Provokáció és megfélemlítés

Még nem sikerült tönkretenni Kárpátalján az együttélést, de a szeparatizmussal vádolt magyarság feje fölött egyre jobban gyűlnek a sötét felhők – mondja Orosz Ildikó. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, akit nemrég beidézett az ukrán titkosszolgálat október 23-i beszéde miatt, úgy látja, a jövő évi választásokig romlani fog a helyzet, már ha egyáltalán lesznek választások.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Október 23-i beszéde miatt a napokban kihallgatta önt az Ukrán Biztonsági Szolgálat. Minek köszönhető ez a hivatalos hercehurca?

– Azzal indokolták az eljárást, hogy egy parlamenti képviselő feljelentett. Azt már nem árulták el, ki tette a feljelentést. Meg is jegyeztem, hogy visszatértünk abba a rendszerbe, amikor anonim leveleket vizsgál Ukrajna nemzetbiztonsági szolgálata. Persze szabadkoztak, hogy nem így van. Azzal a kérdéssel indult a kihallgatásom, hogy ki volt jelen, amikor a beszédet tartottam. Mondtam, hogy ott volt Orbán Viktor miniszterelnök, meg még sok ezer ember. Kérdezték azt is, hogy én írtam-e a szöveget, ami némileg sértő is volt rám nézve, hiszen mindig magamnak írom a beszédeimet. Ez­után felszólítottak, hogy értelmezzem a szöveget. Nem akartam magyarázkodni, mondtam hát, hogy értelmezze mindenki úgy, ahogy szeretné. Az SZBU Kárpátalja megyei kirendeltségén zajlott a kihallgatásom, és azt is megjegyezhetjük, hogy korrektek voltak velem, mivel amit mondtam, az a jegyzőkönyvbe is bekerült, amit végül ügyvédemmel együtt el is olvashattunk. Úgy néz ki, leginkább azzal a mondatommal volt bajuk, hogy a huszadik század nem múlt el nyomtalanul, fasiszta, kommunista módszereket alkalmaznak Ukrajnában. A végén ott hagytam nekik a Főiskola Lehóczki Tivadar Intézete által készített kutatás eredményét, hogy az elmúlt négy évben hány magyarellenes cselekmény történt Ukrajnában évekre lebontva, illetve a nyelvi jogokkal kapcsolatban egy másik tanulmányt, amit a Hodinka Antal kutatóközpontunk végzett, kimutatva, hogy százötven évre visszamenőleg, mióta a nyelvi kérdés előtérbe került az oktatásban, azóta Ukrajnában mindenki tanulhatott az anyanyelvén. Ezzel távoztunk.

– Várható valamilyen folytatás?

– A Munkacsevo.net internetes híroldal ma hajnalban hozta le nem nyilvános, belső információkra hivatkozva, hogy eljárást kezdeményeznek velem szemben törvénysértés vádjával, amely akár kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel is végződhet. Egyébként végig arra hivatkoztam, hogy a szólásszabadság jogán szólaltam fel ezen a rendezvényen. Annak idején, nem is olyan régen símaszkos, sálas fiatalok Ungváron tüntettek vagy háromszázan, azt skandálva, hogy késhegyre a magyarokat. Amikor a KMKSZ ezt szóvá tette, azt a választ kapta a hatóságoktól, hogy atrocitás nem történt, és a szólásszabadság joga mindenkit megillet. Érdekes módon az az eset sem a képviselők, sem a nemzetbiztonság ingerküszöbét nem érte el, bezzeg az én beszédemre ugrottak.

– Más kárpátaljai magyar politikustól is hallottunk már hasonló történeteket beidézésekről, kihallgatásokról. Úgy tűnik, bevett gyakorlat. Mi a célja? A megfélemlítés?

– Csak az én közvetlen kollégáim közül nyolcat-tízet behívtak már egy év alatt, elmondták nekik, hogy a törvényesség határait súrolják, és rendre figyelmeztették őket, hogy óvatosan nyilatkozzanak. Ez utóbbit azoknak mondják, akik nemzetközi konferenciákon készülnek felszólalni. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a megfélemlítés a cél. De ennek számos más formájával is találkozunk a hétköznapokban…

– Ugyancsak nemrég történt, hogy valakik, akiket egyelőre nagyon nem akar a rendőrség megtalálni, magyarellenes óriásplakátokat ragasztgattak a fő­utak mellé Ungvár, Munkács és Beregszász környékén. A plakáton ön látható Brenzovics László és Barta József társaságában, azzal a felirattal, hogy „állítsuk meg a szeparatistákat”. Meddig fajulhatnak el a dolgok?

