Ország még nincs, focicsapat már van!

– Hogyan került bele Pilátus a krédóba, magyarán hogyan jutott eszébe egy budapesti sportjogásznak, hogy megszervezze a székely futballválogatottat?

– Sok nemzetközi sport- és fociüggyel foglalkozott az ügyvédi irodám, rengeteg sportkongresszuson vettem részt, így ismertem meg a Conifát, melyben többek között Okcitánia és Számiföld válogatottja is játszik. Megtetszett a dolog, fellelkesültem és elkezdtem telefonálgatni a székely ismerőseimnek, hogy rakjunk össze egy székely csapatot. Jakab Zoltánnal, a román futsalválogatott egykori sikeres szövetségi kapitányával együtt 2015-re sikerült megszerveznünk. Akkor lett volna a Skócia és Írország közötti tengeren fekvő Man-szigeten az európai bajnokság, de az utolsó pillanatban lefújták szervezési gondok miatt. Kicsit vakmerő módon beugrottam, hogy csináljuk meg Debrecenben, ahol végül is megtartottuk a hatcsapatos tornát. A szigetlakók különben manxok, a kelták büszke leszármazottai, belügyekben önállóak, és közvetlenül a brit korona alá tartoznak. Na látja, ezért szeretem a Conifát, egészen új világok nyíltak meg előttem, 35-40 aktív tagszervezete van, Kelet-Turkesztántól kezdve Hawaiiig.

– Mikor mutatkozott be az egész világ előtt a székely csapat?

– A nemzetközi premier a 2016-os, tizenkét csapatos abháziai világbajnokságon volt. A legkeményebb csoportba sorsoltak – Kurdisztán és a japán koreaiak (zainicsik) mellé – ezért csak kilencedikek lettünk. Ám 2018-ban már Székelyföld–Kárpátalja-elődöntőt játszottunk Londonban, és ezt a mérkőzést az a Mark Clattenburg bíró fújta, aki három hónappal korábban a Bajnokok Ligája döntőjét! Kárpátalja végül tizenegyesekkel legyőzte Észak-Ciprust, és világbajnokok lettek. De visszatérve a kurdokra: rendkívül jók, Iraki Kurdisztánban figyelemre méltó stadionjaik, infrastruktúrájuk van, saját bajnokságot szerveznek, és négy csapatuk játszik az iraki első osztályban.

– Idén ott küzdöttek volna a világbajnoki címért a székelyek, de sajnos nem szurkolhattunk a székely válogatottnak július elején, mert lefújták az eseményt. Miért döntöttek így? Veszélyben forgott a sportesemény?

– Ha engem személyesen kérdez, akkor alaptalannak tartottam a félelmet. Iraki Kurdisztán nem háborús övezet, Erbíl kétmilliós város, a WizzAir is jár oda, a Mol is jelen van, működik magyar konzulátus, reptere szinte akkora forgalmat bonyolít le, mint a Liszt Ferenc. Tizenhat csapat nevezett be a bajnokságra, ám a létszám hamarosan tizenkettőre apadt, és az utolsó pillanatban kiderült, hogy már csak heten vállalnák az utat. Például a svájci Ticino kanton huszonkét játékosa közül húsz nem akart elmenni, mert fél. Tavaly a Conifa elnökével ellátogattunk Erbílbe, bejártuk a stadionokat, találkoztunk a kurd kormányzattal, a tartományi kormányzókkal, és a legmagasabb szintről megígérték nekünk, hogy szavatolják a rendezvény és a résztvevők biztonságát. Most sem kételkedem a szavukban, nem véletlenül mondják, hogy Erbíl második Dubaj szeretne lenni.

– Milyen érzés volt kint lenni?

– Nyüzsög a város, folyamatosan épül, amerre a szem ellát, csupa daru. Rengeteg fegyveres biztonsági őr és katona rója az utcákat, katonai konvojok dübörögnek, és időnként ellenőrző pontba futhatsz, éppen ezért jó a közbiztonság. Amerikai kocsikat látsz az utcákon, amerikai fegyvereket markolnak a katonák és Hummerrel járnak, ez egy kis közel-keleti Amerika. Erbílben a mecset, a katolikus templom és a Kurdisztáni Kommunista Párt irodája is megfér egymás mellett, furcsa egy világ. A nők fejkendő nélkül mennek ki az utcára, az emberek teáznak, vízipipáznak, leginkább a törökországi városokéhoz hasonlítanám az utcaképet. És ha kimész a városból, a tóparton fürdőruhában grilleznek férfiak és nők, szokatlan látvány.

