A Patrióták csoportja határozottan visszautasította azokat a politikai indíttatású és megalapozatlan vádakat, amelyek baloldali európai parlamenti képviselők részéről hangzottak el a múlt heti plenáris vitában. A támadások – noha a hivatalosan már megszűnt Identitás és Demokrácia (ID) csoport pénzügyeiről szóltak – a Patriótákra próbálták rávetíteni a felelősséget – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

A Patrióták különálló csoportként működnek

A közlemény szerint a Patrióták nem azonosak az ID-csoporttal, és elutasítanak minden erre vonatkozó sugalmazást.

„Az a kísérlet, hogy a Patrióták csoportját a korábbi ID-csoport pénzügyi vagy jogi felelősségeivel hozzák összefüggésbe, teljes mértékben elfogadhatatlan. A pénzügyi ellenőrzésnek objektív módon, az Európai Parlament szabályai szerint kell történnie – nem pedig politikai célból, szelektív módon alkalmazva. Az ilyen eljárások aláássák a parlament integritását és az európai polgárok bizalmát”

– fogalmazott Deutsch Tamás, a Patrióták költségvetési ellenőrző bizottsági koordinátora. A csoport hangsúlyozta: nem jogutódjai az ID-csoportnak, és több tény is ezt támasztja alá:

  • A Patrióták csoportját a Fidesz, az ANO és az FPÖ kezdeményezésére hozták létre, közülük csak az FPÖ tartozott korábban az ID-csoporthoz.
  • A jelenlegi 14 Patrióták-delegáció közül csupán öt vett részt korábban az ID-csoportban.
  • A 85 tagból álló csoportból mindössze 21 képviselő volt tagja az ID-nak.
  • Az ID-csoport egykori pénzügyeit érintő elszámolás során már több mint 2,6 millió eurót visszatérítettek – ez nem kijátszás, hanem felelős elszámolás.

A Patrióták nem maradnak csendben

A közlemény szerint az ügy célja nem más, mint politikai nyomásgyakorlás és a Patrióták kiszorítása a közéletből:

„Ez egyértelmű politikai manőver, amelynek célja, hogy koholt vádakat kreálva nyomást gyakoroljanak a csoportunkra, amely európaiak millióit képviseli. Világos, mit akarnak: politikai és pénzügyi eszközökkel akarják eltávolítani a Patriótákat a politikai porondról. A politikai vitáknak tényekre és átlátható, demokratikus párbeszédre kellene épülniük – nem pedig adminisztratív visszaélésekre”

– fogalmazott Deutsch Tamás. A közlemény végén hangsúlyozzák: 

„A bürokratikus eszközök alkalmazása politikai ellenfelek lejáratására vagy felszámolására a totalitárius rendszerekben volt jellemző. Nem fogunk hallgatni.”