Pikó székletéről és beakasztott lomposról értekezik a csalódott balos jogász
„A kormánypártot rendszerint fék nélkül kritizáló ügyvéd is áldozatául esett Pikó Andrásék parkolóhely-felszámoló intézkedéseinek” – írja a Hír8 Extra. A jogász gyomorforgató hasonlatokkal teli bejegyzésben adta ki dühét.Lattmann Tamás, miután elszállították a Trefort utcában hagyott autóját, ezt írta (betűhíven idézzük):
„Hát igen. Hazaérkezem, és rögtön lehet szembesülni az érzéssel, hogy milyen jó is az, amikor a saját önkormányzatod szarik a szádba, hogy megfeleljen a saját ideológikus ökörségének.”
Hozzátette: 2023 ősze óta „sikerült valahogy elejét venni ennek az állatságnak”, de hiába, „az idiotizmus, ha egyszer megindul, nincs megállás”.
A balliberális ügyvéd szerint lehet, hogy hiba volt részéről Pikó Andrásékat támogatni.
„És én ezekre szavaztam annak idején. Hiba volt, lehet. Na, nem mintha a Fidesz jobb lenne – de arra azért nem számítottam, hogy ez ilyen lesz. Plusz a Fidesz legalabb hazudott egy vacsorát, mielőtt beakasztotta a lompost, ezek viszont elvárják, hogy élvezzem is, mert csak. #iskolautca vagy mi a franc, igazából csak egyre inkább élhetetlen lesz a környék” – zárta a bejegyzést nyilvános oldalán Lattmann Tamás.
