Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

– A kádári vezetés folyton lustának és trehánynak bélyegezte az embereket. Dolgozzatok szorgalmasabban, pontosabban, ha jobban akartok élni, ez volt a kádárista örökösök mantrája is. Miközben kirabolták az országot. Miért nem kerül reflektorfénybe ez a 242 milliárdos vagyonvesztés?

– Egy skóciai bankárcsoport kutatása alapján látott napvilágot ez az összeg 2012-ben. Nem lett visszhangja. Pedig ez azt jelenti, hogy minden harmadik év magyar GDP-je idegen földre került. Annak idején, amikor Németh Miklós kormánya átadta a büdzsét 1989–90-ben, kiderült, hogy 22 milliárd dollárnyi mínuszban van az ország, és ezzel a csőd határára jutott. Az akkor érvényes narratíva szerint Kádár János folyamatos életszínvonal-emeléssel akarta megtartani a hatalmát, hogy kivédhesse egy új ’56 veszélyét, ezt pedig csak hitelekből tudta megtenni.

– Valóban azt hallottuk, hogy felzabáltuk a kölcsönöket. Ezek szerint mégsem így volt?

– A rendszer az emberek nyakába varrta az adósság felelősségét, mondván, többet fogyasztottak, mint amennyiért megdolgoztak. Csakhogy a társadalom főként annak köszönhette az életszínvonal emelkedését, hogy kizsákmányolta önmagát a második gazdaságban. Ez a háztáji gazdálkodás beindításával kezdődött, majd idővel áttevődött az iparba, a kereskedelembe és a szolgáltatások világába is.

Korábban írtuk

– Meglepő volt annak idején, hogy a Nyugat minden további nélkül elfogadta Horn Gyulát, az egykori pufajkást és tipikus Kádár-örököst mint magyar miniszterelnököt…

– Sőt, Helmut Kohl német kancellár már Antall Józsefet arra kérte, hogy Horn kapja a külügyi tárcát a kormányában. De van itt más is. Tudjuk, hogy 1989-ben a Petrasovits Anna vezette szociáldemokrata párt próbált beágyazódni a nyugati szociáldemokrácia világába. Az osztrák SPÖ erre azt üzente nekik, hogy nem veletek vadásztunk. Ez is azt mutatja, hogy már évtizedekkel korábban kiépült egy informális kapcsolatrendszer az MSZMP elitje és a nyugati baloldal között.

– Mit akartak itt a nyugati cégek?

– Ha idehozták a termékeiket, akkor nem kellett a konkurenciával megküzdeniük, nem fájt a fejük az árverseny miatt, itt eladhatták a kifutott, korszerűtlenné vált árujukat, és senkinek semmilyen felelősséggel sem tartoztak. Azt, hogy melyik cég jöhetett be, a magyar külkereskedelmi vállalatok, vagyis az impexek és a mögöttük álló titkosszolgálati háló döntötte el. Ez lett a korrupció igazi melegágya.

– Mindenki tudott erről, maga Kádár János is?

– Nyilván, de ha a bejövő nyugati selejttől úgy érezték a magyarok, hogy jobban élnek, akkor ezt elfogadta. Az egész rendszert a szovjetek utasításra építették ki a magyar kommunisták már 1944-től fogva. Létre kellett hozniuk azt a gazdasági hidat a leereszkedő vasfüggönyön keresztül is, amely nélkül nem működhetett volna a globalizált gazdaság. A tőke­áramlást biztosítani kellett a hidegháború és a politikai elzárkózás ellenére is. A multinacionális tőke, élén az amerikaival, hagyományosan jó kapcsolatot ápolt minden szovjet vezetővel, kivéve Sztálint. Ők építették fel Trockijt és Lenint. Nagy lehetőséget jelentett a szovjet gazdaság fejlesztése, Henry Ford például traktorgyárat épített az országban 1920-ban. Annak ellenére, hogy ismert antiszemita és antikommunista volt.

– El sem hinni, hogy a magyar kommunisták 1947-ben olyan náciból lett német üzletemberekkel is felvették a kapcsolatot, akik a háborúban Magyarországon szolgáltak, és fontos szerepet vittek hazánk kirablásában és a zsidók deportálásában is…

– Bródy Istvánt küldte ki a párt, hogy vegye fel ezekkel a kapcsolatot, amiből gyümölcsöző együttműködés született. Bródy azt írta erről akkoriban a Haladás című lapba, hogy ezt követelte a valós élet, üzletet kötöttünk. Több jel is utal arra, hogy a német és a szovjet hírszerzés a háború alatt is kapcsolatban maradt egymással. Belekeveredhettek ebbe azok a magyar kommunisták is, akik 1919 után megjárták a Nyugatot, majd a Szovjetunióban kötöttek ki, és a két világháború között fontos feladatokat kaptak például a Komintern gazdálkodásában, a nyugati baloldal finanszírozásában, és sok tapasztalatot szereztek a szovjetek által felépített nyugati befolyásolási hálózatban. Érthető, hogy a Kreml rájuk bízta idehaza a titkos nyugati kapcsolatrendszer kiépítését, innen tudhatta a Bródy Istvánt kiküldő Vas Zoltán is, hogy kit kell megkeresnie az egykori nácik közül. Hozzáteszem, a területet még nem kutatta ki a történettudomány. Ez egyelőre csak az én hipotézisem.

