Orvosok a kormány ámokfutásáról

A balliberális oldal tavalyi választási győzelme óta szinte nem telt el úgy nap, hogy ne hallottuk volna a reform szót. A kifejezés új értelmet nyert: reformokon nem az átgondolt változtatásokat, hanem a hozzá nem értés, kapkodás következtében véghezvitt károkozást, sok esetben az üzleti érdekből elkövetett, szándékos rombolást értjük. A reform bizonyos értelemben a szőnyegbombázás szinonimája lett. A legtöbb reform a védtelen egészségügyre hullott.

Egy júliusban publikált felmérés szerint az orvosoknak mindössze egy százaléka ért egyet teljes egészében az egészségügyi reform intézkedéseivel, 45 százalékuk pedig teljesen elutasítja őket. Ennek fényében nem meglepő az sem, hogy ugyanezen felmérésből kiderült, a biztos pártválasztó orvosok 60 százaléka a Fideszre voksolna és csak 15 százalék támogatná az MSZP-t. Bár a Demokrata munkatársai még nem végeztek ilyen közvélemény-kutatást, az tény, hogy egyetlen olyan orvossal sem találkoztunk, akinek tetszettek volna az egészségügyben bevezetett változások. És sajnos az is tény, hogy a demokrácia tizenhetedik esztendejében az orvosok félnek, többen közülük azt kérték, ne jelenjen meg a nevük cikkünkben. Pedig nem nyílt politikai állásfoglalásra kértük őket, csupán arra voltunk kíváncsiak, hogy napi munkájuk során milyen gondokkal találkoznak az úgynevezett egészségügyi reform bevezetése óta.

– Reform? – kérdezett vissza egyikük. – Meg kell nézni, kik találták ki ezeket az intézkedéseket. Molnár Lajos és Horváth Ágnes. Molnárról sokat tudnak már az emberek, de azt hiszem, lassan Horváth Ágnes képességeivel is tisztában lesz mindenki. Elég csak elolvasni Papp Lajos hozzá írott nyílt levelét.

Papp Lajos szívsebész levele júniusban született, nem sokkal azután, hogy az SZDSZ Horváth Ágnes, Molnár Lajos és Horn Gábor részvételével kéttucatnyi újságírót vitt el egy amszterdami kórházba, hogy bemutassa a holland egészségügyi reformok pozitív hatásait. A látogatás után az akkor már miniszterként dolgozó Horváth Ágnes csodálkozva beszélt egy, a kardiológiai osztályon látott „új technológiáról”, amelynek során a katétert csuklón keresztül vezetik be a betegnek, aki így mindössze egy napig tartózkodik a kórházban. Erre a nyilatkozatra reagált Papp Lajos, s közölte a miniszter asszonnyal, hogy a módszert Magyarországon 1997-ben, tíz esztendővel ezelőtt alkalmazta először Ungi Imre, a pécsi szívgyógyászati klinikán pedig 1999 óta 3613 csuklón keresztüli katéterezést végeztek el, és a betegek nagyobb része itt is reggel érkezik és délután távozik a kórházból a beavatkozás után. Horváth Ágnes tudatlanságáért azóta sem kért bocsánatot.

Volt olyan háziorvos is, akinek a kommunizmus jutott eszébe az Egészségügyi Minisztérium tevékenysége kapcsán. Véleményét egy néhány hónappal ezelőtti esettel támasztotta alá: Molnár Lajos akkori miniszter a vizitdíj bevezetése után a budapesti Szent Imre Kórházban mutatta be a vizitdíj-automata működését. A látványos sajtóbemutató után a miniszter távozott, nem sokkal később az automatát is elvitték. De legalább, sok kórházzal ellentétben, később beszereztek helyette egy másikat…

– Ilyen utoljára a szocializmusban volt. A központi főelvtárs látogatóba ment valahová, majd amikor távozott, lebontották a díszleteket a romok elől – fűzte hozzá a történethez.

Mások saját praxisukból meséltek történeteket. Rendszeresen felmerülő probléma a szervezetlenség.

