Plató Péter Felcsúton járt

Az, hogy a tiszások országszerte több mint húsz kisvasút ellen követhetnének el hasonlóan infantilis merényleteket Lillafüredtől Csillebércen át egészen Szilvásváradig, az ember fejében meg sem fordul, hacsak a kormányfő vagy valamelyik minisztere, illetve annak rokona oda nem költözik. Addig kizárólag Felcsútra gerjednek.

Nem is kicsit, nagyon. Olyannyira, hogy a szerelvényfoglalás napján, például a Blikk már kora délután megírta olvasóközönségének: „Felbolydult Felcsút Magyar Péter érkezésétől: ezrek várták, zakatolt a kisvonat is. A helyszíni tudósító még azt is látta, hogy a kistelepülésen már dél körül mindenki arról beszélt, egy óra múlva lesz a választási beszéd.”

A liberális hírportálok veretes stílusáról és igazmondásáról csak annyit, hogy dél körül senki, főként felcsúti lakos nem volt a helyszínen, és nem is lelkendezett a szónokért, ugyanis zuhogott az eső. Ezt onnan tudom, hogy a presszó ablakából, ahol Fekete Imrével, a Puskás Akadémia kommunikációs munkatársával kávéztunk, éppen arra a parkolóra látni, ahová a Tisza aznapi kiáradásának reményében az embereket várták. Jelentem, még egy ázott kóbor kutya sem várakozott.

Fekete uram nem látja ennyire feketének a dolgokat, legyintve azt mondja, a falu már hozzászokott és idővel immunissá vált a hívatlan prókátorokkal, hasbeszélőkkel, betolakodókkal szemben, akik miközben a miniszterelnököt támadják, Felcsútot is ostromolják.

– Az RTL televízió például szinte naponta portyázik a falu utcáin, vak tyúk is talál szemet alapon, de lábatlankodott itt már Bajnai Gordon libástól, aztán jár ide Hadházy, viszonylag rendszeresen – számolja ujjain –, Cseh Katalinról meg Donáth Annáról nem is beszélve. Megállnak Orbán Viktor háza előtt, és mondják a magukét. Van, aki mosolyog rajtuk és van, aki melegebb éghajlatra küldi őket, de csak magában, mert a vidéki ember tisztelettudó.

– És kegyed hogyan viseli a falu váltakozó népszerűségét? – kérdem a felszolgáló hölgyet, akinek háta mögül, miközben asztalunk fölé hajolva leteszi a kávét, Puskás Öcsi mosolyog ránk a fali poszterről.

– Remekül. Jobb szeretem, ha irigyelnek, mint ha sajnálnának – szorítja magához a pincértálcát. – A szomszéd faluból járok át dolgozni, de a kedvesemmel régóta eladó házat keresünk Felcsúton. Én büszke vagyok arra, hogy idetartozom.

Amíg odakint tartósan hull az Isten áldotta májusi eső, addig kísérőm jóvoltából, no meg a Tisza Párt kubikusainak kényszerű tétlensége okán felkeressük Noll Zoltán uram falutól távoli tanyáját, aki három cikluson át, 12 évig irányította Felcsútot, és aki koránál, néprajzi irányultságánál fogva sokat tud és sokakat ismer a Vértes lábainál meghúzódó falu életéről.

– Az 1700-as években betelepített németekkel együtt ma már egy átlagos, többségében katolikus magyar falu a miénk, hiába igyekeznek egyesek kiváltságos és gazdag településként emlegetni csak azért, mert itt nőtt fel és itt lakik Orbán Viktor – mondja a ma már nyugdíjas gépésztechnikus és faluvezető, aki szintén nyugdíjas könyvtáros és hitoktató feleségével manapság a falusi turizmus járatlan kaptatóin szuszog felfelé.

– Ezek szerint, mint kaszvadt partizánok, azért zaklatják, nyüstölik és támadják a miniszterelnökkel együtt Felcsútot, mert tartja a hátát?