– Úgy tudni, 1972 végén még 1,5-2 milliárd dollár volt Magyarország adóssága. Aztán ez rohamtempóban növekedni kezdett. Mi történt?

– A legtöbben az 1973-as olajválsághoz kötik a magyar eladósodás fokozódó dinamikáját. Csakhogy az eladósodás mértékének növekedésében a külkereskedelem állandó deficitjének volt a legnagyobb szerepe. Sokan ezt azzal magyarázták, hogy versenyképtelen volt a magyar ipar. Ez is csak féligazság, a Ganz, az Ikarus, a MOM, a Rába, a Videoton termékei Nyugaton is megállták a helyüket. A magyar külkereskedelem azonban nem ezekre a termékekre koncentrált, hanem a reexportra. Ez az adásvételi folyamatba való beékelődést jelenti. A CIA már 1959-ben megállapította, hogy a világ összes állama közül Magyarország az, amely kereskedelmi forgalmának legnagyobb százalékát reexportként valósítja meg. A módszert még Moszkva kezdte alkalmazni. A közvetítő cég mindig egy kommunista pártvállalat volt, és a közvetítésért kapott jutalék titkos pártfinanszírozásra szolgált. A magyar vezetés is erre a pályára állt, már az ötvenes évek elején. Furcsa, de a reexport legnagyobb része két nyugati cég között zajlott. Kérdés, miért? Kerestem az okát, és rájöttem, hogy a közbeiktatott magyar cég olcsóbban adja tovább az árut, mint ahogy megveszi, tehát a valódi vevőnél emiatt extraprofit keletkezik. Ez jelentősen károsította a magyar államkasszát, vagyis a magyar társadalmat, viszont az extraprofitot realizáló nyugati cég szép jutalékot csúszatott vissza a magyar illetékesek zsebébe. Ők a pártelit és a titkosszolgálatok külkereskedőnek álcázott emberei közül kerültek ki. A kezdeti, még ideológiai alapú rendszer egy korrupt és privát szisztémává alakult át az évtizedek alatt, amely olajozottan működött a rendszerváltás után is. Hatalmas összegeket halmozott fel külföldi offshore cégekben, amiket aztán működő tőkeként hozott vissza a privatizáció folyamatában, hogy a rabolt pénzzel újra rabolhasson.

– Azt írja, külföldi pénzügyi központok megszállták az országot. Tankok, aztán bankok?

– Nem, még bőven itt voltak a tankok 1972-ben, amikor jött egy jogszabály, amely lehetővé tette a hazai vállalatoknak az offshore üzleteket. Ment kifelé a pénz, nagy mennyiségben, rohamosan nőtt az államadósság, amibe a fiatal közgazdász, Szabó Gergely szerint a tudatosan előnytelenné tett árfolyam-politika is belejátszott, ez volt ugyebár Fekete János terepe. És megérkeztek a nyugati cégek is. Például a Siemens, amely előbb Moszkvával kötött keretszerződést, aztán Magyarország felé fordult. Már korábban is próbált itt nagyobb üzleteket csinálni, de nem volt rá lehetősége az 1972-es jogszabály születése előtt. Vályi Péter, az akkori pénzügyminiszter sokáig akadályozta ennek a csoportnak az érdekérvényesítését. Aztán felfelé buktatták, nyilván nem véletlenül, utódja pedig aláírta a jogszabályt. Vályi 1973-ban egy diósgyőri üzemlátogatáson beesett egy salakosgödörbe. Épp egy Siemens kohó salakosgödrébe.

– Miért maradt el a rendszerváltásnál az elszámoltatás? A besúgókkal ellentétben a nagy kirablás szereplőiről semmit sem lehetett hallani…

– A rendszerváltók a pártállami intézményrendszer leépítését tekintették legfőbb feladatuknak. Talán nem is vették észre, hogy már a nyolcvanas évektől nyugati tőkeerők irányították a folyamatokat. Felépítve a későbbi SZDSZ-t, az addigi titkos gazdasági kapcsolatrendszeren természetesen nem állt érdekükben változtatni. Vásárhelyi Miklós, a magyarországi Soros-alapítvány egykori vezetője élete utolsó napjaiban bevallotta, szerették volna tudni, miről beszél majd Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén. Nem, nem a szovjet kivonulás sürgetésétől féltek. Hanem attól, hogy Orbán Viktor azt mondja esetleg, elmegy egy régi birodalom, de ne engedjük, hogy jöjjön helyette egy új…