságot. Több évszázad tudása, kultúrája egyfajta tartást adott neki. Az új elit frissen szerzett hatalmat, pénzt, és nincs hozzászokva. A mai gazdasági és főleg politikai elitet nézve azt látom, hogy mértéktelen hatalomra tesznek szert, és egyre inkább eltávolodnak a társadalom szélesebb rétegeitől, úgyhogy ilyen szempontól el is árulják őket. A választott politikusok már nem országuk, népük érdekeit képviselik, hanem belső köreikét, az EU-ban és az USA-ban ez egyre szembetűnőbb.

– Hirtelen meggazdagodott új elitet itthon is találunk.

– Ne legyenek illúzióink, pénz nélkül nem lehet sikeres politikát csinálni. Nézzük meg az Antall-kormányt: naivak voltak, tudósokból lettek botcsinálta politikusok, a történelem odasodorta őket a kormányrúdhoz, de hiányzott belőlük a profi politikusi mentalitás, és a s*ggükön lyukas volt a nadrág. Az államkassza is üresen kongott, az MDF-nek nem volt semmiféle gazdasági hátországa, ellenben a posztkommunistáknak és az SZDSZ-es elitnek nagyon is, plusz nyugati kapcsolataik. Legyünk őszinték, kutya fülét sem értek el, nem lehet pusztán lelkesedéssel, morállal, nemzettudattal harcba szállni. A politikához pénz kell, hátország kell, a pénzt pedig külföldről vagy belföldről lehet megszerezni. Léteznie kell egy olyan nemzeti tőkés rétegnek, amely valamilyen módon össze van kötve az állammal, de nem azért, hogy lecsapolja az államot, hogy Dagobert bácsiként szórja a pénzt, hanem hogy az ország kevésbé legyen kiszolgáltatott a külföldi érdekeknek.

– Nem gondolod, hogy társadalmi szempontból kontraproduktív az új elit rongyrázása?

– Rossz szájíz marad az emberben, miután látja, hogy azok között, akik a nemzeti tőkésréteget alkotják, egyesekben nincs kellő felelősségérzet, visszafogottság és alázat. Ez probléma. A külföldiek esetében is az. Az új, első generációs elitből nagyon hiányzik a méltóság és visszafogottság, mivel még lyukas cipőben nőttek fel, ezért tízszeresen kompenzálnak, és a lehető legmenőbb cuccokban akarnak járni. Ehhez nem is kell NER-lovagnak lenni, nézzük meg például Toroczkai Lászlót. Volt a műsoromban, neki is iszonyú menő cipője van. Armani vagy Balenciega, asszem. Persze az is igaz, hogy ha valaki beleszületik egy ilyen állapotba, akkor ugyan nincs mit kompenzálnia, de lehet, hogy ezt tartja természetesnek, és nem lesz ösztökélve arra, hogy létrehozzon valamit az életben, elkallódik, drogozik. Mint rengeteg világsztár színész vagy zenész gyereke. Úgy érzik, sosem tudnak felnőni a szülőkhöz. Az én családomban sajátos helyzet alakult ki, én szerencsére sosem akartam aktív politikus lenni, de nem is tudnám azt a lécet megugrani, hogy apám 49 évesen külügyminiszer lett.

– Édesapád bevezethetett volna a politika világába. Soha nem terveztél politizálni?

– Mint mondtam, az MDF-nek lyukas volt a s*ggén a nadrág, ha valaki politizált, akkoriban nem volt hová „benyomnia” a gyerekét. A törvényhozói és végrehajtó hatalom az övék volt, de ennyi. Nem voltak cégeik, felügyelőbizottságok, helyi erők, ahová be lehetett volna ültetni a gyereket.

– Pólókat is árulsz, ezek között van horthys, Bethlen István-os, Antall József-es, Csurka István-os. Utóbbiak talán meglepődnének, ha egymás mellé kerültek.

– Ez az Ikon sorozatunkban van, a magyar jobboldal azon ikonjait akartuk pólóra nyomni, akik népszerűek, és van egyfajta kultuszuk. Orbán Viktor és Kövér László is köztük van, Csurka István pedig a magyar jobboldal nagy ikonja, Antallt méltatlanul kevésbé értékeljük.

– Melyik fogy a legjobban?

– Csurka és Orbán.

– Nem szervilizmus élő politikust pólóra nyomni?

