Plébános a konyhában

Az 1975-ben Szabadkán született Paskó Csaba ötévesen döntötte el, hogy vagy pap lesz, vagy szakács, miként édesanyja. A sütés-főzés szeretete hobbiként végigkísérte az életét, az általános, majd középiskolában pedig jött hozzá a zene iránti érdeklődés is. A Pécsi Hittudományi Főiskolán nemcsak lelkipásztorként végzett, hanem karvezetés–ének szakon is diplomázott.

– Számos előre nem tervezett tapasztalattal gazdagodtam. Ezeket lehet véletlenek sorának nevezni, én hiszem, hogy Isten adta őket – meséli Paskó atya. 1999-ben például miután befejezte pécsi tanulmányait, a Szerbiát és Délvidéket pusztító amerikai bombázások miatt nem tudott hazajutni, így Mohácsra került, majd mivel elöljárói nem tudták, meddig tart a szerbiai zűrzavar, Grazba küldték a 2000-ben felszentelt atyát. A stájer székvárosban nemcsak az ottani magyar közösség papjaként szolgált, hanem a Grazi Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszakán is tanult. Itt 2003-ban diplomázott vezénylésből és orgonából, két évvel később pedig posztgraduális képzést végzett gergelykorálisból és vezénylésből. E téren is szép sikerekkel büszkélkedhet Paskó atya, két és fél évig énekelt a Grazi Operában, a Szegedi Szimfonikus Zenekart dirigálva Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát adta elő Szabadkán, és ő vezényelte 2006-ban szülővárosában az újévi gálakoncertet.

Merthogy 2005-ben hazatért szülőföldjére. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy így lesz.

Bár a papi szolgálat önmagában teljes embert kíván, Paskó atya azért folytatta zenei pályafutását is. De aztán bezárultak az ajtók, az évi akár 60 koncertből egyre kevesebb lett, és noha Belgrádba vagy épp Kragujevacba örömmel hívták, Délvidéken magyarként egyre kevesebb lehetőséget kapott. 2009-ben, amikor egy koszovói születésű szerb lett Szabadka polgármestere, a szemébe mondta: az a baj, hogy Paskó a neve, nem pedig Pašković.

– Sovinizmus mindig ott van, ahol nemzeti kisebbség is van – summázza Paskó atya a nyomasztó jelenséget. Mindenesetre a zenei karrier szűkültével előtérbe került a gasztronómia. Addig-addig kapacitálták ismerősei, munkatársai, míg 2009-ben megírta első, tudatosan szerb nyelven megjelentetett szakácskönyvét Paskó atya a konyhában címmel.

– Országos szenzáció volt, hogy egy katolikus pap szakácskönyvvel rukkoljon elő, mert az ortodoxia egyházi világa igen szigorú. Még regionális főzőműsorunk is volt Kálló Béla színművésszel közösen Két férfi, egy fazék címmel. Később Vajdaság ízei címmel futott hasonló műsorom. Ezek olyan népszerűek voltak, hogy taxiba ülve a sofőr nem indult el, hanem addig nézegetett, míg fel nem ismert – meséli a kedélyes történetet Paskó atya, akit 2011-ben az egyházmegye püspöke a kelebiai Apostolok küldetése templom plébánosává nevezett ki. Gondolatnyi kitérő: az 1937-ben, neoromán stílusban épült, szépen felújított templomot 2021 karácsonyán kis híján felgyújtották az ajtajánál tüzet rakó illegális migránsok…

A plébánia vezetése új kihívásokkal szembesítette Paskó atyát. Rögvest jött a kérdés, hogy egy fogyatkozó közösségben miként lehet ellátni a sokasodó feladatokat. Miből élhet meg ilyen körülmények között egy plébánia?

E kérdések is lökést adtak az addigi sikerek mellett, hogy az e pillanatig hobbiként kezelt gasztronómia is komoly hivatássá érlelődjön. Annál inkább, mert Paskó Csaba 2013-ban szerepelt Borbás Marcsi népszerű Gasztroangyal című műsorában, és ez egy csapásra Kárpát-medence-szerte ismertté tette.

– Én ugyanakkor szakácsként is, zenetanárként is elsősorban pap vagyok, ami itt, Szerbiában eleve többletkihívás – mondja Paskó atya. 2014-ben okleveles szakácsként végzett a szegedi Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány képzésén. 2015-től a magyar gasztronómia Arany Bárány rendfokozattal elismert nagykövete, abban az esztendőben jelent meg Paskó atya konyhája – Bácska ízei című szakácskönyve. 2016 óta az István Nádor Borlovagrend tiszteletbeli tagja, 2018-ban a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség a luxembourgi Culinary World Cup szakácsvilágbajnokságra is benevezte.

– A mandulával töltött csokigolyóval is lehet magasabb célokat szolgálni. A vendéglátás akár az evangéliumból is levezethető, a bevétel a plébánia feladatainak ellátását szolgálja – világítja meg a modellt a kelebiai plébános.

Ha már mertek nagyot álmodni, meg is valósították. A plébánia területén felépült a nagy erdélyi püspökről nevezett Márton Áron Közösségi Ház, amely rendezvényeknek, például esküvőknek, táncházas összejöveteleknek ad otthont. Természetesen ilyenkor Paskó atya főz – jó ízléssel, kreatívan.

De mégis, egy pap reverenda helyett szakácskabátban? Hiszen az emberek az ínyenckedést gyakran a hedonizálással kötik össze, a papi hivatást pedig a köteles, szinte aszketikus szegénységgel társítják.

– Ez a kommunizmus maradványa, a világi papok soha nem tettek szegénységi fogadalmat, az a szerzetesi élet velejárója. Magának az egyháznak is voltak birtokai a kommunizmusig, nem önmagáért, hanem azok jövedelméből végezte el feladatait, az evangélium hirdetése mellett a néppel együtt élve, vele rezdülve iskolákat, ispotályokat, szeretetotthonokat létrehozva. Sokan elfelejtik, de azt, amit ma európai közoktatási rendszerként ismerünk, az egyház hozta létre és a XIX. századig működtette is – üti helyre a tévképzeteket Paskó atya.

A konyha alapanyagait igyekeznek a környékről beszerezni, a plébánia kertje ad misebornak való szőlőt, éspedig kövidinkát, ezt a szeretni való, régi magyar fajtát. Van fűszerkert és kisebb gyümölcsös is. Nyáridőben szabadtéren is lehet sütni-főzni, ezt szolgálja Bence, a kemence, akit, azazhogy amit az egyik vendégsereg azon szerencsés tagjai neveztek el így, akik székük lába alatt a keresztszülői feljogosítást megtalálták.

Mindez nem önszórakoztatás. Paskó atya munkásságának minden területét érezhetően áthatja a délvidéki léptékben értendő lokálpatriotizmus és a nemzeti felelősség.

– Svájcban szakácsként tízszer annyit kereshetnék, mint itthon. De nem akarom elhagyni a szülőföldemet. Épp ellenkezőleg, papként példa akarok lenni azoknak, akik itthon maradnának. Az elvándorlás tragédia. 1968-ban félmillió magyar élt Délvidéken, mára százezren maradtunk. Ennek nemcsak az asszimiláció az oka, hanem a szekularizált, globalizált, elidegenedett világ. Tehetséggel, szorgalommal, persze némi szerencsével igenis lehet itthon boldogulni – vallja Paskó Csaba.