Gepostet von Szél Bernadett am Dienstag, 17. September 2019
Hirdetés

A Szél Bernadett független képviselő által kezdeményezett tanácskozáson az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Liberálisok politikusai, valamint független képviselők vettek részt. Mellettük jelen volt a Levegő Munkacsoport, az Energiaklub és a Magyar Energiahatékonysági Intézet, valamint az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének képviselője.

Tüttő Kata (MSZP) a tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón az önkormányzatok cselekvési lehetőségeire hívta fel a figyelmet, arra: nem mindegy, hogy a következő öt évben hány épület korszerűsödik vagy hány fát ületnek el Budapesten.

Nunkovics Tibor (Jobbik) reményét fejezte ki, hogy a jövőben a kormánypártok politikusai is részt vesznek a találkozón.

Arató Gergely (DK) kijelentette: pártja bízik abban, hogy van megoldás a klímaváltozásra, ehhez azonban szerinte nemzetközi együttműködés és az unió vezető szerepe szükséges. 

Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke széles körű társadalmi összefogást sürgetett.

Tordai Bence (Párbeszéd) kijelentette: az ellenzéki pártokra eddig is számítani lehetett a klímaváltozás elleni harcban.

Bősz Anett (Liberálisok) kifogásolta, hogy az európai közösségen belül a magyar vállalások a legcsekélyebbek.

Szél Bernadett nemzeti és globális ügynek is nevezte a klímaváltozás kérdését. Elmondta: a fideszes Kocsis Mátét és Harrach Pétert (KDNP) is meghívta a kormánypártok részéről, valamint kapott meghívót Áder János államfő is.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke közölte: olyan mértékű forrásátcsoportosítást tart szükségesnek, mint egy háborús helyzetben, a fosszilis energiahordozók használatán ugyanis hatalmas a támogatás, amelyet inkább épületkorszerűsítésre kellene fordítani.