– Szoboszlai Dominik vagy Cristiano Ronaldo arcát lehet? Ha valakihez fűz egyfajta érzelmi kötődés, ha azonosulsz egy zenésszel, akkor miért ne hordanád? Ezzel a rokonszenvedet fejezed ki, és nekünk nyilván üzleti döntés is. De, hogy válaszoljak a Csurkát és Antallt érintő kérdésedre, valójában mindkettőjüknek igazuk volt.

– Miben?

– Antall nagyon józan, felkészült, pragmatikus politikus volt, borzasztóan jól ismerte a nemzetközi politika világát, jól érzékelte Magyarország helyét a világban, és látta pályánk korlátait is. Csurka inkább vizionárius típus, sok olyat mondott, ami akkoriban irreálisnak tűnt, hogy Magyarország markáns, karakán önállóságra lehet képes, hogy – méretét, gazdasági erejét messze meghaladva – akár világpolitikai tényező is lehet. És igenis vállalhatjuk a konfrontációt különböző hegemonisztikus törekvésekkel, még a Nyugattal szemben is. Ez akkoriban meredek gondolatnak tűnt, mert az a Nyugat még nem a mostani Nyugat volt. Lehet, előre látta, hogy mivé fog válni, vagy csak pusztán lázadt, de majdnem mindenben igaza lett! És amiben igaza lett, azt Orbán Viktor tette valósággá, aki Antall és Csurka szerencsés keverékének tartok. Szuverén, karakán, ugyanakkor józan, és tisztában van a geopolitikai realitásokkal. Támadják is jobbszélről, hogy miért engedi be az akkumulátorgyárakat, és miért szavazza meg Ukrajna majdani EU-tagságát.

– Nem jogosan? Hisz eddig ellenezte.

– Ez a majdani tagság csak egy szándéknyilatkozat. Ki tudja, lesz-e még akkor EU egyáltalán… De Orbán sem megy ész nélkül a falnak, nem bízik abban, hogy majd a szívcsakránk turbófokozaton dobog a Pilisben, és ingyenáramot termel nekünk. Apám anno – mikor még nem ragadták el az indulatai – mesélte, hogy beszélgetett Orbánnal, aki egy nagyon komoly Közép-Európa-koncepciót vázolt fel neki, amiben Magyarországnak vezető szerepet szán. Ez merész gondolat volt kétezer környékén. Persze, a lengyeleket most megvették, a cseheket szintén, a szlovákok ide-oda billegnek, de ezt a kooperációt nem lehet nemzeti érzésből meg Eu-zászló-égetésből megvalósítani. Kellenek gyermekek, hogy a magyarság fennmaradjon, de pénz is kell, hogy Magyarország gazdasága erős legyen, és vonzóvá váljon a Kárpát-medencei magyarságnak is. Szükség van tehát pénzre, és az jelenleg akkugyárak, logisztikai központok és autógyárak formájában jön. Nem látok más lehetőséget, a világgazdaság részévé kell válnunk, és meg kell próbálnunk a javunkra fordítani a helyzetet. Azok, akik könnyedén dobálóznak azzal, hogy minek nekünk akkumulátorgyár meg egyéb külföldi nagyberuházás, nem gondolnak bele, hogy mi lenne, ha fel kéne adniuk azokat a luxuscikkeket, amiket a mindennapi életükben természetesnek tartanak, tehát több kocsi, utazások, hobbik… Nem hiszem, hogy jó az „akkor megoldjuk magunk, tenyésztünk állatokat és termesztünk almát” mentalitás, nem hiszem, hogy a többség könnyen elviselné ezt az „idilli” állapotot.

– Jól kell élni, nem vitatom, de enni is kell. A Hajdúságban beszéltünk olyan szarvasmarhatartóval, aki elmondta, hogy jön az osztrák, megveszi a marhát, otthon feldolgozza, és jól keres rajta – magyarán kellene nemzeti élelmiszer-feldolgozó ipar, ez elmaradt.

– A török is! Készpénzben fizetnek, viszik az állatot… Pedig ha mi dolgoznánk fel, nálunk maradna a profit. Ebben nem fogok vitatkozni, ez hiányosság. És ezt egyszer már elszúrtuk. Amikor a 80-as évek végén már lehetett menni Bécsbe, mindenki kijárt Gorenjét venni, a kiskereskedelmi haszon milliárdjai Ausztriában csapódtak le. Ha a kiskereskedők behozhatták volna nagykeráron az elektromos cikkeket, akkor a haszon Magyarországon maradt volna.

– Hogyan értékeled a jobboldali média válaszát a Magyar Péter jelenségre?

