Petőfi mindenkié

– A tavaly ősszel útjára indított Petőfi 200 jubileumi emlékév égisze alatt mintegy 9 milliárd forintból sok száz program valósult meg az ország legkisebb településeitől a nagyobb városokig. Az önkormányzatoktól és a múzeumoktól az iskolákon át a nemzeti parkokig nagyon sokan érdeklődtek a pályázatok iránt. Lényegében az egész társadalmat megmozgatta a bicentenárium?

– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy látványosan megerősödött a lokális közösségi emlékezet szerepe. Azt gondolom, hogy napjainkra a Petőfi-tisztelet hangsúlyai áthelyeződtek, a nemzeti kultusz sokkal inkább a helyi, regionális identitások megerősítésére szolgál. Bár a kettő teljesen más műfaj, a közösségi emlékezet legalább annyira fontos, mint a tudományos emlékezet.

– A magyar településeknek nem túl nehéz kapcsolódási pontokat találniuk a költővel, hiszen rövid élete során gyalogosan és ekhós szekéren keresztül-kasul bejárta Magyarországot, köz­tük Felvidéket és Erdélyt is. Tulajdonképpen mindannyian a magukénak tekinthetjük őt?

– A kultusznak érdekes mozzanata, hogy egy-egy helység számára már maga a tény is fontos lehet, hogy Petőfi egyszer ott járt. Jó példa erre a felvidéki Királyhelmec, ahol mind a mai napig tiszteletreméltóan ápolják a költő emlékét, noha Petőfi ezt írja az Úti levelekben: „…délután két óra tájban Király-Helmecre értem. Fölfegyverkezett étvággyal rohantam a kocsmába, és… ott haltam volna meg éhen, ha történetesen nem lett volna kocsisom tarisznyájában kenyér és szalonna, mert a kocsmárosnak egy árva falatka ennivalója sem volt. No ne is legyen! kiálték fel dühömben; hanem amint aztán jóllaktam kocsisom emberségéből, mégis csak kivántam, hogy adjon az isten a kocsmárosnak is kenyeret és szalonnát vagy vöröshagymát, mert zsidó, a jámbor.”

De Petőfit Debrecen is a magáénak vallja, pedig az ott folyamatosan nélkülöző költő nem sok jót írt visszaemlékezéseiben a városról.

– Voltaképpen a kormányzat célja is a helyi kötődéseket erősítő programok támogatása volt?

– A Petőfi 200 eseményeit támogató Magyar Géniusz Program kifejezetten a kulturális turizmus kínálatát színesítő vidéki muzeológia területét igyekezett felkarolni. A pályázatoknak köszönhetően az elmúlt két évben sorra újultak meg a Petőfi-emlékhelyek többek között Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten vagy éppen Pápán. Ezzel párhuzamosan különösen fontos kormányzati szándékként fogalmazódott meg a fiatalabb generációk megszólítása, Petőfi mint „az első magyar influenszer” bemutatásán keresztül.

– Hogyan?

– Fesztiválok, zenei programok, színházi felolvasóestek segítségével. Ugyanis a klasszikus alkotások, mint amilyen például Huszár Adolf 1882-ben készült, Duna-parton álló szobra, amely merev hősi pózban ábrázolja a feltartott kezű, a Nemzeti dalt szavaló költőt, kevésbé vonzóak egy mai tinédzser számára. A fiatalok érdeklődését sokkal inkább a tabusértő, vagány, „rocker” Petőfi-képpel lehet felkelteni, ami igaz is, hiszen szerepverseinek egy jó része lényegében ebben a stílusban íródott. Főként a Ki vagyok én? Nem mondom meg… című betyárverse szemlélteti érzékletesen ezt a lázadó hangnemet. Úgy vélem, az emlékév éppen a társadalmi konvenciókkal szembehelyezkedő Petőfi-figurát próbálta meg kibontani.

– A Petőfi Irodalmi Múzeum is kiemelt helyszíne volt a Petőfi 200 rendezvényeinek. Tavaly ősszel indult útjára a költő életművének emléket állító múzeumbusz. Mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

– Nagy örömünkre szolgál, hogy a Magyarországon és a határon túli településeken eddig több mint 65 ezren voltak kíváncsiak a vándorkiállításra. Mindez azért is különös jelentőségű, mert a statisztikai adatok szerint egyre kevesebben olvasnak: a magyar társadalomnak csak mintegy tíz százaléka olvas el harminc könyvet évente. Ezzel párhuzamosan a kis helyi múzeumok látogatottsága is csekély. A múzeumbusz elindításával olyan embereknek sikerült egyfajta ráhangolódó élményt nyújtani, akiknek egyébként nincs lehetőségük, motivációjuk eljutni múzeumba.

