Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A kormánypártisággal legkevésbé sem vádolható Medián legújabb felmérése eloszlatta azokat az ellenzéki várakozásokat, amelyek szerint Magyar Péter tömegeket vonz majd el a Fidesz-táborból, így a baloldal pártjai összefogva a kormánypártok fölébe kerekedhetnek. A mérések szerint a választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz 45, a Tisza Párt 25, a DK–MSZP–Párbeszéd 9, az MKKP 6, a Momentum 4, a Mi Hazánk 4, a Mindenki Magyarországa Néppárt 2, a Jobbik 1, az LMP szintén 1 százalékon áll. A teljes népességen belül a Fidesznek 32 százaléka van, a Tisza Pártot pedig 17 százalékra mérték.

A mérések eredménye azért is érdekes, mert 2023 decemberében a baloldali sajtóban nagy terjedelemben foglalkoztak a Republikon és az Idea Intézet méréseivel, amelyek azt mutatták, hogy a Fidesz támogatottsága a teljes lakosságon belül 26 és 29 százalék környékére csökkent. Az Idea Intézet egy 2023. december 27. és 2024. január 8. között készített újabb kutatásában ismét 26, a biztos pártválasztók körében pedig 46 százalékot mért a kormánypártoknak. Jól látható, hogy a Fidesz–KDNP támogatottsága semmivel sem alacsonyabb, mint a Magyar Péter fellépése előtti hónapokban volt, a Tisza Párt tehát nem a jobboldal, hanem az ellenzék kárára erősödött. Magyar Péter politikai kannibalizmusa felemészti riválisait, akik színre lépésének első napjaiban még önfeledt örömmel üdvözölték pálfordulását. A közbeszédben és a szakértők körében közben újra előkerült az a régi panel, miszerint nem kormányváltás, hanem ellenzékváltás zajlik, pontosabban fogalmazva egy jelentős átrendeződés tanúi vagyunk az ellenzéki oldalon.

Természetesen az továbbra is izgalmas kérdés, hogy miért nem sikerült Magyar Péternek elnyernie a jobboldali szavazók szimpátiáját. Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója szerint a magyarázat legfőképpen az, hogy a jobboldali táboron belül elfogadhatatlan bűnnek számít az árulás.

– Jóérzésű jobboldali szavazó nem áll be Magyar Péter mögé. Amíg milliós bevételekre tett szert az Orbán-kormányok alatt, addig minden rendben volt, majd amikor ezek megszűntek, akkor rájött, hogy ő mégiscsak ellenzéki? – veti fel Boros Bánk Levente.

Korábban írtuk

A Magyar Péter fellépését követő napok bizonytalansága után a kormánypárti tábor összezárt, amit elősegített az is, hogy megjelentek Magyar mögött bizonyos, fideszes szavazók számára elfogadhatatlan közéleti, politikai és gazdasági szereplők. A Bajnai Gordon-féle Datadat GmbH-val való kapcsolata, illetve az ellenzéki tüntetésekről ismert színészek felbukkanása mind rontották Magyar Péter hitelességét.

Boros Bánk Levente hozzáteszi azt is, hogy Magyar Péter színre lépése pillanatában az ellenzéki pártok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, és csak most kapnak a fejükhöz. A legerőteljesebben a DK vette célba Magyart, akiben veszélyes konkurenst látnak.

– A most következő választások tulajdonképpen erőpróbaként funkcionálnak az ellenzéki oldalon. Kiderül, hogy kire van szükség, és kire nem.

Boros Bánk Levente szerint a DK évek óta arra törekszik, hogy a kisebb pártokat maga alá gyűrje. Az MSZP és a Párbeszéd több ismert politikusát már átcsábították, a két párt maga pedig arra kényszerült, hogy együtt induljon a DK-val, ami gyakorlatilag önálló létezésük feladását jelenti. Magyar Péter megjelenése óta azonban Gyurcsányék legerősebb kihívója a Tisza Párt lett, egyes felmérések szerint átvéve tőlük a vezetést az ellenzéki térfélen.

Ám Magyar Péter pártja elsősorban nem a gyurcsányista ellenzéket képes megszólítani. Ebből következik, hogy a kisebb pártok dilemmája is nagy. A Momentum, az LMP, Márki-Zay Péter, Vona Gábor vagy Jakab Péter alakulatának választási esélyei ugyanis a nullához tartanak. Prominenseik most vélhetően azon gondolkodnak, hogy milyen pozíciókba mentsék át magukat a közelgő választási kudarc után. Különösen kényes helyzetbe került Donáth Anna és Cseh Katalin, akiknek előrejelzések szerint pártjuk meghatározó szereplőiként kell búcsút venniük az EP-képviselőségtől. Boros Bánk Levente szerint nem kizárt, hogy a liberális párt két emblematikus arca a listás helyen bejutó momentumos képviselők helyére ül majd be a magyar parlamentbe, vagy legvégső esetben valamilyen önkormányzati pozícióban vigasztalódik a választási vereség miatt.

