Az NFI azzal a céllal jött létre 2020-ban, hogy magas színvonalú produkciókat állítson elő és ezeket minél több emberhez eljuttassa; ebben természetes stratégiai partner a közmédia – mondta el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában pénteken tartott sajtótájékoztatón a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Hirdetés

Káel Csaba kiemelte: ma is fontos megmutatni a magyar történelem jelentős személyiségeit, a magyar kultúra és sport nagy alakjait, a közmédia segítségével pedig a Magyarország határain túl élő magyarokhoz is eljuthatnak ezek a tartalmak.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közmédia feladata az értékőrzés mellett az értékteremtés is.

A magyar televíziózás és filmkészítés hőskorában olyan alkotások születtek, amelyeket ma is szívesen néz a közönség – hozzátéve: a közmédiaaz NFI-vel karöltve egy újabb televíziós filmes aranykor megteremtésén dolgozik.

Az a cél, hogy a Duna igazi filmpremier-csatornává váljon, hiszen a magyar adófizetők pénzén finanszírozott, remek alkotások megérdemlik, hogy minél többen lássák őket – mondta el Altorjai Anita.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a közmédia óbudai székházában tartott sajtótájékoztatón 2022. december 9-én

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója méltatta azt a tendenciát, hogy egyre több, a magyar kultúrát és történelmet bemutató film és sorozat készül, miközben erős stratégiai szövetség alakul az MTVA és az NFI között.

Valóban érdemes lesz a nézőknek a közmédia csatornái, most különösen a Duna felé fordulni az ünnepi időszakban, amely itt kitolódik egészen január végéig – hívta fel a figyelmet a készülő premierekre.

December 23-án 20:50-től a Gárdonyi Géza népszerű, Ida regénye című romantikus művéből készült, legújabb filmes adaptációt tekinthetik meg a Duna nézői. A Goda Krisztina-Divinyi Réka alkotópáros nevével fémjelzett tévéfilm az 1920-as évekbe repíti vissza a közönséget.

Az Aranybulla című, hatrészes sorozat december 25. és 30. között 20 órától látható legelőször televízióban. A II. András életét bemutató epizódokban olyan részletekre is fény derül az uralkodóval kapcsolatban, amelyekről eddig nem szóltak a történelemkönyvek.

Az év első hónapjában az olimpiák történetének egyik legeredményesebb magyar női sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes rendkívüli életét bemutató dokumentumfilmmel folytatódnak a premierek: az Aki legyőzte az időt január 9-én 20:45-kor debütál a Dunán.

Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének a Petőfi 200 emlékév kapcsán, az MTVA megrendelésére és finanszírozásával készített különleges filmes feldolgozását január 22-én mutatja be a Duna.

Az ünnepi időszak premierjeinek sorát egy dokumentum-játékfilm zárja: január 31-én a Béke – A nemzetek felett című alkotás arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mi történt a Franciaországba érkező magyar delegációval 1920. január 7. után.

Korábban írtuk