Pusztadoktor a Hortobágyon
Húszéves fennállását ünnepli a hortobágyi Madárkórház Alapítvány, az ország első madármentő civil szervezete. Az általa működtetett Hortobágyi Madárparkban és kórházban évente kétezer állatot gyógyítanak és rehabilitálnak, tízszer többet, mint a kezdetekkor. A teljes gyógyulás után az erre alkalmas vadmadarakat szabadon engedik, vagyis visszaadják a természetnek.
A 178 millió forintos uniós támogatással létrehozott és modernizált intézmény 2006 óta komplex turisztikai tevékenységet is felölelő madárparkként üzemel a település központjában. A területen madárkertek, madármentő-kiállítás, ökoteleház, a látványkórházat is magában foglaló látogatóház, nagyröpde, tórendszer és játszókert várja az érdeklődőket.
A Madárpark dolgozói fontos missziójuknak tartják, hogy élen járjanak a hazai oktató-nevelő munkában is. Ennek részeként – együttműködve az Állatorvostudományi Egyetem Egzotikusállat- és Vadegészségügyi Tanszékével – gyakorlati helyet biztosítanak az egyetemi hallgatóknak, de közreműködtek már hazai, erdélyi, osztrák, portugál, szerb, olasz és az Egyesült Arab Emírségekből érkező állatorvosok továbbképzésében is. Országszerte megtartott szemléletformáló előadásaikkal, nyári táboraikkal, kiadványaikkal, filmjeikkel és az alapítvány által 15 ezer példányban megjelentetett ingyenes Pusztadoktor Magazinnal évente több tízezer érdeklődőt szólítanak meg.
Megszállott pusztadoktor
A Madárpark fogadóközpontjában, az ökoteleházban Déri János igazgató vár bennünket, aki megszállottként irányítja az intézmény szerteágazó tevékenységét, gondozza betegeit, és fejleszti a területet. Beszélgetés közben telefonja folyamatosan jelez, természetesen kakukkhangon…
A Budapesten született állatorvos sorsa már hároméves korában elrendeltetett. Ahogy mondja, már óvodásként is legszívesebben betegnek nyilvánított játékállatait operálta, ápolta. Fiatal doktorként a 80-as években került a Hortobágyi Állami Gazdaságba, ahol eleinte lóháton közlekedő szarvasmarha-állatorvosként dolgozott, a madarakat kezdetleges körülmények között, saját lakásán kezelte. Élénken emlékszik első páciensére, egy törött szárnyú egerészölyvre, „akit” télvíz idején, a jégen csúszkálva, egy öreg Simson motor segítségével mentettek és gyógyítottak meg, majd engedtek szabadon kollégájával. Előfordult, hogy egyszerre harminc madár lábadozott az otthonában. Azóta már, tízezernél jóval több sebészeti beavatkozással a háta mögött, maga is tanítja a fiatalokat. Ez az átlagon felüli hivatástudat jelentősen hozzájárult az alapítvány, majd a kórházat is magában foglaló, négy évszakos turisztikai látványosság, a Madárpark létrehozásához.
Déri Jánossal együtt tekintjük meg a látogatóházban berendezett madármentő-bemutatót, amelyet a hortobágyi Gulág egykori épületében alakítottak ki. A téglafalba vésett nevek az 1952-ben Miskolcról kényszermunkára hurcolt családoknak állítanak emléket…
A kiállítás azokat az állatokat mutatja be, amelyek az elmúlt évtizedekben áramütés, gázolás, baleset, csonttörés vagy mérgezés miatt kerültek a kórházba, de már nem tudtak rajtuk segíteni. Az igazgató arról tájékoztat, hogy minden egyes preparált madár története a gyakran figyelmetlen emberi tevékenység ártalmairól tanúskodik, éppen ezért a Madárpark fontos célja, hogy felhívja a figyelmet a madarakra leselkedő civilizációs veszélyforrásokra.