– A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan megújult a múzeumnak otthont adó Károlyi-palota kertje és belső terei, valamint a Petőfi-tárlat is. Mi változott?

– Az előző kiállítás elsősorban életrajzi jellegű volt, a pályakép társadalomtörténeti fordulópontjait, érdekességeit próbálta kiemelni, Petőfi kamaszkorára fókuszálva. A korábban biztonságban és jómódban élő, az ország legjobb iskoláiban tanuló fiatalember élete 16 éves korában megbicsaklott. A család komoly anyagi gondjai miatt Petőfi hirtelen elveszítette a lába alól a talajt. Egy vad fordulattal közkatonának jelentkezett, ahonnan súlyos betegen szerelték le. Egy másik fontos döntés a színészet felé terelte, és bár alkata és orgánuma nem felelt meg a kor klasszikus férfiszínészeit jellemző elvárásoknak, kiváló retorikai képességei mégis alkalmassá tehették volna az úgynevezett intrikusfigurák színpadi megjelenítésére. A vándorszínészévek azonban nem hozták el a várva várt sikert, sőt tovább mélyítették Petőfi nyomorgását, súlyosbították hányattatásait. Végső kétségbeesésében utazott Pestre, hogy irodalmi karriert csináljon, és ez aztán sikerül is neki. Az új kiállítás az utóbbi 10-15 év kutatásai alapján a Petőfi-életmű olyan témáit tárgyalja, amelyek talán a közoktatásban és a kultuszban eddig fedettek voltak, nem kerültek be a kánonba.

– Az ön egyik kutatási területe éppen az irodalmi kultusz változása a nemzeti emlékezetben. Négy évvel ezelőtt már készítettek egy kiállítást E. Csorba Csilla művészettörténésszel Bolyongó üstökös – A Petőfi-kultusz alakváltozatai címmel. Ennek keretein belül négy emlékévre tekintettek vissza. Miért épp ezekre?

– Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára 1898-ban egy, a Feszty-körkép jelentőségéhez mérhető Bem–Petőfi-körkép, más néven Erdélyi Panoráma készült, amely az egyesült osztrák és orosz haderő felett aratott dicsőséges nagyszebeni győzelmet ábrázolta. A sorban következő 1923-as centenáriumi rendezvények elsősorban Trianonról szóltak és arról, hogy az elszakadt területek lakossága számára Petőfi azért is kivételes kultuszszemély, mert a magyar nyelvet, a magyar ajkú közösséghez tartozást szimbolizálta. Véleményem szerint ez mind a mai napig így van, a külhoni vidékeken sokkal intenzívebb a megemlékezés vágya. Erdélyben például, különös tekintettel a segesvári régióra, valóban kultikusak a Petőfi-emlékhelyek, amelyek szintén meg fognak újulni az emlékév kapcsán. Az 1948–1849-es megemlékezések időszaka azért különösen érdekes, mert egy nagy horderejű politikai változás időszakára estek. Ekkorra készült el a napjainkban a Károlyi-palota belső kertjében látható Petőfi-szobor, Ferenczy Béni alkotása. A vékony testalkatú, törékeny, oldalán kardot viselő, lendületes járású Petőfi-figura az 1940-es évek végén már nem számított korszerűnek, éppen ezért a szobrot csak jóval később, 1960-ban állították fel Magyarországon. A II. világháború után ugyanis a kor lenyomataként sokkal inkább a Föltámadott a tenger zömök testalkatú, izmos, idősebb Petőfijét részesítették előnyben, a nép fiát, amilyen valójában nem is volt. Ebből is látszik, hogy a kultusz nagyon erőteljesen formálódik a történelmi változások, a mentalitástörténet alakulása és a konkrét politikai események tükrében. A következő, 1973-as évfordulót viszonylag konszolidált időszakban élte meg Magyarország a költő születésének 150. évfordulóján. Abban az évben nagyon sok programot szerveztek, kiadványok jelentek meg, a társadalom széles rétegei ünnepeltek a civil turistaegyletektől a néptánccsoportokig. Ez a megemlékezés-sorozat valóban össztársadalmi népünnepély volt. A társadalom egy szűkebb csoportjában, elsősorban az értelmiség körében, az 1956-os forradalom, illetve az 1968-as csehszlovákiai bevonulás árnyékában ugyanakkor egy sokkal radikálisabb, lázadóbb, keményebb Petőfi-figura állt előttünk, mint korábban. Éppen 1972-ben szervezték meg Pesten az első március 15-ei ellenzéki tüntetést.

