Két kiálló csontú, piszkosszürke ló erejét megfeszítve egy fával megrakott szekeret húz Miskolcon, a Diósgyőri Gépgyár egykori épületegyüttese mellett. Hajtója egy közeli magánházhoz igyekszik rakományával, a ház lakója kaput nyit, és a lóvontatta kocsi eltűnik az udvarban. Fél óra múltán üresen hagyja el a portát, rakománya – csupa száraz tölgyfa – pedig egész télre meleget biztosít a vevőnek. Az üzlet megköttetett, ám a fáért készpénzt akció egyidejűleg azt is jelenti, hogy néhány régi fával ismét kevesebb van a Miskolc környéki erdőkben. Persze nem minden vevő ilyen szerencsés. Az egyik helyi napilapnak nyilatkozó idősebb asszony így vall az őt becsapókról:

– Azt hittem, megfogtam az Isten lábát, amikor olyan árusok jöttek az utcánkba, akik még arra is vállalkoztak, hogy behordják a sufniba a felhasogatott, olcsó áron kínált tűzifát. Mikor elmentek, bepárásodott szemmel nézegettem a zsákmányt. Hálás voltam nekik, mert egyedül képtelen lettem volna erre a nehéz munkára – meséli.

Az asszonynak a szomszéd mérőszalagja nyitotta fel a szemét, a 30 mázsának eladott fa ugyanis még a harmadát sem tette ki. A hideg idő beköszöntével minden évben szárnyra kap egy új iparág, a falopás. Elméletileg a magyar állam többféle hatóságot is foglalkoztat annak érdekében, hogy az illegális fakitermelés számarányát visszaszorítsa, de az erdészet vagy a rendőrség hivatalos állásfoglalásokon, kommünikék, statisztikák kibocsátásán túl nem igazán tud konkrét eredményt felmutatni azzal a bárki által leszűrhető, tapasztalati ténnyel szemben, hogy lopják a fákat. Sokan egyszerűen a társadalom peremére szorult fatolvajok akcióiként tudják be a jelenséget, de a felszín alatt sötét titkok húzódnak meg.

A lopás logisztikája

Az illegális fakitermelés országos probléma jellegét jól mutatja, hogy a fejlettebb gazdasági mutatókkal rendelkező Pest megye, illetve a Dunántúl sem mentes az erdők élővilágát is elpusztító falopásoktól. A tolvajok köre alapvetően két, egymástól jól elkülöníthető csoportra bontható. Az első kör javarészt cigány elkövetői elsősorban a hideg idő beálltával lépnek akcióba.

– A cigányok mindig 70 centiméter magasan vágják a fát. Egyrészt a szerszámaik, fejszéik olyanok, hogy a tövénél nem tudják a fát vágni, másrészt így tudnak figyelni, hiszen állva látják, ha közeledik valaki. Ezért hívják az így kiirtott fát cigánytuskónak. Erről lehet tudni, hogy az így kivágott fát cigányok vitték el – tájékoztat Zsák Ferenc Tibor, a debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke.

Az elkövetők másik körét a nagyüzemi falopáshoz használatos, modern eszközökkel jól ellátott, a lopás logisztikáját is megszervező bűnözők alkotják.

– Nagy ravaszul a szervezett fatolvajok is figyelőmagasságban vágják ki a fát, csakhogy Stihl fűrésszel. A cigányok errefelé olyan szegények, hogy azoknak nincs motoros fűrészük. Olyan fotóink vannak, akár egy Hitchcock-filmben is megállnák a helyüket, amelyeken a 70 centisre csonkolt fatorzók úgy néznek ki, mint valami kopjafás temető – teszi hozzá a civilszervezet vezetője.

A kiirtott fák sorsa is az elkövetők körétől függően alakul. A kezdetleges módszerrel kivágott néhány fát a tettes hazaviszi, eltüzeli, majd újra baltát vesz a kezébe, ha elfogy. Az egész erdőket eltüntetni képes szervezett bűnözői csoportok viszont kifinomultabb módszerekkel dolgoznak.

