Politikai zsarolás
A jogállamiság-vita eddig politikai síkon zajlott: a politikai érdekeiket Brüsszelben erősebben érvényesíteni tudó bevándorláspárti erők a különböző uniós eljárásokat használva próbálták irányváltásra kényszeríteni a tőlük eltérő politikát folytató tagállamokat – mondta a Demokratának dr. Orbán Balázs miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár, akivel az elmúlt hetekben újra fellángoló vitáról beszélgettünk.
– Brüsszel szerint Magyarországon évek óta probléma van a jogállamisággal. Az Európai Bizottság legújabb jogállamisági jelentése tartalmaz hazánkkal kapcsolatban bármilyen konkrétumot vagy új tényt, amely más dimenzióba helyezi ezt a régóta tartó polémiát?
– A jogállamiság uniós szintű kikényszerítése évek óta terítéken van. Immár több éve tart a vita tagállamok és az EU, illetve a brüsszeli intézmények között arról, hogy milyen alapon, eljárásban és módon lehet a jogállamiságot mint uniós alapértéket számonkérni az egyes tagállamokon. Az elmúlt évek tapasztalatai sajnos azt mutatták, hogy a vita eddig politikai, nem pedig jogi síkon zajlott: a politikai érdekeiket Brüsszelben erősebben érvényesíteni tudó, jellemzően baloldali, liberális, bevándorláspárti erők a különböző uniós eljárásokat használva próbálták sarokba szorítani és irányváltásra kényszeríteni a tőlük eltérő politikát valló tagállamokat.
– A jogállamiság tehát a politikai zsarolás eszközévé vált?
– Szomorú dolog ez. Mindenki abban reménykedett, hogy majd jön az új Európai Bizottság, és ezzel a minden tagállamra kiterjedő jelentéssel sikerül végre egy objektív mércét felállítani és minden tagállamon számonkérni. Ezt sikerült megfúrnia ismét a Soros-szervezeteknek, és egy tisztességesnek nem minősíthető anyagot összeállíttatni a bizottsággal. A jelentés szinte minden külső hivatkozása Soros-hálózat által pénzelt szervezethez köthető. Amiben Magyarország esetében például paradox módon a testület saját magának is ellentmond, hiszen korábban a bizottság nem talált rendszerszintű kivetnivalót a hazai viszonyokban. Ne feledjük ugyanis, hogy ellenünk a hetedik cikkelyen alapuló boszorkányüldözést nem ők, hanem a bevándorláspárti többségű Európai Parlament indította. Végignézve a dokumentumot, rögtön kilóg a lóláb: miközben a mostani anyag hazánkat többek között az igazságügyi függetlenség miatt támadja, pont a bizottságnak van egy másik olyan dokumentuma, amelyik objektív mutatószámok alapján rangsorolja a tagállami bíróságokat, és ott kifejezetten jól állunk. Mi ez, ha nem a nyílt kettős mérce?
– Az objektivitásnak már a látszatára sem ügyelnek?
– Az egész jelentés azt a célt szolgálta volna, hogy az Európai Bizottság bebizonyítsa, képes az Európai Parlament helyett egy olyan pártatlan, minden tagállamra kiterjedő objektív elemzést készíteni, amely alkalmas arra, hogy a jogállamiság-vitát újra beterelje a tények keretei közé. Ez jól láthatóan nem sikerült. Sőt, ezzel szemben az merül fel, hogy ha a bizottsági apparátus ilyen szakmai színvonalon teljesít, akkor hogyan várhatjuk el, hogy az alapszerződésekben foglalt feladatkörét jól ellátva más ügyekben majd a szerződések független őre lesz? A bizottságnak jobban fel kellene mérnie az EU előtt álló kihívásokat, mert a kontinens egy világjárványtól szenved, így most a legfontosabb feladat a védekezés, erre kéne összpontosítani, ehhez képest megtámadják a tagállamokat. Az Európai Unióhoz méltatlan, jogállaminak nevezett vitát tehát sürgősen be kellene fejezni, ez az egyetlen igazi tanulság.
– A velencei bizottság Rule of Law című dokumentuma tekinthető a jogállamiság egységes értelmezésének?
– A velencei bizottság alapvetően jogászokból és nem politikusokból álló testület, így több kapaszkodóra számíthatunk. Persze a diplomáciai és politikai kérdések náluk is szerepet játszanak, hiszen mégiscsak az Európa Tanács szervéről van szó, és a testület tagjait is a tagországok delegálják, illetve az országok közötti viszony a testület jelentéseiben is visszatükröződik. Jó példa erre, hogy 2010 után egyre több kelet-közép-európai ország tevékenységét vizsgálta a testület. A nyugati országok ügyei ellenben már kevésbé keltették fel a velencei bizottság érdeklődését. Mindenesetre a jogállam ügyében is van egy általános elvárási listájuk, amelyből azonban a korábban elmondottakon túl szintén nem sok konkrétum olvasható ki. Az ő jelentésük ugyanis például azt mondja, hogy az alkotmánybíráskodás megléte része a jogállamiságnak. Mindeközben a holland alkotmány kifejezetten megtiltja, hogy a bíróságok elbírálják a holland törvények alkotmányosságát. Akkor most Hollandia nem jogállam? Ezt a kérdést Velencében még senki nem tette fel, miközben Magyarországgal szemben, ahol az egyik legszélesebb hatáskörű alkotmánybíróság működik, ugyanez meglehetősen gyakran felvetődik. Csoda, hogy néha csak olaj a tűzre a velencei bizottság jelentése? Miközben egyetemi órákon fel szoktam adni, mert egy nehéz és fontos téma megbeszélésének alapjául tud szolgálni, ugyanezt az Európai Bizottság mostani jelentése kapcsán soha nem tenném meg.
