Öveket becsatolni!

Nem véletlenül aggodalmaskodott már előre a nyugati fősodor, hogy a magyar elnökség nem felel majd meg „az Európai Unió követelményeinek”. Voltak, akik a magyar demokrácia hiányosságaira hivatkozva eleve elvették volna a lehetőséget Orbán Viktortól, végül ezt a durva lépést Brüsszel nem engedte, nem engedhette meg magának. Érezhették, hogy így végképp megrendítették volna az Európai Unió demokratikus voltát. Persze az Egyesült Államok vezetésével a nyugati blokk mindent megtett annak érdekében, hogy megregulázza az önálló gondolataival túlságosan messze merészkedő Magyarországot. Ugyanakkor Orbán Viktor is érezhette, hogy elment a falig, és ha tovább feszegeti a határokat, az már kontraproduktív lesz, és beszűkíti Magyarország mozgásterét. S talán arra is gondolhatott, hogy kompromisszumok árán, de meg kell tisztítania az utat a soros elnökség előtt már csak azért is, mert ez a pozíció ugyan alapvetően technikai, formális, ám mégiscsak komoly lehetőségekkel kecsegtet azok számára, akik bátrak, és merik feszegetni a határokat.

Így aztán egyesek megelégedettséggel, míg mások aggódva figyelték, hogy Orbán Viktor paktumot köt Jens Stoltenberg NATO főtitkárral, rábólint korábbi politikai ellenfele, a holland Mark Rutte NATO-főtitkári jelölésére, és harciasságát látszólag feladva eláll az Ukrajnához kötődő vétóktól. Cserébe garanciát kapott arra, hogy Magyarországnak nem kell részt vennie a NATO külső akcióiban, ergo sem pénzzel, sem fegyverekkel nem köteles támogatni Ukrajnát. Csakhogy ez már a szervezet alapszabályában benne van, így nem tűnt igazi engedménynek. Aztán Magyarország – igaz, csak külügyminiszteri szinten – nemcsak képviseltette magát a svájci békecsúcson, de alá is írta a zárónyilatkozatot. Sőt, Budapest a korábbinál megengedőbben nyilatkozott Ukrajna uniós csatlakozásáról is. Ellenségei mindezt úgy értékelték, hogy a magyar kormány nyakán megszorították a hurkot, és Orbán Viktor meghátrálásra kényszerült, ám most már látszik, hogy mindez csupán előkészítése volt a soros elnökséghez kapcsolódó offenzívának, amit az orbáni kommunikáció békemisszióként jellemez.

A brüsszeli csinovnyikok így aggódva várták a magyar elnökség nyitányát. S nem is csalódhat, aki meglepetésekre számított. A magyar miniszterelnök rögtön az elnökség átvétele után merészet húzott, előbb Kijevbe, majd Moszkvába látogatott, hogy a harcok leállítására felszólítva a feleket kipuhatolja, hol húzódnak az ukrán és az orosz kompromisszumkészség határai. És persze nem Orbánról volna szó, ha ezzel a két úttal a béketeremtés mellett nem az volna a célja, hogy szélesítse Magyarország mozgásterét, emelje az ország és saját presztízsét.

A magyar kormányfő tökéletesen tisztában van vele, hogy a soros elnökség ilyen lépésekre nem ad mandátumot. Orbán Viktor egyértelművé is tette, hogy nem az Európai Unió nevében, hanem magyar miniszterelnökként tárgyal, de ettől még mindenki többet lát bele most ebbe a helyzetbe. Az Európai Unió vezetőit érezhetően idegesíti Orbán túlmozgásossága, így aztán hibáznak is sorra, hiszen a tárgyalási mandátum hiányát feszegető figyelmeztetésekkel még inkább felértékelik Orbán Viktor útjait. Mindezzel a magyar kormányfő feltehetően számolt, és be is építette a stratégiájába.

Orbán Viktor már az elnökség első pár napjában mindenki értésére adta, hogy nem lesz szimpla levezető elnök ott, ahol egyébként sem látják szívesen, és tartalommal tölti meg ezt a fél évet. Olyannal, ami egyszerre magyar és európai érdek. Mert az ukrajnai konfliktus mielőbbi rendezése, a háború intenzív szakaszának lezárása bizony elemi érdeke Európának még akkor is, ha az elitek egyelőre nem egészen így gondolják. Enélkül értelmetlen a versenyképességi paktumról beszélni, és Európa biztonsága is napról napra nagyobb veszélyeknek van kitéve. De a háború lezárása – még ha egyelőre nyíltan nem is mondják ki – érdeke Ukrajnának és Oroszországnak is.