– Az átszervezések után az egyik betegem beutalót kért a reumatológiára. Meg is írtam, ám az illetékes szakrendelőbe csak több mint két hónap múlva kapott volna időpontot, viszont a beutalók csak két hónapig érvényesek. Ekkor azt mondták neki, két választási lehetősége van, vagy kifizeti a nagyobb vizitdíjat, mert érvényes beutaló nélkül érkezik, vagy visszajön hozzám, újra kifizeti nekem a 300 forintot, és ezután megy a reumatológiára – mondta az orvos, majd így folytatta: – De bajban vannak a csontritkulásos betegek is. Csak akkor lehet nekik kiemelt tb-támogatott gyógyszert felírni, ha minden évben végeznek rajtuk csontritkulás-vizsgálatot, ezt a vizsgálatot azonban csak kétévente fizeti a társadalombiztosítás.

Ennél szomorúbb esetek is előfordulnak. Egy háziorvos 60 év körüli, cukorbeteg páciense esetét mesélte el, akinek betegsége következtében teljesen tönkrement az érrendszere. Mindennek következményeként tavaszszal megvakult az egyik szemére és lebénult az egyik oldala, komoly, életmentő műtétre volt szüksége. Egy specialista április végére adott neki időpontot.

– Néhány nappal a műtét előtt felhívtam a kollégát, hogy beszámoljak a beteg állapotáról, mire ő azt mondta, hogy baj van, mégsem tudja megoperálni a hölgyet, mert áprilisra elérte a megszabott teljesítményvolumen-korlát maximumát – mesélte a háziorvos. – A műtétre így aztán május elején került sor, a betegem sajnos három hétre rá agyvérzést kapott. Nem tudhatom, hogy ha két héttel korábban megműtik, akkor is így történt volna-e, az viszont tény, hogy a hölgy komoly agyi károsodásokat szenvedett.

Nem csupán a felnőttek háziorvosi ellátásánál, hanem a házi gyermekorvosoknál is bajok vannak. Pedig egy egészséges társadalomban a felnövekvő generáció egészségénél nincs fontosabb.

– Reformokra, változásokra szükség van az egészségügyben, nem vitás. De nem így, kapkodva, átgondolatlanul, szakmaiatlanul kellett volna ezt csinálni – mondta a Demokratának dr. Nelhübel Ágoston házi gyermekorvos. – A legnagyobb baj az, hogy hiába próbáltunk segíteni, tanácsokat adni a minisztériumnak, hiszen mégiscsak mi szembesülünk nap mint nap a problémákkal, az illetékes döntéshozók nem veszik figyelembe a véleményünket. Jó esetben legalább meghallgatja a szakmai szervezetek véleményét a minisztérium, csak aztán nem törődik vele, de van, hogy még a meghallgatásig sem jutunk el.

Az úgynevezett reformok okozta problémák között a gyermekszakorvos megemlítette a megnövekedett adminisztráció okozta időkiesést.

– Eddig a beteggel töltött időnek körülbelül tíz százalékát vette el a papírmunka, például a recept vagy a beutaló megírása. Most, hogy sokkal több az adminisztráció, körülbelül 50-60 százalékát is elveszi, ami azt jelenti, hogy kevesebbet tudunk foglalkozni a betegekkel. Ha ugyanis sokan jönnek el a rendelésre, például télen a megfázások időszakában vagy influenzajárvány idején, akkor nem tehetem meg, hogy egy-egy emberrel tíz-húsz percet töltök, hiszen akkor a többiek vagy órákat várnának kint, vagy nem is jutnának be hozzám. Pedig az orvosnak fontos, hogy minél alaposabban megvizsgálja, kikérdezze a beteget, mert ez a betegek gyógyulása szempontjából nagyon lényeges – nyilatkozta Nelhübel Ágoston. – Nem könnyítik meg a munkánkat például az olyan szabályozások, mint a 17/2007-es kormányrendelet, ami a „minőségi és hatékony gyógyszerrendelés ösztönzéséről” szól. Természetes ugyanis, hogy nem jó, ha az orvosok feleslegesen írnak fel gyógyszereket, de ez nem is jellemző a kollégákra. Ezt a kormányrendeletet viszont szerintem kizárólag pénzügyi szempontok alapján, a gyakorlati medicinához nem értő laikusok állították össze, annyira szakmaiatlan és használhatatlan. Arról van szó, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár minden hónapban összegzést készít arról, hogy az adott időszakban milyen gyógyszerekből mennyit írtak fel, majd egy orvosra lebontva vonnak egy átlagot. Csakhogy nem veszik külön a felnőtt háziorvosokat és a házi gyermekorvosokat, pedig teljesen logikus, hogy akinek nyugdíjasok, idősebbek vannak a betegei között, az jóval több gyógyszert ír fel például szív- és érrendszeri betegségekre, míg a gyerekek körében sokkal gyakoribbak a bakteriális légúti megbetegedések, ezért jóval több hurutoldóra, antibiotikumra van szükség. További probléma a rendelettel, hogy a kényszer hatására az orvosok egy része majd olcsóbb és a tb által nem támogatott gyógyszereket fog felírni, akár a betegek kárára is, ami tovább csökkenti az országos átlagot.

