Nagyboldogasszony napja régóta ünnep az egyházban. Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a „Dormitio sanctae Mariae” napjáról, a Szentséges Szűz elszenderüléséről. Vagyis akkor hunyt el Mária, Isten valóságos fiának földi édesanyja. Az is természetes, hogy testét a fia fölvétette a mennybe. A nyolcadik századtól kezdve a Boldogságos Szűz mennybevételét ünnepelték.

Hirdetés

Mire emlékezünk augusztus 15-én? Első királyunk, István megkapta azt a kegyelmet, hogy azon a napon hunyt el, amikor Mária elszenderült. Halála előtt egy nagyon fontos, máig ható cselekedetet hajtott végre: ezen a napon ajánlotta Magyarországot Mária oltalmába. Ezért nevezzük a Boldogasszonyt Patrona Hungariae-nak is.

István király udvarában Imre herceg nevelője Gellért püspök volt. Gellért a Mária-kultuszt a Kárpát-medencében készen találta. Még Belső-Ázsiába vezet a talányos eredetű istenanya kultusza, akinek neve Boldogasszony. Ősi, csángók lakta területeken a mai napig babba (szép) jelzővel tisztelik a katolikus Máriát: Babba Mária. Gellért, értve a magyarság különleges hitvilágát, az udvar előtt tartott egyik prédikációjában témaként a „Napba Öltözött Asszony” bibliai idézetet választotta. Valaha Nagyboldogasszony napjának a néphagyományban volt egy lassan feledésbe merülő folytatása is, Boldogasszony másnapja. Eredete a magyar őstörténetig vezethető vissza. Ezen a napon történt, hogy a hét vezér Álmost választotta fővezérré és engedelmességet fogadtak neki, amit vérszerződéssel pecsételtek meg. Ezt a napot tekintették a magyar nép születésnapjának. Ha még megemlítjük azt is, hogy augusztus 15-én tartotta Szent István a törvénynapokat Székesfehérváron, és 1083-ban László király uralkodása alatt ezen a napon kezdték el István, Imre és Gellért szentté avatását, akkor ideje lenne ezt az ősi keresztény és magyar ünnepet munkaszüneti nappá tenni. Katolikus országokban már régen így van.

Mivel hazánkban a Boldogasszony-tisz­telet, összefonódva az Emese-hagyomány-
nyal, lényegesen korábbra nyúlik vissza, mint más népek körében, könnyen elfogadták a keresztény Szűz Máriát mint Istenanyát. Nagyon szépen példázza ezt a kereszténység elterjedése előtt élő hagyomány, amelyet leginkább Csíksomlyó példáz, ahol hajnalban fölmentek a csángók a hegyre, és a felkelő Napban látták meg a Szűz Máriát.

A titokzatosnak tartott helyre már nagyon régen özönlöttek az emberek. Köszönhetően annak, hogy a Babba néven tisztelt ősanyában fölismerték a Szűz Má­riát. Mivel a babba szépet jelent, ezért a magyar nép körében a Szép Szűz Mária, a Boldogasszony, a Nagyboldogasszony, a Babba Mária név szerepel gyakrabban, nem pedig az Európában közismert Santa Maria, Szent Mária. Az archaikus magyar népcsoportok körében, így a csángóknál is a felismerés robbanásszerűen tört föl: „Őt szerettük eddig is a Babbában! A Szépben!” – idézi P. Daczó Lukács ferences szerzetes egy fiatal csángó asszony szavait Kostelekről. A magyar nép tehát gyökereitől kezdve ragaszkodik a keresztény vallás Máriájához, mindenkori segítőjéhez.

A Mária mennybevételéről szóló népi jámborságot XII. Pius pápa a Fulgens corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte (1951). Ezzel elismerte a szakrális folklór élőszavas tanúságtételét is.