Pórul járt a tiszás influencer: megnyílik a Tűzoltó utca az emberek és a mentők előtt
Hétfőtől ismét megindul az autóforgalom a Tűzoltó utca egyik szakaszán – jelentette be a Sétáló Budapest. A korábbi lezárás komoly vitákat váltott ki, és a ferencvárosi bizottság kedden újabb döntések elé néz.
Július 6-án számoltunk be arról, hogy tesztjelleggel sétálóutcává alakították a Tűzoltó utca egyik szakaszát: kilenc parkolóhelyből hatot megszüntettek, a forgalmat elterelték. A kezdeményezés mögött többek között az utcában működő kávézó áll, amelynek egyik alapítója Puzsér Róbert, a Magyar Pétert támogató egyik legismertebb véleményvezér.
Nem sokkal később azonban a IX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság jelezte: a jelenlegi kialakítás akadályozhatja a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának megközelítését, és egy esetleges tűzesetnél hátráltathatja a mentést, ezért nem felel meg a tűzvédelmi előírásoknak.
A kormányhivatal felszólította a Ferencvárosi Önkormányzatot a szükséges intézkedések megtételére – ennek hiányában tűzvédelmi hatósági eljárás indulhat.
Felszámolják a lezárást
„Az elmúlt két hét tapasztalatai számos tanulságot tartogattak számunkra” – kezdte vasárnapi Facebook-posztját a Sétáló Budapest.
Leszögezték, hogy a sétálóutcásítás független szakmai szervezetek közreműködésével történt, így minden szakmai kompetenciát igénylő kérdés – beleértve a forgalomcsillapítást, a Gyermekklinika könnyű és akadálymentes megközelíthetőségének biztosítását, valamint az utca tájépítészeti látványtervének kialakítását – a vonatkozó előírásokat követve kerültek előkészítésre. Állításuk szerint kiemelt figyelmet fordítottak a környéken élők és az utcában található intézmények előzetes tájékoztatására és lehetséges bevonására.
„Hétfőtől a Ferencvárosi Önkormányzat visszaengedi az autóforgalmat a Tűzoltó utca érintett szakaszára. Ugyan marad egy apró, kb. 45 négyzetméteres jelképes zöld kitelepülés, és bár a ferencvárosi önkormányzat elismeri, hogy a forgalomcsillapítás sikeres volt, a sétány most mégis felszámolásra kerül.”
A Sétáló Budapest csalódottan fogadta a döntést, a Fideszt okolva az internetes felületeken Baranyi Krisztina hívei által is üdvözölt fejlemény miatt. A projekt ötletgazdái azt állítják, „szeretnének újabb párbeszédet kezdeményezni” a klinikával, valamint mélyebben bevonni a helyi lakóközösséget.
Terasz és hosszabb nyitvatartás is napirenden
A ferencvárosi Városfejlesztési Bizottság keddi ülésén több olyan javaslat is előkerül, amely az Inga Kultúrkávézót érinti. Az egyik előterjesztés címe arra utal, hogy a Tűzoltó utca 2. szám előtti útszakaszon – mintegy 50 négyzetméteren – vendéglátóterasz kialakítását tervezi az Inga Café Kft., és ennek kiszolgálási idejéről születhet döntés.
Az ülés zárt szakaszában egy másik előterjesztés is terítékre kerül, amely az Inga állandó éjszakai nyitvatartására vonatkozik. Bár a dokumentum nem nyilvános, lapunk információi szerint az üzemeltető azt kezdeményezte, hogy a kávézó csütörtöktől szombatig hajnal egyig fogadhasson vendégeket.
(Forrás: Index.hu)
