Országos záróra
Egy kis időre karneváli hangulat alakult ki Budapesten múlt kedden. A kijárási tilalom és a vendéglátóhelyek bezárásának előestéjén megteltek a bárok és szórakozóhelyek. A város számos frekventált klubját bejárva kiderült, hogy bár a fiatalok többsége egyetért az intézkedésekkel, sokan féltik az egzisztenciájukat.
Gyertek, és igyuk meg a szeszt egy hónapra előre, invitálta a vendégeket az Egyetem tér közelében lévő Club 25 Facebook-oldalán. A látogatók komolyan vették a felkérést; este hét órára már el is fogyott a csapolt sör. Miután múlt hétfőn a kormány bejelentette, hogy a koronavírus terjedésének lassítása érdekében november 11-től harminc napra bezár az összes vendéglátóhely, illetve este nyolc és reggel öt óra között kijárási tilalmat vezetnek be, sejteni lehetett, hogy sokan kihasználják az utolsó szabad estét. Így is történt, mi pedig kíváncsiak voltunk rá, hogyan viszonyulnak a fiatalok az újabb karanténhoz, ami egyben a szociális élet kényszerű beszűkülését is magával hozza. Meglepetésünkre, bár számos kritikus véleményt is hallottunk, a többségnek mégsem azon járt az esze, hogyan lehetne a szabályozást kijátszani a házibulikkal vagy napközbeni szabadtéri összejövetelekkel – általánosságban egyetértettek a szigorú korlátozó intézkedésekkel.
Vámpírok az éjszakában
– Coachként, mentorként dolgozom, elsősorban vállalkozóknak adok tanácsot, mindezt otthonról, interneten keresztül is megtehetem. Szakmai szempontból így a lehetőséget látom a következő időszakban, hiszen feltehetőleg sokaknak lesz szüksége támogatásra, én pedig örülök, hogy segíthetek másoknak – árulja el az említett Club 25-ben Levente, aki cseppet sem aggódik a bezártságból adódó szeparációs szorongástól.
Megfelelő napi rutinnal, tudatossággal és önmagunk elfoglalásával, valamint a barátokkal való online beszélgetésekkel szerinte áthidalható a magány. Sőt, kiváló alkalomnak gondolja a karanténhelyzetet arra, hogy megtanuljunk kicsit egyedül lenni, és összhangba kerülni önmagunkkal. Tudja, hogy sok embernek ez nehéz feladat, hiszen olyan korban élünk, ahol minden percben impulzushegyek érnek minket, és furcsa lehet, ha mindez hirtelen megszűnik, elcsendesül a világ. Nem beszélve a kevés napsütés kedélyrontó hatásairól és arról a fenyegető lehetőségről, hogy sokan talán egyedül töltjük az ünnepeket. A kormány mostani döntéseivel alapvetően egyetért, csak kicsit megkésettnek találja őket; úgy érzi, eddig inkább látszatintézkedések történtek, a második szakaszban most léptek fel először határozottan a vírus ellen. Érdekességképpen megemlíti, hogy Balin élő barátja azt mesélte, az indonéz szigeten már tavasszal az áradt folyamatosan a helyi kormánymédiából, hogy Oroszországban elkészült a vakcina, néhány hetet kell csak túlélni, addig is mindenki imádkozzon az isteneihez.
Róza, a 22 éves eladólány már jóval kritikusabb az intézkedésekkel kapcsolatban. Nem érti, hogy miért nem rendelték el korábban a teljes karantént, ha ennyire veszélyes a vírus, egyébként meg kissé szkeptikus: eladóként naponta száz emberrel találkozik, mégsem fertőződött meg. Az éjszakai kijárási tilalmat szintén logikátlannak találja, „olyan, mintha a kormány nem is a járvány, hanem titokban vámpírok ellen küzdene”. Barátja, Erik hasonlóképpen értetlenkedik: ha nyáron minden szórakozóhely nyitva lehetett, akkor most miért nem? Arra a megjegyzésünkre, hogy azóta jócskán megemelkedett a fertőzöttek száma, annyit mond, hogy szerinte hamisítják a statisztikákat, és az egész járvány csak a pénzről szól: a kormány fillérekért felvásárolja a tesztet és a vakcinákat, majd jó pénzért eladja nekünk, miközben más európai országokkal ellentétben nem vállalják át a munkájukat elvesztett emberek fizetését.
