Folytatódik a Hír TV megújulása. Az új vezetőség augusztus 1-jén jelentette be, hogy a csatorna visszatér eredeti értékeihez. Első lépésként megváltak többek közt Kálmán Olgától és Csintalan Sándortól. Az átalakulás azonban tovább folytatódik: számos műsor támad fel most a hamvából, illetve néhány, az elmúlt három és fél évben elindított műsor megújul – írja a Magyar Idők.

Képernyőfotó: Hír TV, szerk.: demokrata.hu

Képernyőfotó: Hír TV, szerk.: demokrata.hu

Eldőlt, hogy távozik a Hír TV-től Puzsér Róbert, és megszűnik az általa vezetett Sznobjektív című műsor – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, szerda délelőtt tárgyalt a televízió vezetése az újságíróval, és ezt követően született meg a döntés.

Az újságíró, kritikus a Hír TV négy héttel ezelőtti visszapozicionálását követően nem mondott fel önként, Szikszai Péter, a csatorna új vezérigazgató-helyettese Puzsér műsorának jövője kapcsán akkor a Magyar Időknek úgy nyilatkozott: „még nincs döntés a Sznobjektívről, Puzsér Róbert pedig nem adta be felmondását, és nem is bocsájtották el”.

Puzsér Róbert egy másik műsorban is szerepelt: ez a Szabadfogás című vitaműsor, amely új szereplőkkel tovább fog élni, helyt adva a jobb- és baloldal képviselőinek véleményütköztetéséhez. Emellett a Péntek 8 is visszatér Péntek 9 címmel, amely este kilenc órától politikusi nagyinterjúkkal jelentkezik. Az adás egyik műsorvezetője Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője lesz.

A napilap Szikszai Péter Mandinernek adott interjújára hivatkozva arról is ír, hogy ha egyszer újra összeáll a régi csapat, akkor lesz megint Célpont, hetente fog jelentkezni egy új magazinműsor, valamint új stábbal újraindul a Riasztás című bűnügyi műsor is.