A román parlament képviselőháza és szenátusa egyaránt nagy többséggel utasította el Székelyföld autonómiastatútumát. Az eredmény borítékolható volt, mégis beszédes, hogy akadtak olyan román honatyák, akik tartózkodó szavazatot adtak le, és nyitottak a párbeszédre. Az elmúlt fél évben lezajlott eseménysorozatról, a folytatásról, az egységes fellépés szükségességéről és a magyar ügy nemzetköziesítésének lehetőségeiről a törvénytervezetet egyéni indítványként benyújtó Kulcsár-Terza József parlamenti képviselővel beszélgettünk.

Fotók: MTI, archív, szerk.

– A civil közéletből érkezett jogászként mi vezette a politikába?

– A Magyar Polgári Szövetség keretein belül valóban jogi ügyekkel foglalkoztam, majd amikor 2008-ban megalakult a Magyar Polgári Párt, megyei elnöknek választottak Háromszéken, a mai Kovászna megyében. Megyei tanácsosként dolgoztam a magyar ügy érdekében, majd 2016-ban másodmagammal, Biró Zsolt elnök úrral együtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási listáján mandátumot szereztünk a bukaresti parlamentben.


– Milyen mozgásterük van az RMDSZ-frakció tagjaként?

– A képviselőházi és szenátusi frakciókon belül mindenkinek megvan a maga szakbizottsági feladatköre. Én Háromszék országgyűlési követeként mindig is az igazság és a magyar érdek képviseletét tartottam küldetésemnek, és ezt a frakcióvezetés tudomásul vette. Normális, korrekt munkakapcsolatunk van az RMDSZ-es kollégákkal. Persze, néha vannak olyan vélemények, hogy radikális vagyok, de ez nem így van. Mi, MPP-s képviselők megyünk a saját utunkon. A székelyföldi magyarság megmaradásának egyetlen biztosítéka az önrendelkezés, én ennek ügyét vállaltam. Ezért nyújtottam be tavaly december 22-én törvénytervezetként Székelyföldnek a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott autonómiastatútumát, hogy vegyük fel az ügy pulzusát, lássuk, hogy a román politikum miként reagál. Az eredmény várható volt, mind a képviselőház, mind a szenátus elsöprő többséggel elutasította, csak az RMDSZ-frakciók szavaztak mellette, Klaus Iohannis államelnök pedig kategorikusan kizárta a székelyföldi önrendelkezést. Ugyanakkor pozitívum, hogy a szakbizottsági viták során volt olyan román képviselő, illetve szenátor, aki tartózkodó szavazatot adott le, és kinyilvánították, hogy nyitottak a párbeszédre. Ez mindenképp előrelépés a 2004-ben, majd 2012-ben módosított változatban benyújtott tervezetek teljes lesöpréséhez képest.


– Miként zajlott a vita és a szavazás?

– Azt tapasztalom, hogy a nagy többség nem érti, mit jelentene az autonómia. Ők revizionizmusról, határmódosításról beszélnek, ilyen irányú félelem van bennük, és ez annyira reflexszerű, hogy el sem olvasták a benyújtott statútumot. A plenáris vitában ennek megfelelően nem az abban foglaltakkal vitatkoztak, hanem általános érvényű elutasító politikai nyilatkozatok hangzottak el. Alkotmányellenesnek, Románia területi integritását sértő kezdeményezésnek nevezték. De ezek csak politikai deklarációk, amelyeknek semmilyen tényszerű valóságalapjuk nincs. Persze nem is mernek másként nyilatkozni, mert azzal szavazókat veszítenének. A teljes félreértéseket csak nyílt, egyenes párbeszéddel lehet eloszlatni. Amikor beadtam a törvénytervezetet, négyszemközt több román képviselőtársam gratulált, és azt mondták, nem értik, az elmúlt 28 évben miért nem így politizált a magyarság. Tehát, bár a makacs elutasítás egyértelmű, a helyzet mégis ellentmondásos, mert érdemben nem tudnak kifogást találni. Ezt mindenképp előrelépésnek tartom.


