A magyar állampolgárság könnyített visszaszerzésének lehetősége és a szavazati jog kiterjesztése révén elmondhatjuk, lezárult a nemzet határokon átívelő, közjogi egyesítése. Hozzáláthattunk, hogy a korábban egymástól elválasztott közösségekből összetartó nemzetet építsünk – mondta a Demokratának Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, akit a nemzeti egységet segítő programokról kérdeztük.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A mostani kampányidőszak méltatlan mellékterméke, hogy az ellenzék erőteljesen támadja a külhoni magyarok szavazati jogát és a külhoni közösségeknek nyújtott támogatásokat. Mit lehet erre válaszolni?

– A Fidesz–KDNP-pártszövetség már a nyolc évvel ezelőtti választási kampány során egyértelművé tette, hogy fontosnak tartja a nemzet határokon átívelő közjogi egyesítését. A választási győzelem után a kétharmados jobboldali többséggel összeülő Országgyűlés már május 26-án, vagyis a kormányalakítás előtt elfogadta a kedvezményes honosításról szóló törvényt, ami megnyitotta a lehetőséget az állampolgárság felvételére a határokon túl, a Kárpát-medencében tömbben vagy szórványban, valamint a világ más részein diaszpórában élő magyarok számára. Az ezt követő években sikerült megalkotni a mai nemzetpolitika keretrendszerét. Ennek része a kettős állampolgárságról, később a nemzeti összetartozásról szóló törvény, az elfogadott új Alaptörvény, valamint az, hogy szavazati jogot kaptak a külhoni magyar állampolgárok, bárhol éljenek is a világon. E lépések komoly társadalmi támogatást élveztek itthon, és hozzájárultak ahhoz, hogy begyógyítsuk azokat a sebeket, amelyeket a 2004-es, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménytelensége ejtett a külhoni magyarságon. A 2010-ben felálló második Orbán-kormány hosszú szünet után ismét összehívta a Magyar Állandó Értekezletet is. Egy évvel később pedig megkezdte a munkát a frissen megalakult Magyar Diaszpóra Tanács, amely a világban szétszóródott magyarság közösségeit képviseli.


– Hogyan lehet a határokon kívül élő magyarság eltérő életkörülményeit, eltérő problémáit figyelembe vevő egységes nemzetstratégiát építeni?

– A kormány az első perctől kezdve nyilvánvalóvá tette, hogy számunkra minden magyar ember fontos, akárhol éljen is a világon. Erre a meggyőződésre alapozva indítottuk útjára 2013-ban a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amely azt a célt szolgálta, hogy ösztöndíjasaink segítsék a diaszpórában élőket közösségeik és kulturális életük megszervezésében. Eddig az északi és a déli félteke 34 országába jutottak el fiataljaink, de egyre több új államból kapunk olyan jelzést, hogy szívesen fogadnák a pályázóinkat. A Kijevben élő, főként Kárpátaljáról vagy a szocializmus éveiben itthonról odavetődött, magukat etelközi magyaroknak nevező közösségek is fontosnak tartják identitásuk őrzését. A Törökországban élő magyarok száma is megnövekedett, szintén várják a kiutazó ösztöndíjasokat. A Magyar Diszpóra Tanács jelzéseire válaszul pedig az idén egyházi ösztöndíjat is hirdetünk a Kőrösi Csoma Sándor-program keretén belül. A nyertes pályázóknak a hitélet szervezése lesz a feladatuk, ebben számíthatnak a történelmi egyházak segítségére. Harminc teológushallgató vagy diakónus, diakonissza, hitoktató jelentkezését várjuk a pályázatainkra. A Kárpát-medencében szórványban élőkhöz a Petőfi Sándor-program keretében küldjük ki a jelentkezőket, az idén a tavalyinál tízzel több, hetvenöt pályázó indul majd útnak.


– A hazai ellenzék rendszerint azzal vádolja a kormányt, hogy szavazatszerzésre használja a külhoni magyarságnak nyújtott támogatásokat.

– Erre a válaszom az, hogy már a 2010-es kormányváltás után felmértük, milyen gondokkal kell megküzdeniük a határokon túl élő közösségeinknek. Egyértelmű volt, hogy őket is sújtják azok a demográfiai problémák, amelyekkel a szomszédos államoknak szembe kell nézniük. Az alacsony születésszám és az elvándorlás a lélekszám csökkenéséhez vezet a magyarság körében is, de a gondokat több régióban fokozzák az államalkotó nemzetek asszimilációs törekvései. E káros folyamatok fékezésére, lehetőség szerint megfordítására szerveztük meg az úgynevezett tematikus éveket. 2012 az óvodások éve volt, a következő a kisiskolásoké. 2014-ben a felső tagozaton tanuló gyerekek támogatása volt a fő cél, 2015-ben a szakképzésben részt vevő diákoké. Ez azt jelenti, hogy aktív szerepet vállaltunk az anyanyelvi oktatást nyújtó intézményrendszer fejlesztésében, korszerűsítésében, és a gyerekeiket magyar tannyelvű iskolába küldő családoknak 22 ezer 400 forintos iskolakezdési támogatást nyújtunk a tanévkezdés előtt. Egyik legújabb programunknak, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően például 2016 és 2018 között 76 új bölcsőde és óvoda épül, több mint 200 intézmény pedig megújul. A program 2018-tól induló második ütemében pedig 77 új intézmény épül és 217 újul meg. A magyar tannyelvű szakképző intézmények esetében az eszközfejlesztésre, a szaktantermek korszerűsítésére, tangazdaságok és tanműhelyek kiépítésére áldoztunk. Emellett több régióban új kollégiumot építettünk, hogy a szórványban élő magyar gyerekek előtt is megnyílhassanak a szakmaszerzési lehetőségek.