– Mi, a nagy többség büszkék vagyunk rá, magam személyesen ismertem a nagyszüleit, aztán az apját, édesanyját, valamennyien becsületes, dolgos emberek, akik, akár a fiuk, kiérdemlik a tiszteletünket. Orbán közülünk való.

– Már hallom is a túloldal felhördülését, hogy csak azért szeretik, mert kivételez a faluval.

– Akárki mondja, visszautasítom. Én 12 évig voltam polgármester, de egyszer sem mentem oda hozzá kérincsélni, pedig gyakran találkoztunk nálam is, ahol most beszélgetünk. Olyankor egy jó pörkölt mellett vagy focimeccs után megvitattuk a sorsunkat, aztán ki-ki ment a saját dolga után. Hazudni persze mindent lehet.

Fekete Imre is hozzászól a kérdéshez.

– Ráadásul Orbán személye Alcsútot és Felcsútot is jobban összeköti, hiszen az előbbiben született, de az utóbbiban nevelkedett. Miért fontos ez? Mert Alcsút a főhercegi család idejében jobban élt, hiszen József nádor ott majd mindenkinek munkát adott, míg Felcsúton a többség magára volt utalva, ebből adódott is feszültség.

– Mondjuk úgy, Felcsúton az emberek most is vigyáznak a megszenvedett önállóságukra, úgy a gondolkodásukban, mint a gazdálkodásukban – egészíti ki Noll Zoltán. – A többség egyéni vállalkozó, aki közösen a családdal, a szülőkkel küzd és kockáztat. Régebben is voltak és ma is vannak száz vagy háromszáz holdas gazdák, akik egész életükben nagy felelősséget hordanak a vállukon, és akik erre becsület és mások iránti tisztelet nélkül képtelenek lennének. Mifelénk a kimondott szónak súlya van, itt a városiakkal ellentétben most is mindenki köszön mindenkinek, és ha kezet fognak vagy koccintanak, egymás szemébe néznek az emberek. Amit megadunk mi, azt másoktól is elvárjuk.

– Ebből arra következtethetek, hogy a Tisza Párt akciójára sem tart velünk? Bokáig feltűrt nadrágban, mert igen esik az eső.

– Biztos, hogy nem. És figyelje csak meg! Felcsútról egy-két lézengőt leszámítva senki nem megy oda. Mi nem ugrunk egymásnak a bohócok kedvéért. Ha már a feltűrt nadrágot említette, hát Plató Péter, ahogyan én hívom, Orbán Viktor bokájáig sem ér fel. Mi átnézünk fölötte.

Kapva az ötleten, meg is kérem Fekete Imrét és feleségét, hogy legyenek már a segítségemre annak feltérképezésében, vajon hány falusi lesz majd ott a Blikk szerint felbolydult tömegben, hiszen ha valakik, ők mindenkit ismernek ők évtizedek óta.

Délután két órakor a kiadós eső utáni szikrázó napsütés pillanatok alatt felszárítja az aszfaltot, és érleli tovább a mellette ringó kalászost. És végre feltűnnek a párt messziről jött jelvényes aktivistái is, lehetnek vagy harmincan. A Dalma névre hallgató hölgy a fő logisztikus, ő irányít autót, zászlóárust és mindenkit, aki csak útjába kerül.

– Ide ne parkoljanak! – szól ránk egy kopott dobgitárral hadonászó atyámfia. – Ez a miniszterelnök-jelölt úr helye lesz.

– Kicsodáé?

– Dalma – kiabál oda pártdiszpécserének. – Gyere, beszélj ezekkel, mert nem értik!

A miniszterelnök-jelölt úr helyett egyelőre festett hajú, flitteres műkörmű, 50 feletti hölgyek szállingóznak, de olyan illatorgia kíséretében, mintha egy Rossmann drogéria polca borult volna rájuk. Többen közülük cifra öltözetű szobakutyával téblábolnak, némelyik kettővel is, akárcsak a fehér, emelt talpas dorkókban és fehér nejloningben feszítő nyugdíjas elnökalteregók.

