Bemutató a dunakeszi repülőtéren kialakított úgynevezett pumpapálya átadóján 2025. szeptember 1-jén
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Tuzson Bence elmondta, hogy a pumpapálya mellett fog megvalósulni Dunakeszi legnagyobb zöld beruházása, a Dunakeszi Városliget.

Hirdetés

Kiemelte, hogy a városban új iskolák épültek, itt jött létre Magyarország legnagyobb középiskolai beruházása is, és több sportcsarnokot létesít itt a kormány.

A miniszter szerint a sportolásnak, az oktatásnak Dunakeszin olyan terepe van, ami párját ritkítja, nemcsak Magyarországon, hanem talán egész Közép-Európában.

Tuzson Bence megjegyezte: talán kis beruházásnak tűnik a pumpapálya, de mivel nagyon sok a család és a kisgyermek ezen a környéken, fontos, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek az emberek igényeit kielégítik.

„Mindenki úgy gondolja már itt, Dunakeszin, hogy ebben a városban jó élni” – hangoztatta az igazságügyi miniszter.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára arról beszélt, hogy nagyon sikeres projektek a pumpapályák, és azokkal sok gyereket meg lehet szólítani.

Hozzátette, hogy van néhány település, például Edelény, ahol az iskolai testnevelésórákat is ki szokták vinni, és legalább rollerekkel ott szoktak gyakorolni a gyerekek.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy élményt adjanak a gyerekeknek. Nem az a lényeg a testnevelésórán, hogy átugorják az ötös szekrényt, hanem az, hogy minden gyerek megtalálja azt a mozgásformát, amit szívesen űz – hangsúlyozta.

Révész Máriusz gratulált Dunakeszi városának, polgármesterének és képviselő-testületének, amiért nekiindultak a pályázatnak.

Hozzátette, államtikárságuk írja ki a pályázatokat, ezekben a pálya költségének felét állják, de a másik felét az önkormányzatnak kell mellé raknia. Azokon a településeken, ahol a képviselő-testület támogatja, lesz pumpapálya, ahol nem élnek a lehetőséggel, ott nem lesz – mondta.