Inkább a karantén
A szomszédos Red Ruin pubban jóval kevesebb a vendég, és nem véletlenül: Alexa, a pultoslány kemény fegyelmet tart. A maszkot még egy korty sör erejéig sem vehetjük le, az előírásoknak megfelelően csak az asztalhoz leülve fogyaszthatjuk el az italunkat. A korlátozásokkal kapcsolatban nem elsősorban a szociális élet ellehetetlenülése zavarja, hanem az egésznek az anyagi vonzata. Ő szerencsés helyzetben van, mert az édesapja vállalkozásában talál állást az átmeneti időszakban, a legtöbb kollégájának azonban nincsen hasonló B terve. Sokan aggódnak közülük, hogy megfelelő szaktudás és tapasztalat hiányában nem lesz majd munkájuk, miközben egyre gyűlnek a sárga csekkek, és kopogtat a lakástulajdonos. Ráadásul egy beláthatatlan ideig tartó leállás minden vendéglátóhelyet veszélyeztet. A tavaszi tapasztalatai alapján semmiféle hosszú távú kormányzati támogatásban nem reménykedik, az első hullám alatt is csak a bár tulajdonosának segítségére számíthatott. A bezártság lélektani oldala miatt nem aggódik, és nem keres kiskapukat társasági összejövetelekre sem, mert aggódik az idősebb rokonaiért. Inkább videóhívásokon keresztül pótolja majd a szociális életét.
Hasonlóképpen gondolkozik az egyik vendég, a 22 éves Dorka is, aki teljesen tisztában van a koronavírus veszélyességével.
– Nekünk, fiataloknak a felelősségünk, hogy megvédjük a szüleinket és mindazokat, akik a magas kockázati csoportba tartoznak. A mai kocsmázás miatt legalább két hétig nem fogom meglátogatni a nagymamámat, az utóbbi fél évben a barátaimmal is úgy találkoztam, hogy minimálisra csökkentsem a fertőzés veszélyét. Fontos felismerünk, hogy egy komoly és létező fenyegetésről van szó, ami az én korosztályomra nézve talán kevésbé fatális, de a szeretteink és vadidegenek életét is kockáztathatjuk a felelőtlenségünkkel – mondja a fiatal lány.
A kormány mostani intézkedéseit jónak tartja, de úgy véli, hogy már nyáron sem lett volna szabad a korlátozásokat teljes mértékben feloldani, hiszen biztosan lehetett tudni, hogy az emberek majd rögtön nyaralni indulnak, és összezsúfolódnak.
– Inkább vonulok önkéntes karanténba, mint hogy temetésekre járjak – ezt már a barátja, Áron teszi hozzá.
A belváros felé haladva megállunk a Ferenczy István utcában található Csendes Létteremnél, ami valójában kávézó, de esténként inkább az alkoholos italok kerülnek terítékre. Így van ez most is, a tágas belső tér teljesen megtelt, és a teraszon is minden hely foglalt. A pultnál hosszú sor kígyózik, meg sem próbálunk italhoz jutni; alig egy óra múlva zárnak, a percek ma este túl értékesek ahhoz, hogy várakozással töltsük őket. Helyette a bejárat előtt dohányzó két pszichológushallgatóval elegyedünk szóba.
