Őrület: Európa transzvesztitákat és migránsokat besorozva indulna háborúba
Egyetlen kormányfő képes kívül tartani Magyarországot a háborún, Orbán Viktor. Ezért Wass Alberttel szólva „jól gondolja meg, ki mit cselekszik.”
A háború földrajzilag és politikailag is közel van hozzánk, Brüsszel pedig úgy döntött, hogy Európa háborúba megy. Döntés van arról, hogy 2030-ra az Európai Uniónak készen kell állni a háborúra. Elvágták a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat, elkezdték bevezetni a sorkatonaságot, a következő fázis már az összecsapás. Imádkoznunk kell, hogy a nálunk nagyobb országoknak ne menjen el végleg az eszük – vázolta az európai helyzetet kertelés nélkül Orbán Viktor a digitális polgári körök kecskeméti háborúellenes gyűlésén. A miniszterelnök egy hangvétele alapján vélhetően ellenzéki kérdésre (amit sms-ben tett fel az illető, és a beszélgetőtárs, Csiszár Jenő olvasott fel), mely szerint komolyan gondolhatjuk-e, hogy Brüsszelben háborút akarnak, a miniszterelnök azt felelte, egyetlen normális ember sem akar háborút, a kérdező is magából indul ki,
józan emberként valóban nehéz megérteni, hogy két világháborúval a hátunk mögött miért gondolja valaki, hogy egy háborúból jól lehet kijönni.
De sajnos Brüsszelben mégis ez a pszichózis uralkodik.
– Magyarország csak magára számíthat, a mi szenvedéstörténetünk más, mint a nyugatiaké, akik úgy gondolják, pénzt lehet előteremteni a háborúból. Hatalmas fegyverüzletek zajlanak, és ez egyre erősebb befolyást gyakorol a döntéshozókra – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy két világháborúból nem tudtunk kimaradni, azt kell megérteni, hogy miért nem. – Ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból, erősnek kell lenni, a gyengéket mindig beletolják a háborúba fogalmazott a kormányfő.
Az erő gazdasági, népesedési, diplomáciai erőt is jelent; az elsővel viszonylag jól állunk, a Covid okozta törés és a háború miatti inflációs és szankciós cirkusz ellenére szilárd, ütésálló a magyar gazdaság, sőt, szerény növekedésre is képes. A népesedési mutatóink nem jók, de így is 200 ezerrel több magyar született az elmúlt 15 évben a családtámogatásoknak köszönhetően, mint ha azok nem lettek volna. A diplomáciai erőnk kiemelkedő, messze nagyobb, mint az hazánk méretéből, gazdasági súlyából következne. A nyitás, az együttműködés politikájának köszönhetően ma Orbán Viktor az Egyesült Államok, Oroszország és Kína vezetőivel is jó kapcsolatban van, nevezettek bíznak a magyar miniszterelnökben, és nem ritkán ki is kérik a véleményét. Ez olyan politikai tőke, amit nem lehet eléggé nagyra becsülni. Ebből fakadnak aztán gazdasági sikerek, hazánkban érkező befektetések vagy épp a számunkra gyilkos szankciók alóli mentesség, amit az Egyesült Államoktól megkaptunk.
Ez a következetes nyitási politika az elmúlt 15 évben megteremte gyümölcsét, biztonságot ad a magyar családoknak, jó alapot teremt a további gazdasági erősödésnek, ez pedig
esélyt ad arra, hogy valóban ki tudjunk maradni a háborúból akkor is, ha az Európai Unió őrültjei tényleg elvesztik a józan eszük maradékát is, és transzvesztitákat és migránsokat besorozva háborúba indulnak.
Persze nem vagyunk biztosak benne, hogy ha a sok millió Európába beengedett muzulmánnak fegyvert adnak a kezébe, ők nem az önfelszámoló liberális nyugati államok ellen fogják azt fordítani…
Mindenesetre az elmúlt 15 év jó döntéseinek köszönhetően olyan kondícióban van Magyarország, ami lehetőséget ad arra, hogy kimaradjunk egy olyan konfliktusból, amihez nemcsak semmi közünk, hanem kifejezetten pusztító volna számunkra.
A magyar vér, a magyar élet túlságosan drága ahhoz, hogy megint idegen érdekek oltárán áldozzuk fel.
A nemzeti kormány érti ezt, és meg is van a képessége és az ereje, hogy Magyarországot a jó úton tartsa. Ahogy a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs fogalmazott Kecskeméten, egyetlen kormányfő képes kívül tartani Magyarországot a háborún, Orbán Viktor. Ezért Wass Alberttel szólva „jól gondolja meg, ki mit cselekszik.”
