Azt írták, a Magyar Posta jelezte a BRFK-nak, hogy valaki 2023 februárja óta különböző fővárosi postákról rendszeresen ad fel vidéki címekre gyanús küldeményeket. A szakértői vizsgálat kimutatta, hogy a csomagok néhány gramm új pszichoaktív anyagot vagy más, hasonló kábító hatású szert tartalmaztak.

Hirdetés

A küldemények feladójához csak egy bankszámlaszám volt köthető, a rendőrség ez alapján kezdte meg a nyomozást. Megállapították, hogy a díler egy álnéven bérelt, V. kerületi lakást használ az illegális szerek tárolására, adagolására és csomagolására.

A fővárosi nyomozók a 48 éves férfit egy XI. kerületi posta előtt fogták el, ahol éppen 26 csomagot adott fel. A droggyanús küldeményeket lefoglalták, tartalmukat szakértők vizsgálják. A férfihoz köthető három belvárosi lakást a rendőrök átkutatták, és további kábítószergyanús anyagokat, a porciózáshoz használt, valamint számítástechnikai eszközöket foglaltak le.

A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A díler – többnyire álneveket használó – vidéki vásárlóinak azonosítása érdekében a nyomozást az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálja. Eddig nyolc fogyasztót azonosítottak, akikkel szemben az illetékes vármegyei rendőr-főkapitányságok folytatják le az eljárást – áll a közleményben.

Korábban írtuk