– Nehéz úgy bírálni a jobboldali médiát, hogy én is a része vagyok. Azzal támadnak minket, hogy központosított kommunikáció van, és azt kell írni, hogy „kipukkadt a lufi”. Az a 444 mondja ezt, amelynek szinte minden cikkében a Magyar Péter-i „maffiakormány” kifejezés a kulcsszó, és mindegyik cikkcímükbe beleírják. A teljes ellenzéki médiával kánonban, tíz percen belül. Ja, csak véletlenül jutott egyszerre eszükbe. Az a helyzet, hogy nehezen viseli el a baloldal, hogy nincs meg az a hegemóniájuk a médiában, mint régen. Magyarban pedig olyan sértettség van Varga Judittal és politikai családjával szemben, ami irracionális viselkedéshez vezet, ez nem profi politizálás. Szerintem őt használják, a több tíz milliós rendezvényét sem a családi kasszából rakta össze. Az amerikaiak hagyományosan sokat költenek arra, hogy némely országokban feltüzeljék a hangulatot, és legyenek embereik, akik az érdekeiket képviselhetik, akár az ország élére is juttathatják az ilyet. Ukrajna, Észak-Macedónia, Bulgária, Lengyelország… Nálunk is próbálkoznak egy ideje, de Márki-Zayról hamar kiderült, hogy totál alkalmatlan. A jó politikust nehéz megvásárolni – no nem a morális elvei miatt –, hanem azért, mert van koncepciója, tehetsége, víziója, hosszú távon gondolkodik. Őket nem lehet rövid távú sikerekkel, pénzzel, machinációkkal megszerezni. Ha valami nem organikusan épül fel, a választók átlátnak a szitán, és összeomlik, mint Kiril Petkov kormánya Bulgáriában. Orbánt azért nem értik, mert ő tényleg egy koncepcióra építette fel szavazótábort, pártját, volt víziója, ami kikristályosodott, nem lehet ilyen „magyaros” hergelésekkel a bázist megroppantani. Különben Magyar Péter posztjai alatt versenyt fröcsögnek a dékás és momentumos kommentelők, de Mi Hazánk-osok is. Kérdés, hogy a kiábrándulás után hová fognak fordulni. A DK már nem védi Magyart, látják, hogy tőlük is visz el szavazatot. Lehet, hogy ők már nyitják a kaput a „Magyar-árváknak”.

– Beszéljünk egy valódibb kihívásról. Nemsokára nagykorúvá válik egy nemzedék, amely világéletében az Orbán-rendszerben élt. Szerinted velük mennyire lesz nehéz szót érteni?

– Minél nagyobb jólétbe születik valaki, annál jobban lázad. Egy bizonyos életkor alatt ez természetes, menő a hatalom ellen lázadni, hiába jó az életük, úgy élik meg, hogy nem elég jó. És ki miatt nem jó? Hát a hatalmasok miatt. Nem veszik észre, hogy a valódi ellenséget a brüsszeli bürokratákban és a globalista érdekcsoportokban kellene keresniük, csak ők nehezebben személyesíthetők meg, mint Orbán. Ahogy felnő ez a nemzedék és szavazóképes lesz, egyre nehezebb dolga lesz a jelenlegi kormánynak, mert a fiatalok borzasztóan befolyásolhatók. Amerikában a kígyó már a farkába harapott: az iszonyatosan vehemens woke kultúra olyan nyomást helyez a fiatalokra, hogy az egyetemista nemzedéket betörte ugyan, de az utánuk következőknek már kezd elegük lenni belőle. Az iskolákban amerikai helyett ma már a szivárványzászlónak kell hűségesküt tenni. A legfiatalabbaknak már ebből van elegük. Nálunk a fiatalok még nem szembesültek annyira a woke őrülettel, hogy késztetést érezzenek a lázadásra. Boldogtalanok, keresik a boldogságukat, van, aki közben megtalálja Jézust, mások csak az LMBTQ-nihiljéig jutnak. Hollywood is mindent megtesz, hogy ez így maradjon.

– Mit jósolsz, Trump nyeri a választást?

– Trump győzhet, ha tiszta lesz az amerikai választás. De mindent elkövetnek – a jog eszközeit fegyverként használva –, hogy megakadályozzák, a banánköztársaságokra emlékeztető módszerekkel. Nagy a várakozás, hisz a CNN közvélemény-kutatásai szerint már a feketék körében is 21 százalékkal nőtt a támogatottsága. Ez brutális! Majdnem a feketék többsége fog rá szavazni, meg a spanyol ajkúak is. Trump első elnöksége némileg az első Orbán-kormányéra hasonlított, hiszen ellenszélben kellett vezetnie az országot, a gazdasági és kulturális világ borzasztó ellentüzében, aztán megbukott. Ha nyer, sokkal erősebb társadalmi felhatalmazása lesz, mint a múltkor, és valószínű, hogy a mélyállammal is könnyebben tud tengelyt akasztani, ami nekünk is jó lenne.

