Öt konzul lesz jelen az Örményország-Magyarország világbajnoki selejtezőn
Öt konzul lesz jelen az Örményország-Magyarország mérkőzésen csütörtökön Jerevánban a labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatában, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.„Először is Jerevánban, ahol a válogatott helyi idő szerint kilenc órakor, azaz magyar idő szerint délután hat órakor lép majd pályára” – mondta. Majd arról számolt be, hogy kilencszáz jegyet értékesítettek a vendégszurkolóknak, akik számára a gyülekezési pont a Yervand Kochar téren lesz.
„18 óra 45 perctől kerül sor a gyülekezésre, és onnan vonulhatnak majd a magyar szurkolók a mérkőzés helyszínéhez”
– húzta alá. Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy a drukkereket a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről hat fő, öt konzul, valamint egy sportdiplomáciai munkatárs fogja segíteni. „Közülük hárman a stadionban teljesítenek szolgálatot, ketten a gyülekezési ponton, míg egy kolléga a repülőtéren várja az odaérkező szurkolókat és segít majd a hazautazásban is” – tudatta.
„Ha bármilyen problémája akadna a szurkolóknak, akkor konzul kollégáimhoz, illetve sportdiplomáciai kollégámhoz lehet majd fordulni a helyszínen”
– fogalmazott. Illetve tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is már reggel hat órától: +36 30 120 9151.
„Mindenkinek jó szurkolást kívánok, s őszintén remélem, hogy a Jerevánba utazó szurkolók hazaútja is jó hangulatban telhet majd el”
– zárta mondandóját.