– Hogyan tovább?

– Az elmúlt 28 évben a bukaresti parlamenti színtéren alig került napirendre a téma, jobbára csak mi, magyarok beszéltünk erről egymás között. Előrelépésnek tartom, hogy az RMDSZ listáján a Magyar Polgári Párt képviseletében mandátumot tudtunk szerezni. Hosszú, nehéz út vezetett idáig, és bár az autonómia­statútum beadásával egyedül maradtam, egyéni képviselői javaslatként nyújtottam be a törvénytervezetet, ezt nem partizán­akciónak szántam. Pozitívumnak tartom, hogy az RMDSZ-frakció ezt tudomásul vette, nem emelt ellene kifogást, a szavazásokon pedig voksaival támogatta. Ez azt bizonyítja, hogy lehetséges közösen cselekedni. Ezt kell megtanulnunk, ezt kell erősítenünk, hiszen az autonómia ügye nem egyik vagy másik magyar párté, szervezeté, hanem Székelyföldé. Nem szégyen tanulni a románoktól, ők nemzeti ügyekben mindig egységesen lépnek fel, egységesen összezárnak velünk szemben. Nekünk is így kell tennünk, az RMDSZ-nek, az MPP-nek, az Erdélyi Magyar Néppártnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak közösen elemeznie kell a helyzetet, és közben minden fórumon fel kell erősíteni a párbeszédet a románsággal, gondolok itt konferenciákra, kerekasztalokra, a civil és a politikai szférára egy­aránt. Egyenként meg kell keresni azokat a román politikusokat, akik hajlandóak érdemi párbeszédre. Újra és újra be kell adni az autonómia-törvénytervezetet. Jövőre államfőválasztás lesz Romániában, a magyar ügy megint kampánytéma lesz, ennek a jele a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája is. Ezt a javunkra is fordíthatjuk.


– Miképpen?

– Voltak olyan hangok, amelyek provokációnak nevezték, hogy épp idén, Nagy-Románia centenáriumának évében tettem föl a napirendre az ügyet, pedig épp arról van szó, hogy a százéves gyulafehérvári nyilatkozat Erdély minden nemzeti közösségének önrendelkezést ígért. A centenárium jó alkalom, hogy erre folyamatosan emlékeztessük az illetékeseket. Ennek megfelelően ősszel számos rendezvényre lehet számítani, melyeken mi, magyarok jelezzük, hogy Bukarest a mi kárunkra ünnepli idén Nagy-Romániát, miközben adóssága van velünk szemben. A román politikum nem a magyarsággal, hanem a nyelvhasználatra és a közösségi önigazgatásra vonatkozó saját ígéreteivel és mulasztásaival került szembe. Ezt a tényt érdemes lenne nemzetköziesíteni, megjeleníteni az európai politikai színtéren is.


– Milyen eszközeik vannak erre?

– Elsősorban az egységes fellépés, ez a legfontosabb. A magyar pártoknak félre kell tenni minden személyes sértődöttséget, és nemcsak idehaza, Erdélyben, hanem az Európai Parlamentben is együttesen kell a mainál sokkal karakteresebben napirendre helyezni az ügyet, elérve, hogy Románia ebben az ügyben nyomás alá kerüljön. Folyamatosan tájékoztatni kell az itteni nagykövetségeket is. Nem kérünk semmi mást, csak amit számos más európai közösség élvez. Az európai kezdeményezésként elindított kisebbségvédelmi csomag támogatottsága, a 11 uniós tagállamban összegyűjtött 1,2 millió aláírás azt bizonyítja, hogy a nemzetközi színtéren is lehetséges szövetségeseket találni, és ez az ügy európai porondra vihető. Ha fel tudjuk mutatni az egységes közös akaratot, akkor meg fogják hallani a hangunkat.