– A nagypályás fatolvajok egyértelműen együttműködnek az erdészettel, másképp nem tudnák az erdőket ilyen mértékben, ilyen háborítatlanul ellopni – fogalmazza meg álláspontját Zsák Ferenc. – Vagy jattolnak nekik, és azok cserébe „véletlenül” nem keresztezik a fatolvajok útját, vagy részesedésük van. A helyzet ugyanaz, mint a fémtolvajok esetében. A Tüzép átveszi olcsón, semmiféle számlát nem ad róla, nincs nyoma, hogy a fa honnan került oda. A tüzépeken lévő fa eredetét jelenleg senki sem vizsgálja. A hatóságok ráálltak a fémtolvajok utáni hajszára, de a rendőröket a falopás egyáltalán nem érdekli. Most voltam szeptemberben Erdőbényén, a Zempléni-hegység déli lábánál, túrázni. Hat Csepel teherautó jött ki a bükkösből, fával rogyásig megrakva, nyilvánvalóan nem erdészeti járművek voltak. Bementem a kocsmába érdeklődni, és megfigyeltem, hogy kizárólag méregdrága Heineken sört mértek a hivatalosan munkanélküli helyieknek, más fajtát nem is lehetett kapni – idézi fel a közelmúlt eseményeit Zsák Ferenc. – A falopásból jut erre is. A lakosság nyilvánvalóan cinkos, hiszen jó minőségű, olcsó tüzelőanyaghoz jut, érdekük a hallgatás. Azzal pedig nem törődnek, hogy a környezetükben a természet értékei elpusztulnak. Ózd környékén, Arló közelében maga az erdész mesélte nevetve, hogy egy ottani hegyet Lop-hegynek neveznek, mivel teljesen eltüntették róla a faállományt, leszámítva azt a néhány fenyőfát, amelyről tudják, hogy füstölve ég. Ha húszezer forint alatti tétel fát lop el valaki, akár az év minden napján, az csupán szabálysértés, nem adódik össze – teszi hozzá.

Kormányzati kártevők

A falopások legismertebb hazai állatorvosi lova a sajóládi erdő esete. Az Aggteleki Nemzeti Park legnagyobb kiterjedésű, tölgy-kőris-szil keményfás ligeterdőjeként számon tartott, az Európai Unió Natura 2000 hálózatába kijelölt, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület részét képező, 180 hektár nagyságú sajóládi erdőt szinte az utolsó fáig szétlopták, amelynek következtében értékes és különleges erdei életközösségek pusztultak el.

Az állami tulajdonban levő sajóládi erdőt a kezelésével megbízott állami erdészet vezetőjének nyilatkozata szerint maga az erdészet azért vágta ki, mert nem lehetett megvédeni az alkalmi fatolvajoktól, akik az erdőt ősi jussuknak tekintik. A környezetvédelmi minisztérium illetékesei szerint viszont az erdő védelme az állami erdészet feladata lett volna.

– Hol élünk mi, Miniszterelnök Úr? Európában, Szibériában vagy talán Dél-Amerikában? – tette fel a kérdést nyílt levelében a Tiszántúli Természetvédők Társasága Gyurcsány Ferencnek idén januárban.

A magyar és uniós, igen szigorú jogszabályi előírások betartása kötelező érvényű mindenkire nézve, így az erdőt kezelő állami erdészetre, a területileg illetékes természetvédelmi igazgatóságra, a rendőri szervekre, és különösképpen kötelező a kormány vezetőjére nézve is. Amint a miniszterelnöknek írt nyílt levél egyértelműsíti:

„Az állami kezelésben levő sajóládi erdőt az ön irányítása alatt álló kormányzati szervek és hatóságok nem védték meg az alkalmi fatolvajoktól, s ami még ennél is megdöbbentőbb: az erdő túlnyomó részét az állami irányítás alatt álló erdészeti részvénytársaság termelte le, amely azzal a jelmondattal hirdeti magát, hogy: Az erdő unokáink öröksége.”

A Tiszántúli Természetvédők Társasága rejtélyes indíttatásból nem bízott abban, hogy a hazai szervek és felelős vezetőjük cselekvőképtelensége megoldhatja a kialakult problémát, és az Európai Bizottsághoz fordult panaszával, tényfeltáró vizsgálatot kérve a sajóládi erdő ügyében.

Mint fogalmaznak, „az erdő kezelőinek, az ellenőrző hatóságok, kormányzati szervek súlyos mulasztásai, az Európai Unió vonatkozó irányelvének figyelmen kívül hagyása következtében mára csaknem egészen eltűnt […] Az erdő őrzésére vonatkozó törvényi kötelezettségének az erdőt kezelő erdészeti igazgatóság minden kétséget kizáróan nem tett eleget, hiszen nem volt képes megvédeni az erdőt az illegális fatolvajoktól. A fakitermelés nem a tíz évre szóló – 2009-ig – érvényes erdőgazdálkodási terv alapján történt, hanem a nem megfelelő őrzés miatti folyamatos falopásokra való hivatkozással kérte az erdőgazdálkodó a fakivágások engedélyezését, ily módon alkalmi döntés következményeként, és nem normál erdőgazdálkodás keretében végzett fakitermelés folyt. A falopások azonban nem adhattak jogszabályi felhatalmazást a fakivágás engedélyezésére egy, a Natura 2000 hálózatába tartozó különleges természetmegőrzési területen, az erdőgazdálkodó szakszerűtlen munkája, hanyagsága és bűnös mulasztása következtében a védett szervezetek élőhelyének jelentős károsodása ment végbe.”

