Rácz Jenő volt szocialista egészségügyi miniszter az InfoRádióban azt mondta: a vizitdíj és a kórházi napidíj nem volt lényegi eleme az egészségügyi reformnak.

A Veszprém megyei Cholnoky Ferenc Kórház főigazgatója hozzátette: az általa vezetett intézményben, a járóbeteg-szakellátásban 15 százalékkal kevesebb beteg jelent meg a vizitdíj bevezetése után. Emiatt azonban annyi egészségbiztosítási juttatástól estek el, mint amennyi a 300 forintokból befolyt.

A fekvőbeteg-ellátásban a kórházi napidíj nem csökkentette a betegek számát, azt a volumenkorlát és az ágyszám csökkentése szabályozta.

A főigazgató szólt arról is: az egészségbiztosítási törvény szerint a nemzeti szolidaritás alapú kockázatközösség nem bomlik fel. Hangsúlyozta: az egymással versengő pénztárak mellett fontos, hogy érvényesüljön a biztonság, és senki ne szoruljon ki a szolgáltatásokból.

Az egészségbiztosítási törvény 22 pénztár létrehozását írja elő, ebből 18 a megyékben, 4 pedig Budapesten és Pest megyében alakul meg.

(inforadio.hu)