Raffay Ernő: Mert ezek ugyanazok

– Az első világháború nyomán eltűnt a térképről az Osztrák–Magyar Monarchia, a cári Oroszország helyén megszületett a bolsevista Szovjetunió és világpolitikai szereplő lett az Egyesült Államok. Logikus folytatásként következett a második világháború, majd kialakult a jaltai világrend, ami épp napjainkban rogy össze. Visszatérünk-e 1914-be?

– Messziről kezdem, mert a történelemben sohasem események vannak, hanem folyamatok. Az első ipari forradalommal Angliában létrejött a világ első nagy tőkés, termelő, kereskedő és pénzügyi nagyhatalma, a szigetország világbirodalommá vált, uralta a tengereket és a gyarmatokat. A második ipari forradalom az 1871-ben megszületett egységes Németországban kezdődött el zöldmezős módon, és olyan sikeres volt, hogy a németek az 1900-as évek elejére több területen lehagyták Angliát, ráadásul a gyarmatok tekintetében is versenytárssá váltak. Ez a német fejlődés dinamikájából előre látható volt, ezért 1891-ben Londonban befolyásos angliai gazdasági és pénzügyi szereplők titkos társaságot hoztak létre azzal a céllal, hogy provokálják és háborúba ugrassák, majd megsemmisítsék Németországot. Ezt részletesen feltárja két skót történész, Gerry Docherty és Jim Macgregor A titkos elit című nemrég megjelent hiánypótló munkája. Ennek nyomán is kimondható, hogy a világban vannak olyan jól szervezett, a nyilvánosság kizárásával tevékenykedő erős érdekkörök, amelyek képesek befolyásolni a világpolitikai folyamatokat. Az első világháború ilyen értelemben mesterségesen gerjesztett konfliktus volt, nem csupán a kirobbantása, hanem az Egyesült Államok ugyancsak provokációval történő háborúba léptetése is 1917-ben. Teljesült az angliai politikai-gazdasági elit célja: Németországot teljes káoszba, erkölcsi züllésbe, gazdasági összeomlásba döntötték, megfosztva két fontos ipari régiójától, a Saar- és a Ruhr-vidéktől, valamint lehetséges legerősebb szövetségesétől, az Osztrák–Magyar Monarchiától, amit ennek érdekében pusztítottak el. Emellett megerősítették a hatalmukat, szorosra fonták a szövetséget az Egyesült Államokkal. Nyugodtan nevezhetjük ezt világrendszerváltásnak.

– A mai folyamatokat nézve mintha a történelem ismételné önmagát…

– A történelem mindig ismétli önmagát, hiszen a mintázatokat az eseményeket befolyásolni képes emberek érdekei és az azokból fakadó cselekedetek formálják. Az első világháború utáni megalázottságból született meg Hitler és a német nemzetiszocializmus, aminek leverésében főszerepe lett a Szovjetuniónak. Pedig 1939 augusztusában megkötötték a Molotov–Ribbentrop-paktumot, talán fölismerve, hogy a német–szovjet, német–orosz együttműködés mindkét fél érdeke. Ezt az együttműködést a háború, majd a hidegháború évtizedekre ellehetetlenítette, ami bizony elsőrendű amerikai–angol érdek.

– Bogár László professzor épp ebből kiindulva úgy véli, hogy ez az összeugrasztás is mesterséges volt.

– Ez bizony nem zárható ki. Az angolok és az amerikaiak jelentős pénzügyi és katonai segítséget nyújtottak a Szovjetuniónak, fegyvert, muníciót szállítottak oda, hogy a háború Európa keleti felén folyjon le. Amerikai geopolitikai gondolkodók, stratégák nyíltan vallják ma is, hogy lehetetlenné kell tenni a német–orosz együttműködést. Ez is ott áll az Ukrajna területén zajló amerikai–orosz háború hátterében, amit ukrán és orosz halottak százezreivel vív meg a Nyugat. Az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása nyíltan a német–orosz energetikai együttműködés fizikai megakadályozását célzó terrortámadás volt. Németországgal támogattatják a nyugati érdekekért pusztuló Ukrajnát, miközben a Kalergi-terv szerint szervezett illegális migrációval egész Nyugat-Európát tönkreteszik. Mindezek szintén mesterségesen szított konfliktusok.