– A hatalommal való szembeszegülés, mint tudjuk, Petőfitől sem állt távol…

– Az Európában is egyedülálló erőszakmentes 1848. március 15-i tömegtüntetés a pozsonyi országgyűlésre tett politikai nyomásgyakorlásként is felfogható. Az esemény, amelyről Pozsonyban olyan rémhírek terjedtek, hogy Petőfi felfegyverzett paraszthadak élén, Rákoson táborozik, valóban befolyásolta a történelmi változásokat. Tétje nem kevesebb, mint az áprilisi törvények kihirdetése, illetve a jobbágyfelszabadítás volt. Ez a változás a magyar lakosság mintegy 80 százalékát érintette.

– A költő népszerűsége máig töretlen, hazánkban a legtöbb utcát róla nevezték el. A petofi200.hu weboldalon szereplő videóban az utcai járókelőknek főként a Nemzeti dal és az Anyám tyúkja jut eszébe róla, pedig a magyar lírában abszolút újítónak számított. Miben rejlett az újszerűsége?

– A saját család bemutatását, a szerelem érzelmi intimitásának ábrázolását, illetve az alföldi puszta témáját ő vezette be a magyar irodalomba. Érdekes, hogy a közvélemény az Anyám tyúkja című költeményét játékos gyermekversként tartja számon, pedig az „Anyám egyetlen jószágáról” szóló költemény nagyon keserű életérzésről mesél – szelíd iróniával. Arról a veszteségtudatról, hogy hová jutott az elszegényedett, egykor hatalmas birtokok fölött rendelkező Petőfi család.

– Mit gondol a költő heves természetéről?

– Úgy gondolom, mindez a 16-tól 21 éves koráig átélt embert próbáló éveknek, a sok nélkülözés és megaláztatás felhalmozódásának a lenyomata. Állandó kiállításunk első terme, amely Petőfi kapcsolatairól szól, Kötelék címmel arról mesél, hogy Petőfinek rengeteg barátja volt. Többször is éppen ez a kiterjedt kapcsolatrendszer mentette meg attól, hogy elvesszen az élet süllyesztőjében. Bensőséges barátságot ápolt Arany Jánossal, Orlay Petrich Soma festőművésszel és Egressy Gábor színésszel is.

– Jelenleg is készül egy Petőfiről szóló film, amelyet már megjelenése előtt erősen támadott a baloldali sajtó, minden idők legdrágább magyar mozgóképeként címkézve a munkát. Úgy tudom, a korábbi emlékünnepségek alkalmával sem voltak szokatlanok a kiemelt kormányzati támogatással készített alkotások. A centenárium tiszteletére Bajor Gizi és Uray Tivadar főszereplésével forgatott, 1922-ben bemutatott film premierjén még Horthy Miklós kormányzó is részt vett. Melyik a legismertebb Petőfi-film?

– Azt gondolom, hogy a legtöbb ember a Föltámadott a tenger című alkotást ismeri. Az 50-es évek kosztümös művében különös módon nem hal meg a költő, sőt a forradalom és szabadságharc is győzedelmeskedik… Az internacionalizmus jegyében Bem tábornoknak is fontos szerep jut. A film nyilván az adott politikai korszak intenzív lenyomata, amelynek végkicsengése a nép diadala.

– Egy idei árverésen 70 millió forintért lehetett licitálni egy 12 soros Petőfi-kéziratért, amit a költő egykori debreceni szállásadója emlékkönyvébe jegyzett be. A relikvia nem talált gazdára. Fellelhetők még új ereklyék?

– Néhány nagyon érdekes relikvia most is a látókörünkben van, de a több száz millió forintért kínált tárgyi emlékeket anyagi lehetőségeink szűkössége miatt egyelőre nem tudtuk megvásárolni a magángyűjtőktől.

– Ön szerint miben rejlik Petőfi egyedülállósága?

– Leginkább a kísérletező hajlamát, elképesztő sokszínűségét emelném ki. A neki adatott meglehetősen szűkre szabott élet- és alkotóidő alatt szinte folyamatosan új hangokat, kifejezésmódokat keresett.

– Vagyis az elért sikerei tudatában sem pihent meg?

– Nem félt kockáztatni, pedig nagyon erős kritikai visszhanggal kellett szembenéznie. „Méneseknek nyargaló futása / Zúg a szélben, körmeik dobognak” – írta az Alföld című versében, amellyel kapcsolatban a korabeli kritikusok nem értették, hogy hol van itt az alany és az állítmány.

– Szinte filmszerűen jelenítette meg az általa elgondolt képeket?

– Mindenesetre jelentősen eltért az adott korban megszokott költői nyelvtől, formabontó, tabusértő módon kezelte a versalkotó szerepet. Szintén nagyon fontos kiemelni az életművével kapcsolatban, hogy a XIX. századi hétköznapi nyelvből általa alkotott költői nyelv ma is olvasható, és alkalmas a befogadásra.