Mit jelent a kétsebességes Európa? Marad-e mozgásterük a nemzetállamoknak, vagy szuverenitásuk minden szeletét feláldozzák a brüsszeli adminisztrációnak? Várhatóan ilyen és ehhez hasonló kérdésekről folynak majd a viták az előttünk álló hónapokban. Dr. Csath Magdolna közgazdász egyetemi tanárral az EU jövőjét felvázoló, úgynevezett Fehér Könyv által megfogalmazott lehetőségekről beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Jean-Claude Juncker benyújtotta az Európai Parlamentnek, s hamarosan a tagországok államfői is kézhez kapják a Fehér Könyvet, amely összefoglalja az unió jövőjéről szóló elképzeléseket. Juncker miért pont most, a Brexit-tárgyalások megkezdése, valamint a német és a francia választások előtt rukkolt ki a javaslataival?

– Az Európai Unió mély válságban van, amit felszínre hozott a britek kilépési döntése. Az uniós adminisztrációnak is szembe kell néznie a ténnyel, hogy az EU minden tekintetben lemaradóban van a világban. Csökken gazdaságának versenyképessége, nincs munka a fiataloknak, hosszú ideje csődben van Görögország, és nehéz helyzetben van Olaszország és Franciaország is. Az EU vezetése eközben, ahelyett, hogy őszintén szembenézne a problémákkal, és egyeztetéseket kezdeményezne az állampolgárokkal a lehetséges megoldásokról, elsősorban az erős országok és a nagyvállalatok érdekeit kiszolgáló centralizáló döntéseket hoz. Egyre több ügyet von magához, miközben képtelen kezelni azokat. Így évekig is eltart, amíg a szükséges döntéseket meghozza. Ennek ellenére Brüsszel még tovább akar centralizáni, egyre rövidebb pórázra szeretné szorítani a tagállamokat.


– A gazdasági és irányítási válság mellett hovatovább az erkölcsi válság is felütötte fejét…

– Az EU-t olyan ember vezeti, aki multicégek profitját segített elrejteni miniszterelnök korában, Luxemburgban. Juncker magát kereszténydemokratának mondja, de legjobb barátja az a szocialista Martin Schulz, aki maximálisan bevándorláspárti, és mindenkit büntetni akar, aki tiltakozik a kvóták ellen. Az EU kettős mércét alkalmaz. Például, amikor Magyarországon nagyobb volt a költségvetés hiánya az engedélyezett 3 százaléknál, akkor Brüsszel túlzottdeficit-eljárás alá vont bennünket, ami állandó ellenőrzést jelentett. Ám például Franciaország minden büntetés nélkül nyugodtan túllépheti a 3 százalékot, hiszen – ahogy Juncker fogalmazott – Franciaország az Franciaország. De beszélhetnénk az élelmiszerek, mosószerek és egyéb termékek esetén tapasztalható kettős mércéről is: hiszen a nyugati cégek szerint „keleten” a gyengébb minőségű áru is megfelelő. Ez ellen az EU vezetése nem tesz semmit. Mint ahogy nem érdekli az erdélyi magyarok jogainak csorbítása, viszont elvárná, hogy Magyarország jobb feltételeket biztosítson a migránsoknak, mint mondjuk a magyar hajléktalanoknak. Sorolhatnánk tovább a problémákat, amelyekre megoldást kellene találni. Az EU azonban ehelyett csak azt akarja biztosítani, hogy újabb tagországnak eszébe ne jusson elhagyni az uniót. Olyan szorosak legyenek a kapcsolatok, hogy ilyesmire esély se legyen.


– A Fehér Könyv öt lehetséges jövőképet kínál fel az európai döntéshozóknak. Ezek valóban alternatívát jelentenek?

– A felvázolt öt lehetséges út nem jelent valódi választási lehetőséget. A változatok között nem könnyű különbséget tenni, mert mindegyik túlzottan általánosan van megfogalmazva, ráadásul az egyes fejezetek között sok az átfedés. Az öt változat közül az egyik a teljes integrációt, vagyis az Európai Egyesült Államok létrehozását ajánlja. A másik az EU-t egyszerűen visszaminősítené közös piaccá. A harmadik változat a többsebességes Európát célozza meg, a kevesek szoros integrációjával. A negyedik változat a jelenlegi rendszer folytatását ígéri, az ötödik szoros együttműködést kínál a legfontosabb ügyekben, míg számos területen lehetővé tenné a nemzetállami döntéshozatalt. Nyilvánvaló azonban, hogy inkább látszatváltozatokról van szó, mivel mindegyik elképzelésnek több a hátránya, mint az előnye. A kivétel a „teljes federalizáció”, illetve – esetleg – a „többsebességes EU” létrehozásának lehetősége. Úgy látom, nagyon kilóg a lóláb, egyértelmű, mi Brüsszel valódi célja, milyen érdekek állnak a háttérben.


– Ön mit olvas ki ebből?