Nelhübel Ágoston úgy véli, ennek következtében egyre több lelkiismeretes, a szakma szabályai szerint gyógyító orvos kerül majd igazságtalanul különböző büntetőszankciók alá. Így az említett rendelet az orvosok egy részénél a minőségiből csapnivaló, a hatékonyból hatástalan gyógyszerrendelésre fog ösztönözni.

– Legújabban azzal fenyegetőznek, hogy aki szeptembertől túllépi ezt az átlagot, attól büntetésképpen akár az OEP-től kapott praxispénz tíz százalékát is megvonhatják. Hozzáteszem, a praxispénz nem csupán az orvos fizetése. Ebből adunk fizetést az asszisztenseknek, ebből fizetjük a takarítást, a rendelő rezsijét, a számítógépeket, tehát tulajdonképpen mindent, ami a rendelés során kell. Az pedig, hogy a legolcsóbb gyógyszert kell felírni akkor is, ha tudom, hogy a drágább gyógyszer hatékonyabb lehetne, nonszensz, a gyógyítás szabadságát korlátozza – mondta a gyermekorvos.

Bár nem országos gond, de jellemző az egészségügy változásainak átgondolatlanságára az is, ami a Budai Gyermekkórházzal történt. A hat budai kerület egyetlen gyermekkórházában ugyanis jelentős átszervezés történt a betegellátás kárára.

– A mai napig nem értem, miért szüntették meg a fekvőbeteg-ellátást a Budai Gyermekkórházban, és miért kellett a János Kórházba áttelepíteni az európai hírű endokrinológiai osztályt, vagy a szintén magas színvonalú allergológiát és pulmonológiát. Ezzel ugyanis hat kerület és az agglomeráció érintett betegeit zsúfolták be egyetlen osztályra. Az pedig tragikomikus, hogy az állam krónikus ágyakkal akarja fenntartani az intézményt, mert gondoljunk bele, hány gyermek szorul végelgyengülés miatt krónikus ellátásra. Szerencsére nem sok. Ennek az lesz a vége, hogy egy-két év múlva majd azt mondják, hogy tessék, mi előre tudtuk, nincs szükség a Budai Gyermekkórházra, aztán bezárják ezt az intézményt, az értékes rózsadombi ingatlant pedig eladják. Akkor Buda gyermekkórház nélkül marad – tette hozzá Nelhübel Ágoston.

Az egyik budapesti rendelőintézet főigazgatója is arról beszélt lapunknak, hogy az úgynevezett reformok eddig inkább károkat okoztak, mint hasznot. Úgy véli, a változások kapcsán folytatott kormányzati propaganda alapjaiban hamis.