– A politikai túlélés intézményi és egyéni motivációi mellett jelen van a liberális elitnek, a külföldi támogatóknak való megfelelés kényszere is. Ez állandó nyomás rajtuk, hogy fogjanak össze a Fidesz és Orbán Viktor megbuktatása érdekében. Bármi legyen is a választási végeredmény, a kormányellenes balliberális formációk végül úgyis összefognak – summázza a szakértő.

A kisebb pártok vezető alakjai így a sorozatos választási kudarcok ellenére is részei maradnak a politikai életnek. Időről időre pedig a DK-szerű közepes méretű formációk vagy választási koalíciók viszik be a parlamentbe mindazokat, akik saját erőből képtelenek lennének rá. Boros Bánk Levente azonban úgy véli, hogy Magyar Péter és a hozzá hasonló karakterek csereszabatos politikai szereplők.

– Érdemes visszatekinteni a korábbi kormányváltó reménységekre, akiket azonnal eldobtak, miután felsültek. Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Bajnai Gordon különféle mozgalmai, Kónya Péter; ezeknek a bukása után azonnal jött a következő – emlékeztet rá az elemző.

A kisebb pártok közül figyelemre méltó ugyanakkor a Mi Hazánk Mozgalom helyzete, amely a felmérések szerint szintén megsínylette Magyar Péter színre lépését. Mivel azonban a nemzeti radikálisok támogatottságát gyakran alulmérik a közvélemény-kutatók, a jelenleg 4 százalékon álló párt jó eséllyel számíthat arra, hogy képviselőt küldhet az EP-be.

Az ellenzéki erőknek először egymással, nem pedig a Fidesszel kell megmérkőzniük. A júniusi választások során dől el, hogy ki lehet a Fidesz kihívója 2026-ban, ki vehet részt az ellenzéki alkudozásban, és kitől köszönnek el örökre. A választásokig fennmaradó idő alatt azonban még sok minden változhat. Az eredményeket minden párt feszült izgalommal várja. Mindenesetre érdemes rajta elgondolkodni, milyen társadalmi hatása lesz annak, amikor végül kiderül, hogy Magyar Péter képtelen leváltani a Fideszt. Mit szólnak a választók, amikor világossá válik, hogy az ellenzék vezető ereje egy tartalom nélküli médiaprojekt…

Az agresszió jegyzőkönyve

Hiteles fényképek kerültek nyilvánosságra a rendőrségi jegyzőkönyvről, amely a Varga Judit és Magyar Péter közötti, dulakodásig fajuló veszekedésről készült 2020 decemberében. A jegyzőkönyvet először a HVG szellőztette meg hónapokkal ezelőtt, de a friss információk fényében már tisztán látni: az ellenzéki lap akkor tompítani akarta mindazt, ami a hivatalos iratokban szerepelt. Az ominózus családi vita ugyanis nem csak veszekedésben és hangoskodásban merült ki. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Magyar Péter trágár kifejezésekkel illette gyermekei édesanyját, a rendőri felszólításoknak nem engedelmeskedett, a hatóság munkáját akadályozta, illetve meg is fenyegette az egyenruhásokat, amikor védeni próbálták Varga Juditot erőszakoskodó férjétől.

– Takarodj! – kiáltotta az intézkedő rendőrnek Magyar Péter, amikor közölték vele, hogy szolgálati kötelességük megvédeni a miniszter életét és emberi méltóságát. Rendőrökkel szembeni magatartása különösen megdöbbentő: Magyar Péter autójával akadályozta a rendőrautó elindulását, illetve a forgalomban mások életét veszélyeztetve követte a feleségét menekítő rendőrségi járművet. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a hatóság azért lépett közbe, mert Varga Judit veszélyben érezte magát, erről pedig a rendőrök is meggyőződtek, amikor Magyar Péter erőszakkal próbálta visszatartani menekülni akaró feleségét. A leírásból kiviláglik, hogy Magyar Péter az RTL Klubbal és hatalmas botránnyal, kormánybuktatással fenyegette volt feleségét, amennyiben nem engedelmeskedik neki.

Varga Juditnak végül sikerült eljutnia ahhoz a házhoz, ahol a gyermekei tartózkodtak. Magyar Péter próbált bejutni az épületbe, amit a rendőröknek kellett megakadályozniuk. Felváltva szidalmazta feleségét és a jelen levő rendőrt, utóbbit azzal is meggyanúsította, hogy szexuális kapcsolatban áll a volt miniszterrel. Amíg Varga Judit a lakásban tartózkodott, Magyar Péter dulakodásba keveredett a rendőrrel, aki ennek csak határozott fellépéssel tudott véget vetni. A jelentés végén kiemelik, hogy hatósági segítség nélkül Varga Judit rendkívül kiszolgáltatott lett volna mindvégig agresszív férjével szemben.