Kiderült, nem véletlen, hogy Magyar Péter nemrég interjút adott a Partizánnak, ahogyan vélhetően az sem az, hogy hol tárgyalt hétfőn a jobbikos Sas Zoltánnal. A Mandiner információi szerint Magyar Péter politikusnak készül.

Hirdetés

Magyar Péter, a közéletből a kegyelmi ügy miatt távozó Varga Judit exférje február 19-én, hétfőn közösségi oldalán tette közzé, hogy Sas Zoltánnal, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ellenzéki elnökével tárgyalt. A Magyar közösségi oldalán megosztott kép tanulsága szerint kanapén ülve tette ezt, amely nem is akármilyen bútordarab.

Fotó: Facebook/Magyar Péter, Mandiner

A Mandiner szerint ugyanis Sas és Magyar nem akármilyen bútoron, hanem Erőss Pál kanapéján ült, azon, amelyen a híres jogi szakértő utolsó interjúit forgathatta.

„Az ország talán legszeretettebb jogásza, a sokak által Jogerőss Pálnak becézett volt legfelsőbb bírósági bíró, az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa, a Jogi Esetek című műsor legendás jogi szakértője, ügyvéd és egyben gyermekeink dédnagyapja a mai napon, életének 87. évében megtért teremtőjéhez”

– emlékezett meg Erőss Pálról halálakor Varga Judit, akkori igazságügyi miniszter.

További érdekesség, hogy nemcsak a kanapé, de a Magyar Péter által használt „ne féljetek” szlogen is Erőss Pálhoz köthető. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat honlapja szerint a Ne féljetek Alapítványt ugyanis 2007-ben (vagy 2006-ban) hozták létre, amelynek kuratóriumi tagja volt Erőss Pál, Magyar Péter nagyapja, és ügyvédjelöltként maga Magyar Péter is. Eredetileg egyébként II. János Pál pápától származik a buzdítás.

Korábban írtuk

A Mandiner informátorai szerint az ellenzéki körökben az a hír járja, hogy Magyar Péter valamelyik ellenzéki párt EP-listáján indulna. Bizonyos források szerint Magyar Pétert a jobbikos Szabó Gáborral is szóba hozták, mint lehetséges politikai szövetségest.

A Mandiner információit erősíti Magyar egyik legújabb posztja is, amiben arról ír:

„Nem a rombolás a célom, hanem valami újnak a felépítése. Nyilván ez egyedül nem lehetséges, de szerencsére érezhetően tömegek gondolják azt, hogy a jövőt most írjuk és hogy a jövő valóban elkezdődött.”

A további részletekről a Mandiner oldalán olvashatnak.