– Azt mondják, hogy azért jó a vizitdíj, mert ez az intézményeknél marad, ebből lehet fejleszteni. Csakhogy egy fillérrel sincs több pénz a kasszában – mondta a főigazgató. – A változások kapcsán jóval több az adminisztráció. Például három példányban kell nyugtát nyomtatni a vizitdíjról, egyet a beteg kap, egy marad a szakorvosnál, egy pedig a gazdasági osztályra kerül. Szintén papírmunkával jár, ha a beteg nem az olcsóbb gyógyszert akarja kapni, hanem a drágábbat, mert erről nyilatkozatot kell vele aláíratni. Mindezek következtében félmillió forint értékben kellett nyomtatókat vásárolnunk, mert olyan helyekre is tenni kellett, ahol eddig nem volt rá szükség. Ez persze egyszeri kiadás volt. Az viszont, hogy havi 300 ezer helyett 450 ezer forintot költünk átlagosan papírra, 600 ezer helyett pedig 800 ezret tintapatronra, minden hónapban jelentkező pluszkiadás, amit nem térít meg nekünk senki. Azoknak a kollégáknak pedig, akik pénzzel foglalkoznak, úgynevezett pénzkezelési pótlékot vagyunk kötelesek fizetni. Dolgozóink közül a vizitdíj miatt jóval többen vannak ilyenek, és ezt magunknak kell kigazdálkodnunk, nem kapunk erre sem pluszpénzt.

A szakrendelő főigazgatója elmondta, nagyjából kétharmadára esett vissza a betegek száma a vizitdíj befizetése után. De nem olyanok maradtak el, akik unalmukban jártak orvoshoz, hanem többnyire azok, akiknek betegségük miatt szükségük lenne orvosi vizsgálatra.

– Szerintem sokaknál lelki visszatartó hatása van a vizitdíjnak, egyszerűen méltatlannak és igazságtalannak érzik a rendszert. De nyilván olyanok is vannak, akiknek tényleg nincs pénzük orvosra. Hiszen ha belegondolunk, nem egyszeri 300 forintról van szó. Elmegy a beteg a háziorvosához mondjuk keringési panaszokkal. Kifizeti a vizitdíjat. Beutalják laborra, EKG-ra, újabb kiadás. Aztán visszamegy a leletekkel a háziorvoshoz, akkor megint fizet. Már ezer forint körül vagy afelett jár, és még nem váltott ki semmilyen gyógyszert – mondja az intézményvezető. – Nekünk szerencsénk van. Van ugyanis egy minimálisan előírt teljesítményvolumen-korlát, amit úgy néz ki, mi még éppen teljesíteni tudunk. De fogalmam sincs, mi lesz azokkal a rendelőkkel, amelyek a betegszám visszaesése miatt nem lesznek képesek erre.

A főigazgató komolyan tart attól is, mi lesz januártól. Az intézményeknek ugyanis néhány hónapja minden beteg esetében ellenőrizniük kell, van-e érvényes társadalombiztosítása, és ha a rendszer szerint nincs, akkor most még ellátják, csak egy papírt kap arról, hogy rendeznie kell a helyzetet. Jövő évtől azonban nagyobb lesz a szigor.

– Most még tét nélkül megy a dolog, tulajdonképpen csak teszteljük a rendszert, de így is volt jó néhány kellemetlenségünk. Előfordult, hogy valakinek beírtuk a nevét, kiadta a rendszer, hogy nincs tb-je, aztán beírtuk a taj-számát, akkor pedig az jött ki, hogy mégis van. De olyan is előfordult, hogy egy 70 év körüli nyugdíjas néni sírva jött be hozzám, hogy a rendszer szerint nincs társadalombiztosítása, pedig higgyem el, hogy egész életében becsületesen dolgozott, fizetett mindent, amit kellett. Igyekeztem megnyugtatni, mondtam, hogy hiszek neki. A baj az, hogy januártól ez nem így megy majd, onnantól kezdve komoly tétje lesz az ellenőrzéseknek. Akkortól ugyanis a tb-vel nem rendelkező betegek vagy kapnak egy számlát és ki kell fizetniük az ellátásukat, vagy haza kell őket küldeni, ami egyébként az orvosi eskü megszegése…

A Demokrata által megkérdezett orvosok szerint az egészségügy helyzete rosszabb lett az elmúlt hónapokban. Ezt azonban a jelek szerint a kormány nem látja be. Ha valamilyen országos botrány robban ki – hallottunk már több elkerülhető halálesetről, ide-oda küldözgetett betegekről -, akkor a kormányzati propaganda igyekszik úgy kommunikálni az eseteket, mintha az illetékes orvosok, intézmények hibáztak volna, a rendszer pedig amúgy egyre jobban működne. Holott ha nem jó a diagnózis, nincs esély a gyógyulásra sem.

Bándy Péter