– Változott a terv – kiabál Dalma. – Nem itt lesz a beszéd, hanem a kisvasút állomásán. Ricsi már oda is ment a platós teherautóval. Induljunk utána, mert a vonatra is ott ülünk majd fel!

Lehetünk már vagy százan, akik nekiindulunk a domboldalnak, miközben a kipakoló zászlóárus mérgesen legyint, inkább nem tart velünk, különben sincs nála tiszás bögre meg hűtőmágnes. A kopasz fejek gyorsan pirosodnak a napon, akár a korán érő májusi cseresznye, a pocakok puffognak, mint őszi szilva a forró üstben, és aki még kap levegőt, arról zihál a másiknak, hogy kiírta a Facebookra is, mindenki jöjjön, mert ez a maroknyi tüntető annyira égő.

A megállóban a hazai újságírásban jószerével ismeretlen fotóriporterek és újságírók cikáznak, akár betanított pincsik a falatért, és arról győzködik, aki szóba áll velük, hogy „mennyire tarthatatlan, ami ebben az országban Orbán alatt folyik”. Ha más nem mondja, akkor névtelen nyilatkozókra hivatkozva majd mondják és írják ők. Ha a tehetség nem is, a tisztesség megtanulható lenne, a függetleneknek is.

– Önben kit szabad tisztelnem, kedves hölgyem? – kérdem egy szegecselt, fekete műbőr gatyás, teletetovált, lyukas neccharisnyás középkorú nőtől, aki éppen festett haját tupírozza, aztán lengetni kezdi a kezében lévő magyar zászlót.

– Én egy kőbányai rockerlány vagyok, onnan jöttem a Péter mellett tüntetni.

– Ahogy látom, szívesen lenne a párt egyik arca…

– Naná, hogy szívesen.

Néhányan még a bokrok között könnyítenek magukon, amikor Dalma helyett termetes férfi adja tudtunkra, ismét változott a terv, mert itt, mivel a kisvasút üzemi területén tartózkodunk, még az Isten sem tarthat rendezvényt. A mellettem álló házaspár férfi tagja sziszegve káromkodik és közli az asszonnyal, ő nem megy vissza, neki fáj a lába.

Mire visszaérünk a parkolóba, Ricsi lenyitott platós autója már keresztbe is állt a flaszteren, és a recsegő hangszórókból bömböl a Virágok közt veled lenni, aztán a Pál utcai fiúk, végül a Talpra magyar, majd az egész kezdődik elölről. Lehetünk közel 300-an (és nem kétezren), amikor a napszemüveges messiás a kisteherautó platójára felkászálódva szólni kezd az övéihez.

Az éljen meg a hurrá szavak mérsékelt hangerővel törnek fel némelyek torkából, és az összeverődő tenyerekből sem serken ki a vér. A tarka tódulat olyan, mint egy árleszállítással egybekötött készletkisöprés, vagy mint egy vásári kikiáltóval beharangozott black friday: közben bámészkodhatunk, kíváncsiskodhatunk, szitkozódhatunk.

– A hatalom szívcsakrájában köszöntöm Felcsútot – kezdi a számára mások által megírt és naponta legalább ötször eldarált történetet a narrátor, aki hanghordozása alapján leginkább a mesterséges intelligencia által gyártott Bíró Ada lehetne, férfi kiadásban.

– Nekem olyan, mint egy 17 éves, neveletlen suhanc, aki megállt a fejlődésben – jegyzi meg Fekete Imre, aztán hosszasan hallgatunk, mint a kukoricára térdepeltetett gyerekek.