Az ügyben az idézett levél volt a második megkeresés Brüsszel felé. S hogy miért nem történt semmi az első megkeresés alkalmával? Erre a kérdésre Zsák Ferenc elnök idézi fel a történteket.

– Brüsszelbe végül személyesen kellett kimennünk, hogy a kérvényünk elinduljon az uniós bürokrácia rögös útján. A brüsszeli bizottságban ugyanis dolgoznak magyarok „szakértőként”, akiknek az a dolguk, s ezt a kijelentésemet bármikor vállalom, hogy mindent a szőnyeg alá söpörjenek. Nem véletlen, hogy az unióba Magyarországról érkezik a legkevesebb környezetvédelmi és természetvédelmi panaszbejelentés. Az eredmény pedig nulla. Régi minisztériumi káderek ők, és az a dolguk, hogyha beérkezik egy panasz, eltüntessék az iratokat. Ha a beadvány és melléklete magyarul érkezik, hiszen hazánk nyelve az unió hivatalos nyelvei közé tartozik, nem tudnak mindent lefordítani, bizonyos iratokat pedig egyszerűen nem továbbítanak, elfektetik őket. Példának okáért mi az idén történt brüsszeli látogatásunk alkalmával ordibálni kényszerültünk Magyarország hivatalos brüsszeli bürokratájával, aki véleményünk szerint csak azért lett odaküldve, hogy mindent eltussoljon. Egy szót nem mert utána szólni, igaz, nem is tudott, mert a felettesével az ő jelenlétében tárgyaló küldöttségünk átváltott francia nyelvre, amit nem beszél. Tehát egy panaszbeadványt elküldeni, az semmi, az nulla. Ki kell menni, verni kell az asztalt – adja meg a társulat elnöke a célravezető receptet, majd hozzáteszi: – A magyar civilszervezetek ezt a tortúrát javarészt nem vállalják.

Fából vaskarika

Olajos Péter európai parlamenti képviselő útján a társulat tájékoztatta az Európai Bizottságot is panasz formájában. Olajos interpellálta Stavros Dimast, az unió környezetvédelmi biztosát. A határozott fellépés eredménnyel járt: idén februárban brüsszeli nagykövete útján kemény hangú felelősségre vonást tartalmazó levelet kapott a magyar kormány és felhívást arra: ugyan sorolják már fel az erdő védelmében megtett intézkedéseket.

– Reakció persze nem volt, nem is lehetett, mert a magyar kormány nem tett semmit. Nem volt őrzés, nem volt helyreállítás, nem végezték el a monitoringvizsgálatot sem, amely azt lett volna hivatott tisztázni, hogy pontosan milyen és mekkora károkozás ment végbe a sajóládi erdőben – ad betekintést a folyamatba Zsák Ferenc. – Ez a kormány feladata volna, folyton rákérdeztünk, hogy áll a helyzet. A válasz mindig kitérő volt, hivatkoztak arra is, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkra osztották a feladatot, amelyik nem végezte el. Civilszervezetünk ugyanakkor képes volt ezt a felmérést elvégezni, amelynek eredményeképpen szakértőink megállapították, hogy többek között a díszes tarkalepke elnevezésű, kőrisfához kötődő védett lepkefaj teljesen kipusztult.

Sajnos országosan is katasztrofális a helyzet: Magyarország összterületének húsz százaléka erdő, ennek egy része csupán cserje még. Az elmúlt húsz év alatt ennek legalább három százaléka, több ezer négyzetkilométernyi erdő eltűnt az illegális fakitermelés miatt. A megoldást a civil szféra erősödése kínálja.

– Környezetünkben található a debreceni Nagyerdő, 1094 hektár összterülettel – mondja a Tiszántúli Természetvédők Társulata elnöke. – A fatolvajok visszaszorítására az erdészeti igazgatóság, a környezetvédelmi felügyelőség, a polgárőrség és a rendőrség a természetvédő civilekkel, az erdőt járó sportfutókkal, kerékpárosokkal összefogva folyamatosan járják az erdőt, ahová járművel be sem lehet hajtani. Ha valaki fát lopni, szemetelni mégis bemegy, akkor az hivatalosan kétszázezer forintos büntetést kap, nem hivatalosan pedig valami mást is. A társadalom önvédelmi összefogásával, azzal, hogy az erdőt, a fákat a magunkénak érezzük, a helyzet tökéletesen megoldható.

Udvarhelyi István