– Ebből a nemzetközi káoszból merre találhatunk kiutat mi, magyarok?

– Valóban csak az számít, hogy mi lesz a mi nemzetünkkel. Az előző nagy világrendszerváltás nyomán szétdarabolták és porig rabolták az országunkat, a második világháború után ugyanígy jártunk, és lássuk be, az 1990-es rendszerváltozás után a maradék gazdasági erőforrásaink jelentős része is idegen kézbe került. Az utóbbi időszak minden biztató törekvése ellenére nem vagyunk könnyű helyzetben. A néhány család által uralt amerikai hadiipar fokozza az oroszellenes provokációkat, amihez az utóbbi időben óvatosabb hangnemet megütő németeket is csatlakoztatták, akárcsak az elmúlt hónapokban ugyancsak visszafogottabban nyilatkozó franciákat. Emmanuel Marcon elnök az amerikai Rotschild-univerzum egyik bankjából került a székébe, talán ez magyarázza az újabb pálfordulást. A veszély sajnos nőtt. Egyetértek azzal, hogy mindenáron ki kell maradnunk ebből a háborúból. Donald Trump zaklatott első elnöksége idején nem indított háborút, ez reményt ad arra, hogy január 20-ától valóban békepárti erőfeszítések várhatók tőle. Addig Putyin elnök türelmén, bölcsességén múlik a sorsunk.

– A múlt század két világháborúja nyomán idegen megszállás alá került hazánk kétharmada, Magyarország jelenleg nyolc részre szakadva várja a kedvező csillagfordulást. Ám az első világháború végén, 1918 őszén úgy váltunk vesztessé, hogy nem szenvedtünk katonai vereséget.

– Amikor 1918. november 3-án Viktor Weber von Webenau gyalogsági tábornok az Osztrák–Magyar Monarchia nevében Padovában aláírta a fegyverszünetet, a háború gyakorlatilag befejeződött, éspedig úgy, hogy Magyarország területén egyetlen idegen katona sem volt. Hadtörténészek állítják, hogy legalább 100 ezer, de akár 300 ezer katonánk állt hazánk határain kívül Galíciában, Romániában, a Balkánon. Tény, hogy a nemzetiségiek közül sokan elhagyták alakulataikat, hogy a formálódó kisantant államok újonnan létrejövő hadseregeit szolgálják, de messzemenően hadra fogható magyar alakulatok készültek rendben hazatérni. Ezek újjászervezésével könnyedén meg lehetett volna védeni Magyarországot a fegyverszünet után ránk támadó cseh, román, szerb csapatoktól.

– Nem így történt…

– 1918. október 31-én a IV. Károly király által kinevezett homo regius, József főherceg bár korábban gróf Hadik Jánost kérte fel kormányalakításra, jobb meggyőződése ellenére, a pesti csőcselék lázongásának hatására Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnöknek. Visszaemlékezésében úgy írt erről, hogy „Károlyit az erőszak hozta”. Jellemző, hogy a kinevezésre a szabadkőműves Jászi Oszkár és a hírhedt temesvári egyházellenes szociáldemokrata uszító, Kunfi Zsigmond kísérte el. Ekkor jött létre Magyarország első szabadkőműves–szociáldemokrata–liberális kormánya. A kabinet 16 tagjából 12 szabadkőműves volt, közülük 10 izraelita. Hadd jegyezzem meg: sajnos egyikük sem volt báró Hazai Samu, Magyarország első zsidó honvédelmi minisztere, akit később a Kun Béla-féle vörösterror rendszere letartóztatott. A Károlyi-kormány tehát 1918. október 31-én lépett hivatalba, és még aznap este az új rendszer terroristái meggyilkolták gróf Tisza Istvánt, az erős embert, akitől féltek és akit gyűlöltek. Ez volt az országvesztés nyitánya. A Károlyi-kormány ahelyett, hogy összeszedte volna a hadra fogható alakulatokat, szétzüllesztette a hadsereget. Közismert a sokatmondóan nem honvédelmi, hanem hadügyminiszternek kinevezett alkoholista, egyébként minden valószínűség szerint szerb ügynök Linder Béla kijelentése: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” Ennek jegyében módszeresen oszlatták fel a hazatérő alakulatokat. Linder egyik utódja, az eredetileg írógépműszerész és írógép-kereskedő Böhm Vilmos saját kezűleg írta alá azt a parancsot 1918. december 22-én, amelynek értelmében az időközben Magyarországot megtámadó szerb, román, cseh csapatokkal találkozó magyar alakulatoknak fehér zászlós parlamentert kell küldeni az ellenséghez, tudtára adva a támadóknak, hogy a magyar hadsereg nem fejt ki ellenállást, hanem átadja a felszerelést a támadóknak, és kivonul az adott településről. Két nappal később két román ezred harc nélkül el is foglalta Kolozsvárt. Ilyen a világtörténelemben soha sehol máshol nem történt. Ha van tankönyvi példája a gyalázatos hazaárulásnak, ez az. Nem menti Károlyit, hogy 1919 februárjában ráeszmélt a valóságra, és áldását adta Stromfeld Aurél korábbi vezérkari ezredes, akkor hadügyi államtitkár kitűnő hadseregszervezési tervére. De akkor már késő volt.

