– Október végén az Indexen jelent meg az elemzése, melyben az adórendszer gyökeres átalakítására tesz javaslatot. Pontosan mikor készült az írás? Azért kérdezem, mert az elmúlt hetekben igen fontossá vált az események kronológiája, egyik napról a másikra „fokozódott” a nemzetközi és a hazai helyzet, és változott a politikusok, szakértők álláspontja.

– Az írás tavasszal készült, a Pénzügyi Szemle következő számában jelenik majd meg. De fontosnak láttam, hogy a mondanivalóját tézisek formájában az Index.hu-n megjelentessem.

– Fenntartja az elemzés minden pontját? A Nemzetközi Valutaalap immár árgus szemmel figyeli minden lépésünket, és a következő évek gazdasági kilátásai azt mutatják, hogy még jelentős mértékű adócsökkentéssel is szinte lehetetlennek tűnik életet lehelni a gazdaságba.

– Lehet, hogy úgy tűnik, hogy nem lesz könnyű, de a jelenlegi adórendszer átalakítása, a hazai kis- és középvállalkozások lefojtott, gúzsba kötött energiáinak felszabadítása az egyetlen kivezető út. Kivételes pillanat ez a költségvetési és az adóreform meglépésére, és a Nemzetközi Valutaalap és az unió hitelkerete nagyon jó tartalékot biztosít arra az esetre, ha időlegesen pár száz milliárd forintos pluszhiány keletkezne. Biztos van mód arra, hogyha ilyen értelmes dolgot meglépne a magyar kormány, akkor azt a nemzetközi intézmények is finanszírozzák. Ha azonban a reform nem történik meg, akkor Magyarország helyzete rosszabbra fog fordulni, és ez hónapokon belül még nyilvánvalóbbá válik. A jelenlegi költségvetési struktúra ugyanis fenntarthatatlan, két ok miatt. Először is, túlságosan nagy az adósságállományunk, túl sok jövedelmet kell elvonnia az államnak ahhoz, hogy az adósságszolgálatot teljesítsük. Másrészt, a költségvetésnek évente közel 1000 milliárd forinttal kell megsegítenie a nyugdíjkasszát. Hiába elviselhetetlenül magasak a tb-járulékok, ezek sem képesek fedezni ezeket a kiadásokat. Ez egy fenntarthatatlan állapot, és nem lehet orvosolni anélkül, hogy a vállalkozások jövedelemtermelő képessége, teljesítménye ne növekedjen.

– A terápia, amit ön javasol, egyes elemeiben már jelen van a hazai közbeszédben. A különbség, hogy egy olyan rendszert állított fel, amelyet első ránézésre nem kötnek sem a politikai korrektség, sem a populizmus kliséi. Mitől működőképes?

– A béreket terhelő adók Magyarországon ma elviselhetetlenül magasak, az adóék közel hatvan százalék, azaz a nettó jövedelem mindössze negyven százaléka a foglalkoztatás költségeinek. Ez a hazai tulajdonú kkv-szektor és a multinacionális, külföldi tulajdonú vállalkozások esetében is így van, de van köztük egy nagy különbség. A magyar gazdaság végletesen duális szerkezetű: a magyar tulajdonú vállalkozások jövedelemtermelő képessége alacsony, az átlagos, egy foglalkoztatottra vetített GDP-nek a fele, mint egy 4 millió forint. A külföldi tulajdonban lévő cégeké ezzel szemben 16 és 20 millió forint között van. Az a tragikus a jelenlegi helyzetben, hogy a hazai tulajdonú vállalkozásokat nem lehet tovább terhelni, hiszen már most is az a probléma, hogy csak csalással tudják az állam által rájuk rótt terheket teljesíteni. Ez a kétcsatornás bérrendszer, melynek lényege, hogy van egy minimálbérhez közeli bejelentett bér, a munkavállalók a bér többi részét pedig zsebbe kapják. Ez azt jelenti, hogy emberek százezrei csak csalással tudnak megélni, másrészt a vállalkozásoknak, a munkáltatóknak nagyon nagy problémát jelent, hogy hogyan teremtsék elő a zsebbe adott bér fedezetét. Az elképzelésem az, hogyha közömbös lenne a vállalkozónak, hogy ugyanakkora terhelés mellett adózzon vagy csaljon, akkor az emberek többsége természetszerűleg az adózást választaná. Tehát le kell vinni az adóéket arra a szintre, ahol most a kétcsatornás, fiktív számlás bérezés rendszerében van. Ez az arányszám 40 százalék, ami azt jelenti, hogy ennek eléréséhez 15 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadóra, és a járulékok 13,5 százalékos csökkentésére van szükség.