– Annak idején az alapító atyák egy gyarapodó, együtt fejlődő, együttműködő és békében élő Európáról álmodtak. Az új, keleti tagok 2004-es csatlakoztatása azonban mintha már másról szólt volna. Egy brit kutatócsoport erről „A király meztelen” címmel írt egy részletes elemzést, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy a „fejlett Nyugatnak” elsősorban új piacokra, továbbá felkészült és olcsó munkaerőre van szüksége, ezért járt nagy haszonnal a magországok számára a volt szocialista országok integrálása. Az adatok egyébként igazolják, hogy nem is történt jelentős felzárkózás a régiónkban. A fejlettségi szintet gyakran mérik az egy főre jutó bruttó hazai termékkel (GDP). 2004-ben a V4 országok egy főre jutó GDP-je az EU-s átlaghoz viszonyítva a következő volt: Csehország 78%, Lengyelország 50%, Szlovákia 57% és Magyarország 61%. 2015-ben ezek az értékek a következők: 87%, 69%, 77% és 68%. Tehát 13 év alatt Csehország 9, Lengyelország 19, Szlovákia 20 és Magyarország 7 százalékpontnyi felzárkózást könyvelhet el.


– Mindezt a laikusok is a bőrükön érezhetik. Mégis óriási volt a felzúdulás a kétsebességes Európa hallatán. Miért?

– Őszintén szólva nem igazán érthető a nagy felháborodás, hiszen az EU gyakorlatilag most is többsebességes! Külön csoportnak tekinthetők az Eurózóna országai vagy akár a Schengenbe tartozók. Én inkább azt mondanám, nem kell megijedni azoknak, akik kimaradnak abból az országkörből, amelynek tagjai a mostaninál szorosabban együttműködnek. Hiszen most is az EU-n belül a legnagyobb válság éppen az eurozónában van. A legutóbbi, a G20 országok március 17–18-i találkozójára készült IMF-jelentés szerint, miközben a világ gazdasága 2017–18-ban várhatóan 3,4, illetve 3,6 százalékkal növekszik, az EU teljesítménye mindkét évben csak 1,8 százalék lehet. De az eurózónában ennél is kisebb, 1,6 százalékos növekedés várható mindkét évben. A terv megvalósíthatóságával kapcsolatban azonban komoly kételyeim vannak. Semmilyen elképzelést nem látok arra vonatkozólag, miként működhet egy rendszer hatékonyan ennyiféle részegységgel?


– A V4-ek a Fehér Könyv nyilvánosságra kerülése után néhány nappal saját elképzelésekkel álltak elő a jövőt illetően.

– A V4 országok nem hívei a szorosabb központosításnak. Erre jó okuk van, hiszen az elsősorban a nagy és erős országok érdekeit szolgálná, a mainál is jobban. Ráadásul a V4-ekben jelentős az energia, a kreativitás, amelyet ha érvényesíteni tudnak, akkor saját erőből is gyors fejlődésre képesek. Az EU megnövelt bürokráciája csak visszafojtaná ezeket az energiákat. Azt se rejtsük véka alá, hogy ezekben az országokban nem tett még akkora kárt a társadalmi értékrendben a neoliberális értéknihilizmus, mint Nyugaton. Az erős és világos értékrend és normarendszer, a nemzet, a haza, a múlt értékeinek tisztelete pedig azt jelenti, hogy erős alapról lehet elrugaszkodni a jövő felé.


– Hamarosan az uniós tagországok vezetői is megkezdhetik a vitát a Jun­cker-elképzelésekről. Kisülhet-e bármi ezekből az eszmecserékből?

– Én azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy ismét csak szólamok hangzanak majd el, hiszen ne feledjük, hamarosan fontos választások lesznek. Franciaország és Németország egyaránt választ. A választások eredménye pedig befolyásolhatja az EU további lépéseit. Az sem kizárt, hogy Junckernek is távoznia kell, és vele megy a Fehér Könyv is.

– Az internet sistereg azoktól a vitáktól, amelyekben a felek arról beszélnek, hogy a globalizációs hatalmi központok a káoszpolitika, például a migrációs válság felpörgetésével akarják lenyomni az európai polgárok torkán a nemzetállamok felszámolását. Ez elképzelhető?

– Erre nehéz válaszolni. A megszerzett előnyökről senki nem akar lemondani. A Nyugatnak jelentős haszna van a szorosabb uniót ellenző országokból. Cégei hatalmas profitot termelnek és visznek haza otthoni fejlesztésekre ezekből az országokból. Kiváló munkaerőt alkalmazhatnak, a nyugatihoz képest szégyenletes bérekért. Az úgynevezett EU-s támogatások jelentős része is visszacsorog a fejlett országokba, részint az onnan való beszerzéseken, részint pedig a nyugati cégek által elnyert pályázatokon keresztül. Az otthonihoz képest olcsón juthatnak földhöz, ingatlanhoz ezekben az országokban a „tőke szabad áramlása” és a gyengébb itteni vásárlóerő következtében. A bankjaik is jó üzletet csináltak a devizás konstrukciókkal. Szóval nem érdekük, hogy ezekkel az országokkal túlságosan erőszakosan vagy lekezelően bánjanak, és egyáltalán ne vegyék figyelembe az érdekeiket. Ellenkező esetben egyeseknek közülük eszébe juthat a britekhez hasonlóan, hogy jobb lenne kívül, mint belül. Az azonban biztos, hogy a Nyugat nem fog könnyen engedni, ezért a saját érdekeinkért keményen és szívósan kell küzdenünk. Végül is elképzelhető lenne egy jól működő, szolidáris és kooperatív Európai Unió, amely nem a bürokráciáról és a nagyok, erősek érdekeiről, hanem az európai emberek boldogulásáról szólna. Ehhez azonban egyenlő partnerként kellene kezelni minden országot, továbbá vissza kellene térni az eredeti gondolatra, a szubszidiaritásra, amely azt mondta ki, hogy minden döntést azon a legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol arra az információ és a képességek rendelkezésre állnak.

Nagy Ida