– Én nem láttam a plakátokat, konferencián voltam, mire hazajöttem, már leszedték. Természetesen kellemetlen, mégis öröm az ürömben, hogy aki itt él, pontosan tudja, hol dolgozom és mit tettem ezért. Olvasva a kommenteket, azt kell mondjam, hogy bizonyos szempontból fordítva sült el a plakátkampány. Kárpátalja most sem hazudtolta meg magát, az ezeréves higgadt, nyugodt együttélést korábban sem sikerült provokációval felrúgni, most sem mentünk az utcára tüntetni. Igyekszünk mindig törvényes keretek között rendezni ezeket az ügyeket. Ezek a plakátok elsősorban az ukrán lakosságnak szóltak, az volt a céljuk, hogy ellenünk hergeljék őket.

– Meddig tarthat ki ez a viszonylagos nyugalom? Még mindig jól kijönnek egymással az emberek?

– A propaganda szerencsére még nem ért célba, legalábbis a Kárpátalján születettek, mondhatni az őshonos lakosság körében semmiképp. Akik a hágón túlról költöztek be, már inkább vevők az uszításra, kommentekben, véleményekben itt-ott már feltűnnek, de ez még messze nem a többség hangja. Figyeltem a kihallgatásomat övező visszhangot is, úgy tűnik, az emberek megértették, hogy provokációról van szó, meg akarnak félemlíteni, más esetekben meg agresszornak beállítani. Összességében elmondható, hogy példát akarnak statuálni, ezért is nyitnak különböző ügyeket velünk szemben. Azt már tudjuk, hogy nagyjából egy éve, két éve adatokat gyűjtenek a főiskoláról, leveleket, adatokat kérnek be, és többször átvilágították az elmúlt öt évben. Az összes magyar képviselő rákerült egy listára, ezen én is rajta vagyok. Ha átkelünk a határon, megállítanak, és az útlevelet ellenőrző határőrnek el kell vinnie az útlevelünket a helyi elhárítás irodájába, akik valószínűleg regisztrálják, kijönnek, a kocsikat ellenőrzik, átnézik. Van, akinek négy-öt órát, van, akinek nyolc és fél órát kell várnia, és közben hátráltatják a forgalmat. Ravasz trükk ez, benne van az is, hogy bűnbaknak állítsanak be minket, elvégre még mi magunk sem kapunk felvilágosítást vagy jegyzőkönyvet arról, mit kerestek, miért keresték, mi volt az ellen­őrzés célja. De az is benne van a pakliban, hogy el akarják venni a kedvünket attól, hogy a választásokon induljunk.

– A főiskolán folyó munkának nem tehet jót ez a fajta kellemetlenkedés a hatóságok részéről. Mennyire érzik magukat fenyegetve az oktatók és a hallgatók?

– Igyekszünk megteremteni a diákok számára minden feltételt, hogy nyugodt, higgadt alkotómunkát tudjanak folytatni, bár ez csakugyan egyre nehezebb. A portára tavaly fel kellett fogadnunk egy őrző-védő szolgálatot, ám az ellenünk történő adatgyűjtést nem tudjuk kivédeni. Eddig csak olyanokat tapasztaltunk, hogy a titkosszolgálat kért tőlünk információkat bizonyos személyekről. Tudjuk, hogy ellenőrzik a bankszámlákat, rendezvényeinkről kikérdezik a diákokat, mi hangzott ott el. Ezek a lépések még nem gátolják az oktatást. A gond akkor kezdődik, amikor mindez odáig fajul, hogy megpróbálják fékezni, vagy beleszólnak a munkánkba. Más veszély is fenyeget: az ukrán törvények értelmében ötévente át kell esnünk egy akkreditációs folyamaton, ez azzal jár, hogy jön egy bizottság Kijevből, ellenőrzi az oktatás minőségét, tárgyi-személyi feltételeit, és vagy megadja a következő öt évre a szakindítási lehetőséget, vagy sem. Damoklész kardjaként függ a fejünk fölött, hogy bármikor bezárathatják a főiskolát.