– Az idei világbajnokságot hivatalosan elhalasztották. Mikor és hol rendezik meg a jövőben?

– Hivatalosan egy évvel halasztottuk el, és már jó híreim vannak, de a részletekről nyilvánosan még nem beszélhetek. Annyit viszont elmondhatok, hogy jövőre mindenki megelégedésére megtartjuk a világtornát. Ellenben a női világbajnokságunkat megrendeztük idén, a norvégiai Bodøben. Ezen a székely lányokkal együtt három csapat vett részt, Tibet jött volna negyedikként, de az utolsó pillanatban nem kapták meg a vízumot Norvégiától, és az új-delhi reptéren ragadtak. Diplomáciai játszma áldozatai voltak, a norvég külügy ugyanis azt állította, hogy kiadták a vízumukat, érdeklődésünkre a legmagasabb szintről is ezt mondták nekünk, ám ehhez képest az indiai konzulátusuk „nem tudott” az ügyről. Szóval hárman maradtunk, és a legelső este összeültünk a lányokkal, mondván: itt vagyunk egy hétig, két meccsünk van, és esetleg a döntő, tehát mit szólnátok ahhoz, ha megbolygatnánk a programot és két kört játszanánk a csapatokkal? A lányok egyből rábólintottak, ám mivel a stadion estére foglalt volt, kitaláltuk, hogy játszunk egy mérkőzést délben, és egyet éjfélkor. Világítás nélkül, az éjféli napsütésben játszottunk, és ezt sosem felejtjük el.

– Említette a diplomáciai játszmát. Gyanakvóan nézik a Conifa tevékenységét egyes államok és a nagy futballszervezetek?

– Minden újságíró két dolgot kérdez tőlem, mégpedig először azt, hogy ezen országok polgárainak szabad-e focizniuk, és mit szól ehhez az „ellenérdekelt” fél. No meg azt is megkérdezik, hogy mit szól hozzá a FIFA. Hát, a FIFA nem szól semmit, egyszer kaptunk tőlük egy gratuláló levelet, és ha jobban belegondol, mi nagy terhet veszünk le a FIFA válláról, mert nem kell ezekkel a kényes ügyekkel foglalkozniuk. Hasznosak vagyunk nekik…

– Megfenyegették valaha a Conifát vagy a rendezvényüket?

– Amikor Hegyi-Karabahban tartottuk a tornát, akkor kaptunk „szép” hivatalos leveleket az azerbajdzsáni kormánytól, és amikor Londonban rendeztük a világbajnokságot, akkor meg a Srí Lanka-i kormány tiltakozott a tamilok részvétele ellen, mondván, hogy ilyen nép nem létezik. Ehhez képest ott álltak előttünk csapatostul, nemzeti mezben. És csúnya ügyek is voltak: amikor Kárpátalja megnyerte a világbajnokságot, az ukrán labdarúgó-szövetség örökre kitiltotta soraiból a részt vevő játékosokat, sőt, Ukrajna az állampolgárságuktól is megfosztotta őket. Ezek katonakorú srácok, szóval lehet, hogy ezzel végül is nem jártak rosszul. De szép lassan mindenki megérti, hogy a Conifa nem a politikáról, hanem valóban a fociról szól.

– A sportnak vitathatatlanul van közösségteremtő ereje, ilyen értelemben politikai térben is értelmezhető, pláne az állam nélküli nemzetek esetében…

– Ezt nem vonom kétségbe, mert ha valamelyik román megmondóember vagy politikus azt harsogja, hogy „Székelyföld nem létezik”, akkor erre lehet azt válaszolni, hogy „ne viccelj, itt van a nemzeti válogatottja, itt áll 11 játékos égszínkék, holdas-napos székely mezben, hogyne létezne?!”. A Conifa liga játékosainak jó része olyan területen él, ahol elnyomják vagy épp csak megtűrik őket az identitásuk miatt. Sokan eltitkolják az önazonosságukat, sőt, szélsőséges esetben még szégyellik is. Mi megünnepeljük a nemzeti identitásukat. Ez a különbség.

– Milyen hatása van ennek a székely társadalomra?

