Potápi Árpád János kiemelte: az összetartozás, amely „nemzeti identitásunk záróköve”, a legvilágosabban az együttműködésben érhető tetten: a feladatok végrehajtásában és a sikerek megünneplésében.

Hirdetés

Úgy fogalmazott: „mi, magyarok közös teherviseléssel osztozunk a nehézségekben” és közös ünnepléssel sokszorozzuk meg örömünket.

Ezt hirdetik példamutatásukkal a Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatóról elnevezett díjjal kitüntetett közösségépítők, közösségszervezők, politikai, kulturális vagy vallási vezetők – mondta az államtitkár.

Szólt arról: a díjat – amely 2019 óta viseli Kallós Zoltán nevét és amelyet évente általában tízen vehetnek át – 2024-ben tizenhárman, hat ember és hét szervezet kapja meg. Három-három díjazott való Erdélyből, Vajdaságból és a diaszpórából – Ausztriából, Ciprusról és Svédországból -, kettő a Felvidékről, egy Kárpátaljáról és egy a Muravidékről – ismertette.

Korábban írtuk

Potápi Árpád János felidézte: az egy híján harminc esztendős díj tizennégy éve már a nemzetpolitikai fordulatot is tükrözi. E fordulat szellemisége így foglalható össze: minden magyar felelős minden magyarért.

Kallós Zoltánt idézte, aki 2004-ben még csak reményekről beszélhetett, amikor azt mondta, olyan kormányt szeretne, amelyre tekintve büszkén lehet vállalni magyarságunkat. Néhány évvel később azonban már ezt mondta: „A nehézségek ellenére nyugodt lehetek, mert most már biztosan látom, hogy van jövője a magyar népi kultúránknak.

”Az államtitkár hozzátette: 2010-től közösen építjük a jövőt, amely Szent István szellemi-lelki hagyatékából következik. Azt is mondta: a nemzet ügye túlnyúlik Magyarország határain. A magyarság a szülőföldjén, a Kárpát-medence országaiban és a diaszpórában is képviselteti magát, ezért ”gondolatban és felelős cselekvéssel is át kell lépnünk országunk határait, ha meg akarjuk őrizni azt, amit Szent István is a szívén hordozott„.

Potápi Árpád János kitért arra is: valamennyi díjazott munkásságában ”ott van a népies jelleg„, és mindenki ugyanazt a célt szolgálja, a magyar hazát. Ezért mi is mondhatjuk Kallós Zoltánnal együtt: van jövője a magyar népi kultúrának. A ”kalákákban, az énekekben, hitünkben, közösségeinkben és gyermekeinkben ott van a jövőnk„, és az Isten, haza, család hármassága, ”ami évszázadok óta meghatározza nemzetünket, ma is biztos eligazodási pontunk„ – fogalmazott Potápi Árpád János.

Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyarságért végzett áldozatos tevékenységet 1995 óta ismeri el kitüntetéssel. Az elismerés eleinte a Kisebbségekért Díj nevet viselte és két tagozattal rendelkezett: a Hazai Kisebbségekért és a Külhoni Magyarságért Tagozattal. 2011-től a hazai nemzetiségek és a külhoni magyarok külön-külön díjban részesülnek.

A Külhoni Magyarságért Díj – a Magyar Állandó Értekezlet 2018. évi ülésének javaslatára – 2019 óta a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj nevet viseli.

Évente 10, kivételes alkalmakkor legfeljebb további 5 díj adományozható a külhoni magyar közösségek érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért.

A díjjal oklevél és emlékplakett, továbbá – személyenként vagy szervezetenként – egymillió forint jutalom jár. A plakett tervezője és kivitelezője Sárpátki Zoltán Csíkrákoson élő szobrász, képzőművész.