– A költségvetésbe így 1300 milliárd forinttal kevesebb adó és járulék folyna be évente, amiből a 25 százalékosra felemelt áfakulcs segítségével is csak 500 milliárd faragható le. Honnan pótolná a megmaradt gigantikus hiányt?

– Először is, Magyarországon a költségvetési szektorban mintegy 700 ezer ember dolgozik. Mivel az ő adóikat és járulékaikat a versenyszektorból beszedett adókból kell fedezni, az adó- és járulékcsökkentés eredményeképpen automatikusan több száz milliárd forintot lehetne megspórolni. Másodszor, ki tudom mutatni, hogyha a fellélegző hazai kkv-szektor az intézkedések eredményeként csak 10 százalékkal termelékenyebben dolgozna (ami nem nagy dolog, például kicsit jobban kell szervezni a munkát, és gyakorlatilag beruházás nélkül is el lehet érni), és 10 százalékkal növekedne a foglalkoztatottság, akkor az állam annyi bevételhez jutna a növekvő GDP-ből, ami ellensúlyozni tudná a hiány egy jelentős részét. Természetesen vágni kell a büdzsé kiadási oldalán is, mert az túlságosan nagy. A szociális kiadások területén nem hiszem, hogy ezt meg lehetne tenni, de hogy hatékonyabban lehetne felhasználni azokat, az biztos. Ahol viszont lehet vágni, azok a versenyszektorban adott támogatások és adókedvezmények. Itt több száz milliárd forintot lehetne megtakarítani. Azt kellene mondani a vállalkozásoknak, hogy nincs támogatás, cserébe nagyon alacsonyak az adók, viszont el kell várni, hogy azokat mindenki megfizesse. Ennek elmaradását szigorú szankciókkal kell büntetni. Nemcsak a hazai kkv-szektorban általános a csalás, de a magas termelékenységű multinacionális vállalatok sem járulnák hozzá gazdasági súlyukhoz mérten a közteherviseléshez. Vagy nem fizetnek annyi adót, mint kellene, vagy a már említett magas adókedvezményeket és támogatásokat kapják, gondoljunk a Mercedes-beruházás 40 milliárdjára. Egyes kimutatások szerint a 16 százalékos társasági adó ebben a körben nem éri el az 5 százalékot sem. Esetükben olyanok az adóelkerülési technikák, amelyeket az APEH nem tud befogni. Az adóoptimalizálás természetesen nem bűn, de törekedni kellene arra, hogy például az offshore cégek intézményét vissza lehessen szorítani. Ehhez Magyarország persze nem elég, de most elszántság tapasztalható az Európai Bizottságban, és Nicolas Sarkozy francia elnök is erősen támogatja ezt. Az nem megy, hogy következmények nélkül ki lehet vinni az országból a pénzt úgy, hogy nem lehet utánanézni, hogy mire használják fel, és nem vagy csak minimálisan kell adózni utána.

– Az államadósságot a vagyonadó bevezetésével csökkentené. Ez az az adó, amelyet ön szerint nem mernek felvállalni a politikai erők.

– Pedig nem is értem, miért nem foglalkoznak ezzel. A közteherviselés lényege, hogy aki vagyonosabb, az a köz érdekében többet fizet. Ez egy elég evidens gondolat. Az államadósság egy jelentős része éppen azért keletkezett, mert akik meggazdagodtak, azok kivitték a pénzt vagy nem fizettek adót. Magyarországon körülbelül három és fél millió háztartás van. A leggazdagabb egymilliónak kellene fizetnie átlagosan 500 ezer forint vagyonadót évente. A befolyó 500 milliárd forintból csak az államadósságot lehetne csökkenteni, és addig vetnék ki, amíg az radikálisan le nem csökken. Lebegjen előttünk a svéd példa, ott tavaly szüntették meg a vagyonadót, miután a hivatását beteljesítette, és segítségével a GDP-hez mért 80 százalékos államadósságot 30 százalékosra csökkentették.

