Hirdetés

Kocsis Máté bejegyzésében úgy fogalmazott: Magyar Péter a „hatalmas leégéséről” kívánta elterelni a közvélemény figyelmét, ezért kitalálta ma reggelre, hogy megszerezte „Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének jegyzőkönyvét.” Egy gépelt „ákom-bákom” papírt, ami szerinted a munkatervünk – fűzte hozzá.

A frakcióvezető szavai szerint ez „akkora blama, hogy még a holdról is látszik.”

Kocsis Máté hangsúlyozta: szűkkörű megbeszélésekről nem készülnek jegyzőkönyvek. Megjegyezte továbbá: van munkatervük, de az nem ilyen.

„Persze honnan is tudnád, hogy milyen, a munka téged sosem érdekelt a Fideszben, csak a feleségedtől kizsarolt milliós kamuállásaid és szerződéseid” – folytatta a frakcióvezető, aki „rettenetesen unalmasnak” nevezte, hogy a Tisza Párt elnöke minden kínos helyzetéről „kamu közvélemény-kutatásokkal”, vagy „kamu jegyzőkönyvekkel” próbálja elterelni a figyelmet. „Ilyenekkel vered át és hitegeted a saját közönségedet. Sírás lesz ennek a vége!” – húzta alá.

Kocsis Máté azt is írta Magyar Péternek: szerinte a pártelnök nem tudja, mi történik az országban.

„Amíg te épp Weber úrral áskálódsz a saját hazád ellen, addig az emberek a kármentéssel vannak elfoglalva. Nem kíváncsiak a kamu jegyzőkönyveidre” – fogalmazott, majd azt üzente:

„279 nap és felkenődsz a falra.”