– Az elpusztult madarakat a kiállításon a tudományos ismeretterjesztés szolgálatába állítjuk – magyarázza az állatorvos. – Mindegyik a betegem volt, a higanymérgezett sashoz, az országúton elütött szalakótához vagy más néven kék csókához, a villanydrótba gabalyodott daruhoz, a tiszai ciánmérgezésnek áldozatul esett réti sashoz vagy a vadászok által meglőtt nagy lilikhez és vetési lúdhoz egyaránt személyes emlékek fűznek.
A kórtermekből a szabadba
A kiállítóteremből nyíló ajtón át a kórház folyosójára lépünk, ahol a pusztadoktorral együtt indulunk vizitre. A kórtermekben lábadozó madarakat csak a látogatótér felől átlátható, hangszigetelt üvegen keresztül, testközelből figyelhetjük meg. A látványkórház egyes számú kórtermében például törött lábú hattyú várja a vízre szállást, szobatársa, egy legyengült szervezetű fiatal hattyú társaságában. A kettes kórterem balesetet és áramütést szenvedett egerészölyveit tavasszal visszaengedik a természetbe, gondosan figyelve arra, hogy megőrizzék vadságukat, küzdőképességüket. A vadmadarak távolságot tartanak az embertől, ahogy a doktor fogalmaz, nem köszönik meg a gondoskodást, a simogatást sem tűrik, a bezártság miatt gyakran szenvednek depressziótól. Elhelyezésük az évek alatt összegyűjtött saját tapasztalat és komoly etológiai ismeretek alapján történik.
– Nincsen paraszolvencia – jegyzi meg viccelődve Déri János. – Az igazi sikerélményt az jelenti, ha egy reménytelennek tűnő eset végül mégis meggyógyul.
Bekukkantunk a „szülészeti osztályra”, ahol többek között tojásokat keltetnek, vagy elhagyott madárfiókákat nevelnek inkubátorban. Egy másik helyszínen pedig rácsodálkozhatunk, hogyan fogadja el a beteg sas a halfalatkába rejtett gyógyszert. Az üvegfalon át megfigyelhető látványműtőben egy áramütött vörös vércse kap Dér János által kifejlesztett mágneses kezelést. Az eljárásnak köszönhetően az utóbbi években tízszeresére emelkedett az áramütésből gyógyult, szabadon engedett állomány létszáma.
Vissza a természetbe
A kórtermekből kikerült madarak a Madárpark területén elhelyezett túlélőröpdébe kerülnek, ahol leszoktató villanypásztoros rendszerrel előzik meg az életüket veszélyeztető áramütést. Megtudjuk, hogy a legtöbb páciens fehér gólya, a vándormadarak fiókái ugyanis rendkívül védtelenek. Az állatorvos megjegyzi, hogy ebben a „gladiátorképzőben” már komoly harc folyik a dominancia megszerzésért. A maradandó sérüléseket szerzett állatokat azonban nem lehet szabadon engedni, ezek végleg a park lakói maradnak. A gyógyultakat a vadítóröpdében készítik fel a szabad életre, ahol a gyakran több hónapig tartó kórházi ellátás után visszavadítják őket, vagyis újratanítják nekik a természetes viselkedést. A folyamat utolsó állomásaként, többnyire tavasszal repülhetnek ki, hogy visszatérjenek eredeti életmódjukhoz.
A kezdetben két-három fővel működtetett kórház ma tíz dolgozóval üzemel, három madármentő kocsijuk állandóan úton van, diszpécserközpontjuk éjjel-nappal fogadja a hívásokat, és több mint 300 képzett önkéntesük dolgozik szerte az országban.
A Madárpark anyagi finanszírozása nem kis fejtörést okoz a szakembereknek. Főként az egyszázalékos adófelajánlásokra, a belépőjegyekből befolyt összegre, valamint a magánszemélyek és a cégek kisebb támogatására támaszkodhatnak. Rendszeresen szerveznek családi programokat, és vezetett kirándulásokat is, túrázóiknak falusi szálláshelyet is kínálnak a Sasfészekben. Kiemelt októberi programjuk az Európa-szerte egyedülállónak számító hortobágyi daruvonulás, amikor a naponta 160 ezres nagyságrendben elhúzó, hangosan krúgató vadmadarakat lehet megfigyelni.
