Orvost adnak a hazának
A kormány első intézkedéseinek köszönhetően a fiatal orvosok döntő többsége úgy döntött, hogy szülőföldjén marad, és belép a szakképzési rendszerbe – jelentette be Dr. Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egészségügyért felelős helyettes államtitkára Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgatóval és Dr. Papp Magorral, a Magyar Rezidens Szövetség elnökével a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben tartott közös sajtótájékoztatón, augusztus 5-én.
Mint ismeretes, a kormány július 7-én több ponton is módosította a rezidensrendeletet. A megváltoztatott rezidensrendelet nyomán a távozást fontolgató végzős orvostanhallgatók közel 5/6-át sikerült itthon tartani a magyar betegellátás és a szakorvosképzés számára. Így 231 fővel több orvos lépett be a szakorvosképzésbe, mint amennyi a kormány intézkedése nélkül belépett volna, hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Amennyiben ez a 231 fő külföldre távozott volna, az a képzésük árának megfelelő 4,2 milliárd forint azonnali veszteséget jelentett volna Magyarországnak.
Idén olyan hiányszakmákra is jelentkeztek fiatal medikusok, amelyek iránt az elmúlt években nem sikerült az érdeklődést felkelteni, fejtette ki Dr. Cserháti Péter. Leszögezte, az előző kormány stratégiája, a röghöz kötés helyett a NEFMI átfogó intézkedéseket kíván hozni annak érdekében, hogy az orvosi pályára lépők számára előnyössé váljon a hazai életpálya.
Dr. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy az orvosegyetemek Hallgatói Önkormányzatának felmérése szerint a végzős hallgatóknak mintegy 2/3-a nem lépett volna be a magyar szakképzési rendszerbe, ha hatályba lépnek az előző kormány rendelkezései.
Dr. Sélleiné Márki Mária, a kórház főigazgatója hangsúlyozta, hogy a súlyos orvoshiánnyal küzdő szolnoki kórházba az új kormány intézkedésének eredményeképpen a meghirdetett 34 rezidens álláshelyre 41-en jelentkeztek, közülük 16-an hiányszakmában szeretnének elhelyezkedni.