Hirdetés

A rendőrségi honlapon emlékeztettek: a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított a szombat éjjel a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázásáért.

Azt írták: az érintett motorcsónaknál és a szállódahajónál is szemlét tartottak a rendőrök. A szállodahajó kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli segítségnyújtás halált okozó elmulasztása, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt.

A gyanú szerint a kapitány az ütközés után saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett azért, hogy a mentésre szorulókat kimentse, továbbá a hajót sem állította meg.

A férfit őrizetbe vették, érdemi vallomást azonban nem tett a terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.

Korábban írtuk

Továbbra is vizsgálják az eset körülményeit, eddig 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat és külső tanúkat is – tudatta a rendőrség.

A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás – írták.