Hirdetés

Harangozó Tamás (MSZP) úgy vélte, vannak az országban néhányan, akik „a védekezésen és annak költségein nyerészkednek”. Az ügyek közt említett egy 3,1 milliárd forintos covidteszt-beszerzést, valamint annak a 16 ezer lélegeztetőgépnek a megvásárlását 300 milliárd forintért, amelyekből aztán 1600-at használtak fel ténylegesen, a többit havi 90 millió forintért őrzik raktárakban. Eladni pedig nem tudtak közülük, csak adományozni – jegyezte meg.

Hozzátette: a 16 ezer lélegeztetőgépet darabonként annyiért vették meg, mint amennyibe egy műtüdőkezelést biztosító gép kerülne, amiből alig van az országban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások parlamenti államtitkára válaszában azt mondta: a kormány, ha emberéleteket kell megmenteni, a világ legtávolabbi országába is elmegy és bármennyiért megveszi a kézfertőtlenítőt, a maszkot, a teszteket, a lélegeztetőgépet, a műtüdőt és bármi mást.

Amikor pedig van elég a tízmillió magyar embernek, igyekeznek a határon túliakon is segíteni – tette hozzá. Hangsúlyozta: valóban túlbiztosította magát Magyarország, de ezt a WHO vezetője is helyeselte.

Korábban írtuk

Kiemelte: a baloldal azonban az egészben csak az anyagiasságot tartja fontosnak, és folyamatosan változik az álláspontjuk – utalt arra, hogy egyszer kevesellték, másszor sokallták a lélegeztetőgépek számát.