– Meggyőzött. Az ukrán oktatási törvény módosítása viszont nehéz helyzetbe sodorta a kárpátaljai intézményeket. Van esély rá, hogy rendeződjék a helyzet?

– Magyarország minden lehetséges nyomásgyakorlási lehetőséget megragad azért, hogy a zömében nem állami, hanem egyházi vagy alapítványi fenntartású intézmények léte ne kerüljön veszélybe. Nem felejtkezhetünk el arról, hogy éppen az ottani magyar közösségek vannak a legnehezebb helyzetben. A polgárháború kitörése óta tapasztalható elszegényedés hírére azonban elmondhatjuk, hogy megmozdult a világ magyarsága. Nem csak a Kárpát-medencéből érkeznek a segélyszállítmányok, a diaszpórában élők szintén mindent megtesznek azért, hogy segítsenek a nehéz helyzetbe került magyar családoknak.


– Az anyanyelvi képzés nyilvánvalóan fékezi az asszimilációt, megerősíti identitásukban a magyar közösségeket. Ez a Felvidéken vagy a Muravidék szórványban élő magyarságának különösen fontos. Az elvándorlás azonban továbbra is gondokat okoz.

– Egyértelmű volt, hogy a gazdaság területén is van teendőnk, ha azt akarjuk, hogy a fiatalok ne hagyják el a szülőföldjüket. 2016-ra éppen ezért meghirdettük a fiatal vállalkozók évét, 2017-re pedig a családi vállalkozásokét. A tematikus évek keretében kiírt pályázatoknak köszönhetően számos új vállalkozás indult, a korábban meglévő kis- és közepes vállalkozások pedig megerősödhettek. A pályázati pénzek hasznosulását vizsgálva örömmel tapasztaltuk, hogy ezek a cégek elsöprő többségben magyar munkavállalókat alkalmaztak, üzleti partnereik pedig szintén magyarok. A külföldi kapcsolatokat kereső üzletemberek pedig főként az anyaország felé nyitnak, ha terjeszkedni akarnak.


– A szomszédos országok lakóiban nem vált ki ellenérzést a Magyarországról érkező sokféle támogatás?

– Nem. Ők is érzik, hogy az adott településeken élénkül a gazdaság az új vagy megerősödő vállalkozásoknak köszönhetően. De például a kárpátaljai településekre érkező segélycsomagok szétosztásakor, a szűrővizsgálatokat szervező orvosmissziók megjelenésekor sem tesz különbséget senki a segítségre szorulók között nemzetiségi alapon.


– Az uniós pályázati programok gyakran megfeneklenek a pályázati időszak lezárása után. Nem fenyeget ez a veszély a Magyarországon kiírt pályázatok esetében?

– Nem, mivel a tematikus évek fejlesztési programjai éppen úgy folytatódnak tovább, mint mondjuk a Kőrösi Csoma Sándor- vagy a Petőfi Sándor-program. Az ösztöndíjasoknak vagy a pályázatok értékelésének köszönhetően rengeteg új ismeret összegyűlik a külhoni közösségek szociális, mentális helyzetéről, ezeket pedig beépítjük az utóbb meghirdetett pályázatokba. De ezek az új ismeretek is szerepet játszottak abban, hogy a magyar kormány meghirdette a határon túli magyarság számára a Köldökzsinór programot, amelynek keretében minden külhoni édesanya részesülhet anyasági támogatásban, és minden újszülött után igényelhető babakötvény, ha a gyermeket a hazai anyakönyvi szabályok szerint anyakönyvezik. Ezzel a határainkon kívül élő magyar családokat akarjuk támogatni. Ugyanezt a célt szolgálja a 2018-ra meghirdetett, „2018 a külhoni magyar családok éve” címet viselő tematikus évünk is.


– Igazán imponáló az a segítség, amit Magyarország nyújt a külhoni magyarságnak. Az identitás megőrzéséhez azonban bizonyosan szükség van az emberek közötti kapcsolati háló megerősítésére is.

– Erre sem lehet panaszunk. Számtalan olyan szakmai, kulturális rendezvény, találkozó, esemény van minden évben, amelyek éppen a hálózatosodást segítik. A testvértelepülések vagy testvériskolák közötti kapcsolatok, az egyházak kezdeményezésére kiépülő hálózatok egyre elevenebbek. Az internet, a közösségi oldalak is besegítenek abba, hogy az így kialakult barátságok frissek, elevenek maradjanak


– Az Európai Bizottság és Parlament nem nézi jó szemmel, ha egy nép védi nemzeti identitását. Ma már az ENSZ is mindent megtesz azért, hogy fel lehessen számolni a nemzetállamokat. Ilyen körülmények között nem kell tartanunk a külföldről érkező támadásoktól?

– Nem szabad egyenlőségjelet tenni Brüsszel és az Európai Unió tagországai közé. A migrációs válság egyre több országot, egyre több embert ébreszt rá, hogy meg kell védenie nemzeti értékeit. Erről mi sem mondhatunk le csak azért, mert támadás ér bennünket. Mindannyian felelősséggel tartozunk minden magyar emberért, akárhová is sodorta őket az anyaországból a történelem.

Nagy Ida