– Eközben a magyaroktól függetlenül is pörögnek az események, a határokat jelenleg is tüntetők zárják le, és gumiabroncsokat égetnek, a nagypolitika színpadán pedig tovább fokozódott Ukrajna és Oroszország szembenállása…

– A tüntetők egy új törvény miatt zárták le a határátkelőket, amely meglehetősen borsos vámot fizettetne azokkal, akik külföldről hozatnak be autókat. Ezek a tulajdonosok, jellemzően nem regisztráltatják az autót Ukrajnában, mivel ez költséges, inkább egy kiskaput kihasználva, négy-öt naponta átlépik a határt, majd visszajönnek. Ezt a lehetőséget veszik most el tőlük. A szeparatistának kikiáltott magyarok ebben a helyzetben is igyekeznek higgadtabban viselkedni, nem véletlen, hogy nem magyarlakta településeken kezdődtek a megmozdulások. A legújabb orosz–ukrán incidensről kevés tény ismert. Ezt majd a történészek fogják kinyomozni negyven-ötven év távlatából, hogy mi történik a kulisszák mögött, és miért pont most kulminálódik ilyen sok esemény. Azt azért jegyezzük meg, hogy hamarosan, december 1-től indul a választási kampány, a szavazás március 31-én lenne. Ám most, hogy megjelent a képben a hadiállapot, ez jelentősen megnöveli a Porosenkó-kormány mozgásterét, például lehetőséget kapnak arra is, hogy lefújják a választásokat, gyakorlatilag bebetonozva ezzel a hatalmukat. Ez egyúttal azt is jelentené, hogy az ország területi egységére hivatkozva az állam ráteheti a kezét a magántulajdonra, el lehet venni kocsikat, einstandolni lehet az épületeket, és akár fegyveres erővel is meg lehet akadályozni tömegrendezvényeket, tüntetéseket. Bárhogy is nézzük, jól ki van ez találva.

– Ha mégis sor kerül a választásokra, melyik párt győzelme lenne kedvezőbb, vagy a legkevésbé rossz a kárpátaljai magyarságnak?

– Honnan tudnánk, hogy melyiknek örüljünk, hiszen a legutóbbi választások idején személyesen Petro Porosenkóval írtunk alá egy választási együttműködést, ahol jelen voltak az egyházi méltóságok, református-katolikus püspök, a görög katolikus esperes, a társadalmi szervezetek, szakszervezetek képviselői, az összes magyar párt. Ebben több pontot fogalmaztunk meg, például az egyházi ingatlanok visszaadása, a kisebbségi oktatás fejlesztése, támogatásának biztosítása. És ezt aláírta Porosenkó, aki később elnök lett. A kárpátaljai magyarság szavazott rá, mégpedig nagy örömmel nyugtáztuk, hogy hetven­ezer szavazatot vittünk magunkkal, ami nem kevés. Végül a szerződésünknek az ellenkezője valósult meg. Ezek után hogyan tudnék bármit is mondani arról, kinek a győzelmében bízzunk? Jószerével már nem is pártok, hanem személyek köré felépített brandek küzdenek a hatalomért. Számunkra a legjobb az lenne, ha visszaállna az a rend, hogy ahol a kisebbség többségben él, ott kialakítanak egy kerületet, ahol mi egymás közül kiválasztva indítunk egy olyan személyt, aki az érdekeinket közvetlenül képviseli, nem pedig egy parlamenti frakció keretén belül.

– Nincs egy évtizede, hogy arról beszélt, Ukrajna fiatal állam, az ukránoknak még ki kell találniuk magukat, ezért erősödik körükben a nacionalizmus. Hol csúszott el a folyamat?

– A probléma azzal kezdődött, hogy nem szervesen, arányosan építették ezt a nemzetállamot. A folyamat során természetesen előkerültek azok a politikai gyermekbetegségek, amelyek valószínűleg minden nemzet felépítésénél jelen voltak, és okoztak is kisebb-nagyobb károkat. A kérdés az lett volna, mennyire sikerül fenntartani a társadalmi egyensúlyt. Csakhogy az ukrán vezetés úgy gondolta, itt és most nagy adagban és fokozott tempóval, egyetlen ciklus alatt fogja pótolni százötven-kétszáz év elmaradását, és ennek meg is lett az eredménye. Ez a rettenetesen nagy türelmetlenség oda vezetett, hogy most egyik napról a másikra szeretnének mindenkit kvázi átoltani és ukránná nevelni, ahelyett, hogy kivárnák azt a szerves fejlődési folyamatot, amely minden országban végbement.