– Nem titkolom, hogy többek között az a szándékunk az egésszel, hogy az emberek megirigyeljék a székelységhez tartozás érzését. Hallottam már olyan történetet, hogy az egyik játékosunk román csapattársa irigykedve nézett a székely fiúra, mert részt vehet a Conifa tornáján. Ha pedig valaki félig székely, akkor lehet, hogy ennek hatására erre billen a mérleg nyelve. Péter Mózes sikeres, már visszavonult székely futballjátékos azt mondta a pályafutását lezáró interjúban, hogy egyszer érezte igazán focistának magát, amikor Abháziaban a világbajnokságon játszott a székely válogatottal. Az a célunk, hogy ezeknek a srácoknak, hivatásos labdarúgóknak hatalmas élményt nyújtsunk és arra biztassuk őket, hogy önbecsüléssel, büszkén küzdjenek magukért, a sportkarrierjükért.

– Elképzelhető, hogy a jövőben Székelyföldön szervezik meg a Conifa következő világbajnokságát?

– Ez politikai értelemben kényes dolog. Nem lenne szerencsés, ha egy ilyen tornát bárki provokációnak venne. Ezzel együtt szeretném elérni, hogy 2026-ban a női világbajnokságot Székelyföldön rendezzék meg – szerintem ez még nem fog szemet szúrni. Az FK Csíkszeredával jóban vagyunk, rendeztünk már a segítségükkel vb-selejtezőt, az akadémiával is jó a viszonyunk, ők komoly partnereink a székely válogatott menedzselésében. Ezzel bekapcsolódhatna Székelyföld a futball nemzetközi vérkeringésébe.

– Ezen már nem háborodnának fel a románok?

– Meglepő, de a román sportsajtóban tárgyilagosan, sőt, néha pozitívan írnak rólunk, persze nyilván nem a kommentekről beszélek. A férfi-világbajnokság azért is kényes téma, mert a londoni vb idején Székelyföldet a nemzetközi sajtó többször említette, mint az előtte való száz évben összesen, ráadásul szimpátiával! Erről a világbajnokságról készült egy hatalmas média-összeállításunk, az Al-Dzsazírától kezdve egészen a BBC-ig mindenki beszámolt rólunk, a címoldalon vagy a harmadikon szerepeltünk. Felfogásom szerint Székelyföld válogatottjának sikere Románia sikere is. Sajnos a magyar sajtó alig foglalkozott az eseménnyel. A Kárpát-medencei sportkapcsolatok jól működnek, Székelyföldnek a Kárpát-medencén kívüli láthatóság hiányzik. Küldetésemnek érzem, hogy a világnak elmeséljük, hogy vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk. Mérget vennék rá, hogy tíz londoniból tíz addig sosem hallott Székelyföldről, de az elmúlt évtizedben több tízmillió emberhez vittük el a székelyek hírét.

– Látnak a női világbajnokságban turisztikai, üzleti lehetőséget is? Egyeztet helyi vállalkozókkal, hogy nagy eseményt csináljanak belőle?

– Ha Székelyföldnek volna turisztikai szövetsége, akkor sok mindent el lehetne érni. Rengeteg kihasználatlan lehetőségünk van, egy ilyen tornából nagy üzletet is lehetne csinálni, ami jót tenne a helyi gazdaságnak. Ám ez egyelőre majdhogynem egyszemélyes vállalkozás, a székely válogatott és a Conifa háttérmunkájából oroszlánrészt vállalok, de nem vagyok időmilliomos, és az anyagi lehetőségeim is korlátozottak. Azt hiszem, hogy a székely válogatott akkor járna a legjobban, ha intézményesülne és volna irodája, titkársága meg például központi beszerzése. Gazdára van szüksége, és szerintem nem a magyar állam vagy az erdélyi magyar politikum dolga, hogy bábáskodjon körülötte. A székely válogatottak a székelyföldi vállalkozóknak kellene támogatniuk, meg a helyi közösségek ügye, hogy felkarolják. Ha színre lépne egy potens társaság, félreállnék.

– Sokak szerint önök mentik meg a labdarúgás becsületét. Nemrég tartották az európai bajnokságot, a legtöbb válogatott nem a nemzetük nemzetiségi arányait képviselte. Baj, hogy ilyen lett a futball?

– A szememben beteg dolog, ha helyi iskolaudvaron Messi-mezben fociznak a gyermekek, de hála Istennek, most már sokan futkosnak Szoboszlai-mezben is. Az észak-ciprusi törökök iszonyúan ragaszkodnak ahhoz, hogy a csapatukban a helyi pék és a helyi halász fia, tehát a mi kutyánk kölyke játsszon. Ez hiányzik a mai hollywoodi fociból, elsősorban a klubfociból. Bizony, sokan mondják, hogy mi visszahozzuk a labdarúgás eredeti, romantikus értelmét. Bízom benne, hogy valóban így van.