Ezért számolt jól Orbán azzal, hogy mind Volodimir Zelenszkij, mind pedig Vlagyimir Putyin fogadni fogja annak ellenére, hogy a diplomáciában szokatlan módon spontán történt a látogatások megszervezése. Így nem volt idő az utak „széttrollkodására”, esetlegesen zátonyra futtatására, és Orbán forgatókönyvéhez kellett igazodniuk a külső szereplőknek. Az ukrán elnök nem mondhatott nemet egy ilyen út felvetésére, hiszen Máltán és Cipruson kívül egyedül Magyarország első számú politikusa nem tette még tiszteletét a háború kirobbanása óta Kijevben. Zelenszkij így felmutathatja, hogy csak eljött hozzá Orbán Viktor is, míg a magyar miniszterelnök az uniós elnökség fedezékében kipipálhatta ezt az utat. Csendesen jegyezzük meg, hogy míg Brüsszelnek az ellen nem volt kifogása, hogy Orbánt Kijevben az EU soros elnökeként fogadják, addig a moszkvai és az azerbajdzsáni vizit – a Türk Tanács ülése – kapcsán már mindenki kétségbeesetten tiltakozott. Pedig Orbán Viktor ezekkel sem tett mást, mint amit a vezető európai politikusoknak már meg kellett volna tenniük. Ami még a kijevi látogatást illeti, fontos leszögezni, hogy nemcsak Orbán nagy játszmájában volt fontos, de alkalmat adott arra is, hogy a kétoldalú kapcsolatok égető kérdéseit megtárgyalják. A magyar–ukrán viszony ugyanis nem a háború kirobbanásával, hanem jóval korábban, legalább a kisebbségi jogokat durván visszanyeső oktatási törvény 2017-es elfogadásával romlott meg.

Arra Orbán Viktor jó eséllyel számíthatott, hogy a kijevi vizit után Moszkvában minden különösebb előkészítés ellenére fogadják. Ez megmagyarázza azt is, hogy a Zelenszkijjel folytatott tárgyalások után miért hívta azonnal Szijjártó Péter orosz kollégáját, Szergej Lavrov külügyminisztert. Szó sem volt arról, hogy mint egykor, jelenteni kellett volna Moszkvának. Az is egyértelmű, hogy a magyar kormányfő semmiféle üzenetet sem vitt a Kremlbe. Sem Zelenszkijtől, sem pedig – mint néhányan gondolják – Donald Trumptól. Tény ugyanakkor, hogy ez a békemisszió jó pont Donald Trumpnál, aki megválasztása esetén inkább Kínára fókuszálna, ezért az Oroszországgal való konfliktust lejjebb csavarná. A mostanihoz hasonló magyar gesztusokra már csak azért is szükség van, mert egyáltalán nem automatikus, hogy Trump elnökségével megjavuljon a magyar–amerikai viszony. Legfeljebb nem az orosz, hanem a kínai kapcsolatok miatt figyelik majd árgus szemekkel Washingtonból Budapest lépéseit. De visszatérve a moszkvai útra, Vlagyimir Putyin elégedetten nyugtázhatta, hogy az Európai Unió soros elnöke is tiszteletét tette a Kremlben, Orbán játszmájában pedig ez az út újabb puzzle-darabka volt, amely optimális esetben akár a magyar közvetítéshez és egy tűzszünethez is elvezethet.

A játszma a pekingi úttal folytatódott, ahová Azerbajdzsánból repült át Orbán Viktor. Ezzel a kör bezárult, a magyar kormányfő a nyugati tömb egyik legfontosabb intézményének soros elnökeként minden, a háborúban érintett komoly felet végiglátogatott. Aztán Washingtonba, a NATO történelmi csúcstalálkozójára ment, ahol elmondhatta, hogy egyetlen nyugati politikusként mindent megtett a békéért. A látványos körút pedig ugyancsak felértékelte Orbán Viktor Magyarországát a NATO-csúcs előtt, ahol fanyalogva bár, de mindenki kénytelen volt elismerni, hogy Orbán szintet lépett, vele számolni kell. S ha ez nem lett volna elég, a békemisszió közben, mintegy mellékesen megalapította a szuverenista Patrióták Európáért frakciót, amely az Európai Parlament harmadik vagy negyedik legnagyobb pártcsaládja lehet. Egyelőre.

A békemissziónak elnevezett projekt tehát folytatódik, és miközben az európai fősodor egyre idegesebben szemléli a fejleményeket, Orbán Viktor mindinkább elemében érzi magát. Mert a Fidesz kegyelmi üggyel kibontakozó válsága és az ehhez kapcsolódó teendők, az ebből a szempontból kulcsfontosságú európai választási kampány és a párt helyzetének viszonylagos stabilizálódása után Orbán ismét a globális ügyekre fókuszálhat. A jobboldali áttörés elmaradt ugyan, a trend azonban egyértelmű, és Orbán Viktor elszántságát nézve aligha nyugszik meg addig, amíg pártcsaládja nem kap beleszólást Európa ügyeibe. Sőt, ezek után már az sem kizárt, hogy Magyarország mégiscsak szerepet játszhat majd a háború lezárásában. Érdemes hát megfontolni a jelenlegi nyugati fősodor képviselőinek Szijjártó Péter figyelmeztetését: „Öveket becsatolni!”