Professzor úr és a bor

Kezdjük az ismerkedéssel. A villányi Bock Pince családi vállalkozás. A családban a szőlőtermesztés és borkészítés hagyománya több évtizedre, sőt évszázadra nyúlik vissza. Az elődök Németországból települtek Magyarországra a XVIII. században, mint sok más sváb bordinasztia ősei. Így aztán nem meglepő, hogy 1850 óta foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borászattal az istenáldotta villányi borvidéken.

A professzor úr megszólítás önkényes, a krónikás azért választotta e címet, mert miként a legnagyobbak, akik szintén megérdemlik a professzor nevet, Bock József is olyan mély átéléssel, olyan lenyűgöző szakértelemmel, mégis olyan jól érthetően beszél nagyszerű borai elkészítésének számtalan feltételéről, hogy az felér egy akadémiai székfoglalóval, csak éppen érdekesebb és élvezetesebb, ahogy a Ménesi borbárban tartott bemutató vendégei meg is győződhettek róla.

Bár a mai világban kockázatos a férfiasat férfiasnak, a nőieset nőiesnek nevezni, mert megérheti az ember, hogy kirekesztésért följelenti valamely mentális idióta, Bock József borkészítő művészetét és annak eredményeit mégis a férfias szóval kell illetni. Ez nagyon jellemző rá. Erről egyébként ő maga egy ízben ekképpen beszélt:

„A Bock Cuvée az a házasítás, amit 1991 óta szinte mindig ugyanúgy állítok össze. A kedvenc borom, a kedvenc ízvilágom a kedvenc fajtáimból. Egy bordeaux-i összeállítás, tehát cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot, amiben a sauvignon dominál. Amikor én anno elkezdtem ezeket a világfajtákat kóstolni, nekem a markánsság, a nagy test a sauvignonban jelent meg. Azóta persze tudom, hogy a cabernet franc nagyon jó évjáratokban lehengerlőbb tud lenni, viszont a sauvignon férfiasabb, kiegyensúlyozottan jó minőséget adó fajta a villányi borvidéken. Ezért én most is a sauvignonra esküszöm azzal együtt, hogy szinte nincs olyan vörös házasításom, amiben ne lenne franc.”

A mester egyébként műszaki pályán indult, de édesapja halála után, 1981-ben őszinte örömünkre elkezdett önállóan bort készíteni, bár már 1958 óta kapcsolatban van a szőlővel, hiszen édesapja ekkor vásárolta vissza a Jammertál-dűlőben lévő ősi családi birtokot. Egy évtizeden át még másodállásban volt bortermelő, és 1976–1981 között szőlőoltvány-termeléssel is foglalkozott. Szüleitől tanulta meg a munkaszeretetet, amit folyamatosan hasznosított a szőlőben és a pincében is. Ennek a háttérnek köszönhetően első önállóan készített bora jól vizsgázott. Eredményesen szerepelt a helyi és országos borversenyen. Ez további erőt és lelkesedést adott a munkájához. A növekvő terület és a sikerek hatására szerencsénkre úgy döntött, hogy főállásban foglalkozik a szőlővel és a borral.

1987-ben kezdte palackozni borait. 1994-ben a Vinagora Nemzetközi Borversenyen Champion díjjal jutalmazták azt a bizonyos, férfiasan markáns, 1991-es évjáratú Bock Cuvée-t. 1997-ben lett az év bortermelője. 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, és még abban az évben a Bock Pince az Év Pincészete lett. Hét évvel később, 2014-ben pedig a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címet is elnyerte.

Nagy súlyt fektet a vendéglátásra; a budapesti és balatoni Bock-bisztrók, a villányi étterem és szálloda a felívelő hazai és egyre inkább nemzetközi borturizmus fontos állomásai. Ebben a törekvésében családja és munkatársai nagy segítséget nyújtanak.

A sikerek mögött egyértelműen egy megértő feleség és stabil család áll. Bock József hitvese korábban tanítóként dolgozott, de az egyre növekvő családi vállalkozás kedvéért felhagyott hivatásával, mára a családért él és tevékenykedik. Patrícia lánya 2004-ig németnyelv-tanárként tanított, közben szőlész–borász szakmérnöki diplomát szerzett, jelenleg a borászat HR-vezetője. Fia, Valér borásztechnikus, a borászatban cégvezetőként és a borászat vezetőjeként dolgozik. Így ma már mindannyian a családi vállalkozásban tevékenykednek. A pincészet 700-800 ezer palack bort ad el Magyarországon és a világ más országaiban.

Akár azt is mondhatnánk, fölért a csúcsra, a borkedvelő emberek körében ő az egyik legismertebb és legelismertebb személyiség. De ez aligha látszik rajta, ugyanolyan barátságos és természetes, mint mindig is volt. Valószínűleg a hivatásával függ ez össze. A szőlő, a szőlőhegy, a természettel való bensőséges harmónia megtisztítja a lelket. Ami a csúcsok elérését illeti, ezt ő valóban másképpen látja. Ezt mondta erről:

„A fiam kislánya hétéves, a lányom fia pedig már tíz múlt, így ő már egy igazi legény. Szombatonként felmegyünk a hegyre, hogy meglessük a szabadon vágtató szarvasokat, őzeket, vagy csak csendben hallgassuk a madarak énekét. Ilyenkor arra is szakítunk időt, hogy szemrevételezzük az ültetvényt. Minden évszakban más és más fontos a szőlőnél, ezeket meg is beszéljük az unokáimmal. Persze őket még nem annyira érdekli a bor, de azért nagyon figyelik, mit hogyan csinálok. Ma már a lányom és a fiam is itt dolgozik velem, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Sajnos egyik lányunkat 19 éves korában elvesztettük, autóbalesetben halt meg. Még ma is nagyon hiányzik.”

De minden szónál ezerszer többet ér a bizonyítás. Bontsunk ki egy üveg jó Bock bort. Lehet fehér, mondjuk egy aranysárga hárslevelű, ami pompásan érzi magát a villányi lankákon, lehet egy könnyű, vörös PortaGéza, ami az egykori oportó újabb kori művészneve az európai uniós névkorlátozások okán, vagy egy Ermi­tage, egy Royal Cuvée, egy Capella vagy egy Magnifico, biztosak lehetünk benne, hogy a varázslatos ízeken valóban átsüt majd a villányi tájakat megszépítő napfény.