– Nehéz fiatalként átélni ezt az évet, hiszen ott motoszkál bennünk a tudat, hogy az életünknek ez a szakasza a társasági eseményekről kéne hogy szóljon. Most találkoztunk egy német baráti társasággal, és sajnálom őket, hogy nem ismerhetik meg Budapestet a maga teljességében. Ugyanakkor érthetőek a most elrendelt korlátozások, nem véletlenül kapott annyi kritikát a kormány a komolyabb szigorítások eddigi elmulasztása miatt – mondja Kinga, aki egyébként már átesett a betegségen, de érdekes módon a lakótársát nem fertőzte meg.
Az még furcsább, hogy az egyik hallgatótársa szintén elkapta, de annak ellenére, hogy az első tünetek megjelenése előtti napon még vidáman csókolózott a barátnőjével, mégsem adta át a vírust. Mindezek ellenére ő maga komoly felelősséget érez a környezete iránt, és nagyon riasztónak tartja a napi halálesetek számát.
Szaktársa, Éva próbálja pozitívan felfogni a közeledő karantént.
– Bár nagyon társasági lény vagyok, most talán lesz időm kiolvasni a frissen vásárolt könyveket, és építenem magam. A Z és az Y generáció bizonyos szempontból talán könnyebben is viseli a mostani helyzetet, kifejezetten szerencsés, mert „digitális bennszülöttként” könnyebben tartjuk a kapcsolatot a világhálón az ismerőseinkkel – magyarázza.
Ami miatt inkább aggódik, az a barátai egzisztenciális helyzete; rengeteg diák dolgozik például a vendéglátásban, akik most nem csupán a munkájukat vesztik el, de sokaknak a kollégiumot is ott kell hagyniuk. Szorongással tölti el az is, hogyan fognak majd lediplomázni, pláne hogy az online oktatás színvonalát is kissé gyengének érzi személytelensége miatt.
Húzd meg, ereszd meg
Az intézkedésekkel alapvetően szimpatizáló hangok mellett kritikus véleményekkel is találkozunk az éjszakában.
– Már régen lépnie kellett volna a kormánynak, nem megnyitni a határokat, és hagyni, hogy mindenki Horvátországba menjen nyaralni, amikor borítékolható volt, hogy berobban majd a járvány. Ez így már lópikulát nem ér – mondja dühösen egy pultos egy Dohány utcai, kérésére meg nem nevezett kocsmában. – Ha Orbán Viktoron múlik, akkor biztosan csődbe mennénk, és szégyenteljes, hogy miközben nálunk a legmagasabbak az adóterhek egész Európában, és folyamatosan azt szajkózzák a médiában, hány milliárd forint marad az állampolgárok zsebében, egy teljes szektort magára hagynak. Nem vitatkozunk. Megyünk tovább.
Utolsó utunk a Depeche Mode-rajongók kedvenc szórakozóhelyére, a 101 Klubba vezet. Érkezésünkkor éppen „utolsó kört” kiált a csapos, be is állunk rögtön a pulthoz, hogy a jellemzően negyven feletti közönséget is megszólítsuk.
– Eltúlzottak az intézkedések, az idősávos vásárlást kellett volna visszaállítani, és a veszélyeztetettek megvédésére koncentrálni. Ráadásul aki akar, úgyis talál kiskaput, és kér a munkáltatójától olyan igazolást, amellyel szabadon mozoghat a kijárási korlátozások alatt is – véli Bebe.
Ő arra számít, hogy egy hónap múlva a karácsonyi bevásárlás miatt újra megnyílik ugyan a város, de januárban ismét karantén vár ránk, és ez a „húzd meg, ereszd meg” stratégia folytatódik egészen a vakcina tömeges megérkezéséig. A bezártság miatt nem aggódik, méregtelenítő kúrát tervez, és „megpróbálja helyreállítani a bioritmusát”.
A zene hirtelen elnémul, a lámpák felgyulladnak, a vendégek pedig szedelőzködni kezdenek. Talán még nem is tudatosult bennük a következő időszak minden nehézsége. Sem szomorúság, sem melankólia nem érezhető, az ismerősök úgy búcsúzkodnak, mintha csak az ünnepek idejére, pár napra válnának el, hogy utána szilveszterkor újra együtt mulassanak.