– Meg lehet objektívan határozni, mindenki által elfogadott értelmezési keretbe foglalni a jogállamiság fogalmát?
– Alapvetően azért nincs egységes jogállamiság-definíció, mert minden országnak megvannak a saját jogtörténeti hagyományai, és ezek államról államra eltérő jogi megoldásokat, intézményeket eredményeztek. Természetesen vannak a jogállamnak mindenki által elfogadott alapjai, mint például a törvény előtti egyenlőség, a visszamenőleges hatály tilalma, a normavilágosság elve. Ezeknek mindenhol érvényesülniük kell. Úgy lehet a legjobban ezt a dolgot elképzelni, mint egy univerzumot, ahol vannak közelebbi bolygók és naprendszerek, illetve távolabbiak, és nyilván az előbbiekről sokkal többet tudunk, mint az utóbbiakról. A jogállamiság fogalmának univerzumában minél közelebb van az origóhoz egy fogalmi elem, annál világosabban ismerjük és értjük, és minél távolabb, annál kevésbé látjuk, értjük, gondoljuk ugyanazt róla. Egy példát hadd mondjak: a korábban is említett visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma meglehetősen egyértelmű minden országban. De az is ugyanígy a jogállamiság fogalmába tartozik, hogy az emberi jogokat tiszteletben kell tartani. Ez idáig szintén könnyű, de hogyan is értelmezzük a különböző jogokat? És a különböző értelmezések közül melyiket alkalmazzuk? És milyen intézmények vegyenek részt a jogok kikényszerítésében? Ezek szintén mind fontos kérdések, de több jó válasz is adható rájuk. Ebben kellett volna valami objektívat mondania Brüsszelnek, de ezt a lécet nem sikerült most sem megugrani.
– Ön szerint melyek a jogállamiság legfontosabb feltételei?
– A jogállam fogalmába tartozik például a törvényesség biztosítása, a jogbiztonság követelménye, az önkényesség tilalma, a független bírói szervekhez való fordulása joga, az emberi jogok védelme, a diszkrimináció tilalma és a törvény előtti egyenlőség elve. Azok a vádak, amelyeket például a Sargentini-jelentés tartalmaz, köszönőviszonyban sincsenek ezekkel. Ott az a legfőbb problémája a baloldali, liberális, bevándorláspárti, sorosista képviselőknek, hogy idehaza az Alaptörvény rögzíti a család fogalmát; hogy nemzeti minimumot tanítunk az iskolákban; hogy megvédjük a határokat; vagy hogy nem támogatjuk az Európai Egyesült Államok eszméjét.
– Beletartozik a jogállamiságba az unió határainak védelme az illegális bevándorlókkal szemben?
– Sok gond van az uniós joggal, különösen bevándorlási kérdésekben, de én nem ülnék fel arra a vonatra, hogy mindent vonjunk a jogállam fogalmába. Ez a szakadékba zakatoló szerelvény legyen a baloldal sajátja. Bevándorlás kérdésében egységes európai álláspont nincs. Ezt mi – jogállamiság ide vagy oda – komoly problémának érzékeljük, mert jelen formájában az uniós jog nem segíti, hanem éppen ellenkezőleg, nehezíti az illegális bevándorlás elleni küzdelmet. Újra előkerült a tervezetekben a kötelező kvóta erőltetése, ráadásképpen az Európai Bíróság volt az, amelyik jogellenesnek mondta ki a tranzitzóna-eljárást, miközben korábban a velünk egyébként nem mindig túl barátságos strasbourgi bíróság is kinyilvánította, hogy az ottani eljárás nem minősül jogellenes fogva tartásnak. Mi ugyan megoldottuk ezt a kérdést. Most már a határon nem, csak bizonyos külképviseleteken lehet kérelmet benyújtani, de a tranzitzóna-eljárás sok más, illegális migráció ellen küzdő uniós tagállamnak tudott volna segíteni. Annak felismerése azonban, hogy az uniós jognak minden eszközzel az illegális migránsok Európába jutása elleni küzdelmet kellene segítenie, bármilyen rosszul hangzik, egyelőre nem született meg Brüsszelben.
– Soros György felszólította az EU-t, hogy indítson próbapert Magyarország ellen, mert hazánk „lábbal tiporja az uniós jogot”…
– Érthetetlen, hogy milyen alapon akarja Soros György, egy amerikai üzletember megmondani az Európai Uniónak, hogy milyen jogi lépéseket tegyen. Sajnos azonban azt látjuk, Sorosnak kiterjedt befolyása van a brüsszeli körökben, a nyílt ajánlások megfogalmazása pedig nem más, mint e körülmény leplezetlen beismerése. Soros Györggyel a bevándorlás kérdésében nagyon komoly vitáink vannak, ezért a spekuláns minden eszközzel próbál nyomást gyakorolni Magyarországra. Hogy is mondják az Egri csillagokban? „A fenyegetéstől nem ijedünk meg. Alkuba nem bocsátkozunk. A haza nem eladó semmi pénzen.” ν