– Filozofáljunk! Disztópia vagy utópia felé menetel az emberiség, vagy ez csak nézőpont kérdése?

– A populáris kultúra már régóta sok mindenre ráérzett. Rengeteg film is készült már a témában: az 1984, a Mechanikus narancs, a Mátrix, a Logan futása, a Gattaca és még sok-sok ilyen. De eszembe jut Arthur C. Clarke A város és a csillagok című, talán kevésbé ismert, 1956-os regénye is, amelyben az egész emberiség egy városban él a sivatag közepén, teljes bezártságban. Minden igényük ki van elégítve, de nem szabad elhagyniuk a várost, mert a „hódítók” elfoglalták a Földet, és ebbe a városba zárták az embereket. Ám van egy fiú, aki kiszökik a városból, és kiderül, hogy nincsen sivatag, hódítók sincsenek, hanem egy élhető, zöld bolygó van a városon kívül. Ez a tizenöt perces város koncepcióját juttatja eszembe. Efelé haladunk.

– Amelyben tizenöt perc alatt elérünk mindent?

– Angliában próbaképpen már megcsinálták néhány városban, a Világgazdasági Fórumon ez az egyik slágertéma. Az a lényege, hogy a lakosság gyalog, 15 percen belül érjen el minden olyan szolgáltatást, amihez a mindennapi életben szüksége van, a bolttól kezdve az uszodáig. Látszólag a kényelemről szól, mert milyen jó, hogy nem kell utaznunk, de közben azon kapod magad, hogy egyre kevesebbet mozogsz egyre szűkülő területen, magyarán korlátozzák a lehetőségeidet. Azzal etetnek: saját érdeked, hogy az életed minél kényelmesebb legyen, és működik, mert az embereket nagyon könnyű megijeszteni. Ha nem engedelmeskedsz, nem hordasz maszkot, nem oltatod be magad, akkor itt a világ vége! Az emberek pedig megijednek és engedelmeskednek. Nagyon kevesen kellően bátrak ahhoz, hogy szembeszálljanak a felülről rájuk kényszerített korlátokkal, és egyenként az ember nem is tud ellenállni. Ezért propagálják az individualizmust, az LMBTQ-ideológiát, mindent, ami megtör és megoszt. Az is a disztópia irányába mutat, hogy Kaliforniában az autópályák mentén sátrakban laknak a hajléktalanok, és ott lövik be magukat, mert nem tudják kifizetni a lakbért, a drogfogyasztást pedig emberi szabadságjogként propagálják. Ez is az emberi társadalom teljes szétesését jelzi előre, mert egy atomjaira hullott, kohéziós erő nélküli társadalmat nagyon könnyű irányítani. Az erős családokat, erős közösségeket nehezebb megtörni, mint az érdekérvényesítő képesség nélküli embereket.

– Merre vezet ebből a világból az Exit felirat?

– A Jóistenhez.

– Szóval metafizikai háború dúl?

– Szerintem ezek a folyamatok egy magasabb szellemi síkon ugyanúgy zajlanak, mint a világunkban. Mi, keresztények az Isten és a Sátán küzdelmeként értelmezzük ezt, hiszen a fizikai világban manifesztálódó küzdelmek egy szellemi világban zajló küzdelem leképeződései, az emberiség lelkéért a jó és a gonosz erők csapnak össze, de bízom benne, hogy a Jóisten mindig erősebb, mint a Sátán. Ám nekünk is sokat kell tennünk azért, hogy a jó győzzön. A hétköznapi ember azzal tehet a legtöbbet a disztópia győzelme ellen, ha megőrzi a normalitását, ha nem enged az őrületnek. És szükség van olyan vezetőkre, akiknek kellő hatalom és erő van a kezükben, hogy megvédjék közösségeiket. Isten éber, eddig mindig a megfelelő vezetők jelentek meg a válságos időkben. Amikor színre lép egy Hitler, mindig színre lép egy Churchill is, mert a szellemvilág kitermeli az ellenmérget. Lehet, hogy most pont Trump excentrikus, furcsa megnyilvánulásaira van szüksége a világnak, hiszen egy Thatcher-féle konzervatív nem tudná úgy megszólítani az embereket, ahogyan ő képes. És hiszem, hogy hazánknak Orbánra van szüksége, ahogyan ’90-ben Antallra volt.