Mert sorjáznak a jelmondatok: „Álljunk bele! Ne féljetek! Árad a Tisza! Eddig és ne tovább!” Megtudjuk, most jött Hatvanpusztáról, amit 2011-ben vettek meg az Orbánék, majd papírról sorolja a neki előre felírt számokat és neveket. Úgy folytatja, hogy 2020-ban kezdték építeni és mára már, ő szakemberektől tudja, tízmilliárdot is elvitt, a mi pénzünkből. Fantáziája szárnyalni kezd: ki tudja, az is lehet, hogy vadásznak Hatvanpusztán, akár géppisztollyal is, és van ott víziló meg tank az udvaron. A következő levegővétellel már Mészáros Lőrincet, Tiborc Istvánt és Lévai Anikót ócsárolja, végül egy kalap alatt az egész „családi részvénytársaságot”.

Kisebb pfujolást és fütyülést követően újabb számok repkednek, eltüntetett 40 milliárd, alapítványi 53 milliárd, benne a stadion meg a kisvasút, közben megemlíti, hogy a fiataloknak épített sportszállodát felnőtteknek adják ki.

Nem tényekkel és bizonyítékokkal kritizál, hanem csípőből ócsárol. Hergel, heccel, uszít, miközben különféle számokat, véleményeket, adatokat, rokoni és baráti kapcsolatokat kever össze szándékosan, legalább gyanút és ellenszenvet ébresztve azokban, akiknek ennyi bőven elég. Ellentmondani, vádolni, aztán feltételeket szabni, alkupozícióba kerülni és megint ellentmondani. Ha kell mindenkinek, saját magának is. Epe, sár ömlik a szájából, ezért tőle az igazság sem hihető, az ilyen önjelöltek elszennyezik a Tiszát. Olyan messze van Orbán Viktortól, mint Soros György a mennyországtól.

Ami például a gyerekeknek épült szállodát illeti, legutóbb a Suzuki-kupa idejére görög és belga fociakadémiás diákok laktak benne. Erre mondta Noll Zoltán volt polgármester, hogy erős csúsztatás, amikor mégis pénzpocsékolással rágalmazzák őket, hiszen minden forint ott van a stadion, a gimnázium meg az új iskola falaiban, és nem csak Felcsúton.

Az akadémián jelenleg százan jutottak munkához, ahol heti szinten legalább egyszer 700-800 gyerekkel foglalkoznak, míg a futballképzésben tanuló 70 lány és 120 fiú kollégiumi elhelyezésben részesül. A gimnáziumba 440-en, az általános iskolába 220-an járnak.

Plató Péter mégis arról mesél az 1860 lelkes falu közepén, hogy a kormány vidékbarátnak, családbarátnak és kereszténynek hazudja magát. Erre hozza példának Fekete Imre, hogy Felcsúton és más környező településen a 4,8-as eredményű általános iskolai tanulókat Mészáros Lőrinc minden tanév végén egyenként 200 ezer, míg a 4,5-es átlagú középiskolásokat 300 ezer forinttal jutalmazza. Hogyne volna erre büszke a falu? És hogy jön ahhoz bárki is, hogy az eredményeiket, létesítményeiket, virágos útjaikat hazugságokra alapozva elvitassa tőlük? A felcsútiak például egyáltalán nem irigykednek a fővárosi méhlegelőkre.

A napszemüveges messiás bevégezvén szónoklatát, azt javasolja a kisszámú érdeklődőnek, hogy aki fel akar ülni a kibérelt kisvasútra, az megint gyalogoljon fel a dombra, de még előtte, közel Orbán Viktor házához, közösen énekeljék el, mit is üzent Kossuth Lajos.

A rajongók gyorsan illannak el, akár déli eső után a pára: ki a vasúti töltésen, ki az autójában köt ki. Ez is megvolt.

– Hány felcsútit számoltál össze? – kérdem Fekete Imrétől.

– Kettőt – mutat egy idősebb párra, akik éppen felénk bandukolnak. – A régi polgármestert, aki a Gyurcsány-érában vezette a falut, meg a feleségét.

Illedelmesen rájuk köszönünk, miközben mögöttünk az edzőpályán ide-oda pattog a labda.