– Magyarországon minden bizonnyal évekig húzódna a vagyonadó bevezetéséhez szükséges adminisztratív háttér megteremtése.

– A vagyonadó bevezetéséhez sok minden kell, de a szükséges információk rendelkezésre állnak: ingatlan-nyilvántartás, bankszámlák, részvénytulajdonlás és így tovább. Egyébként ennek kellene képezni a vagyonosodási vizsgálatoknak is az alapját, lenne egy vagyonbevallás és egy adóbevallás, és a kettőnek összhangban kellene lenni egymással. Persze, az értékbecslés és a többi részlet módszertanát ki kell alakítani, de meg kell nézni azon országok gyakorlatát, ahol ezt sikeresen megoldották. Az egész politikai akarat kérdése.

– Milyen hatással lenne a bérek terheinek csökkentése a lakosság jövedelmére?

– Természetesen magasabb lesz a nettó jövedelem, ami két okból is nagyon fontos. Egyrészt, a lakosság így meg tudja fizetni a magasabb árakat, amelyek már tartalmazzák az összes adót, mert például a szolgáltatásoknál most nem ez a helyzet. Másrészt így tudja megfizetni azt az önrészt a közszolgáltatások igénybe vételekor, amit ugyan most a népszavazáson leszavaztak, de nyilvánvalóan előbb vagy utóbb fizetni kell.

– Érvelésének sajátossága, hogy az erkölcsnek a gazdasági életben betöltött meghatározó szerepét hangsúlyozza. Az adóelkerülést börtönnel büntetné, összefüggést von a csalások, a társadalom morális állapota és a gazdaság teljesítménye között, és arról ír, hogy „bölcs, hiteles” politikusokra lenne szükség, akik az intézkedések szükségességéről eredményesen meg tudnák győzni a lakosságot.

– A tömeges adócsalás nagyon nagy erkölcsi probléma. Aki minden nap annak tudatában dolgozik, hogy csal, annak az ítélőképessége olyan mértékben torzul, ami szerintem megbocsáthatatlan. A lelepleződéstől való félelem, a stressz tükröződik a halálozási mutatókban, a várható élettartam hosszában, minden statisztikában, melyekben nagyon rosszul állunk. Az, hogy Magyarország leszakadt, hogy egyes vetélytársaink lehagytak bennünket, amit nagyon nehéz megemészteni, ebből az erkölcsi deficitből fakad. Ennek a lényege, hogy a csalás és a hazudozás mindennapossá, elfogadottá vált. Milyen politikus az, amelyik eltűri azt, hogy az emberek ebben az országban csalni kényszerüljenek megélhetésük érdekében? Lehetne sorolni a parlamentben azokat a képviselőket, akiknek üzleti tevékenységében, politikai pályafutásában megjelenik az offshore tevékenység vagy az erkölcsi megfontolások hiánya. Ez valószínűleg minden politikai oldalra igaz. A politikai elit nagy vizsgája lesz, hogy lesznek-e olyanok, akik hitelesen tudnak beszélni az emberekkel.

– Reformjavaslatainak egyik magja a radikális adó- és járulékcsökkentés, amelyet a kibontakozó gazdasági recesszió és válságközeli helyzet ellenére szükségesnek tart. Ez és az erkölcsi kérdések hangsúlyozása a Fidesz jelenlegi politikájára emlékeztet. Számításait ugyanakkor a Fideszen kívül az SZDSZ-nek is eljuttatta, és nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a szabad demokraták gazdaságpolitikai irányvonalával. Elképzelései nyilvános megjelenése után ugyanakkor először egy szocialista európai parlamenti képviselő kereste meg, és korábban kétszer írt a Népszabadság Fórum rovatába. Avasson be, hátha sikerül jobban megértenem a magyar belpolitikát: milyen gazdaságfilozófiai iskola áll az írása mögött?

– Amit én vallok, az egy liberális iskola. Alacsony adók, támogatásnélküliség, olyan elképzelés, amelynek nem az újraelosztás a lényege, hanem az alacsony adókon keresztül történő gazdaságösztönzés. Lehet nemzeti liberálisnak is nevezni.

Monostori Tibor

PAPP JÓZSEF

1954-ben született.

1978-ban végzett az (akkor) Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, azóta ott tanít.

Az oktatás mellett tanácsadással és kutatással foglalkozó céget működtet.