– Mi ennek a gyalázatnak a lélektana? Mi volt a belső ellenség célja?

– Csak a magam szabadkőműves-kutatásaira hivatkozom: a bőségesen rendelkezésre álló dokumentumokból világosan kiderül, hogy az 1918-ban hatalomra kerülő miniszterek és államtitkárok már a páholyok összejövetelein is következetesen a történelmi Magyar Apostoli Királyság megszüntetését és teljesen új, forradalmi társadalmi viszonyok megteremtését, az arisztokrácia és a nemesi keresztény magyar középosztály megsemmisítését és egy új polgári középosztály megteremtését tűzték ki célul. Ezért a kritikus pillanatban, a román, cseh, szerb csapatok támadásakor egyáltalán nem tartották fontosnak a honvédelem ügyét, épp ellenkezőleg, a hazafias érzelmeket gyanúsnak és a saját céljaikra nézve veszélyesnek ítélték. Nagyon jellemző, hogy amikor az amúgy mélymagyar nacionalistának legjobb indulattal sem nevezhető Jászi Oszkár egy kormányülésen óvatosan fölvetette, hogy a hadsereg maradékával esetleg mégis meg kellene próbálni visszaszorítani a románokat, az elvtársai felháborodva lehurrogták.

– Vagyis egy szélsőséges ideológia kedvéért feláldozták az elemi nemzeti érdekeket?

– Igen. Amikor erős ember kellett volna a gátra, azt megölték. Amikor erős hadseregre lett volna szükség, azt lefegyverezték, feloszlatták, szétzüllesztették, megadásra kényszerítették. Amikor diplomáciai lépéseket kellett volna tenni az ország védelmében, nem voltak rá képesek. Csak egyetlen példa: Károlyi a pesti feminista mozgalom egyik aktivistáját, Bédy-Schwimmer Rózát nevezte ki svájci követnek. Ám amikor az elegáns svájci urak meglátták a zilált hölgyet a lila hajával és az ormótlan, férfias cipőjével, sokkot kaptak, és nem álltak vele szóba. Ezért Róza asszony csak a liberális érzelmű svéd nagykövet közvetítésével tudott szót váltani a fogadó ország diplomatáival. Ez olyan fokú diplomáciai impotencia, amire nehéz szavakat találni.

– Kísérteties a párhuzam a mi korunkkal. Mintha ugyanazok ügyködnének ugyanazon, legfeljebb más néven.

– Mert ezek ugyanazok. A hazát megvédeni képes hadsereg szétverése, az erőforrások átadása a külső ellenségnek nem sokban különbözik a Magyarországnak szerződés alapján járó pénzügyi erőforrások jogtipró, zsaroló visszatartásának tevőleges támogatásától. A kívülről pénzelt belső ellenség ma is a külső ellenséget segíti a magyar nemzeti érdekek ellenében.

– Miként lehet semlegesíteni a nemzetellenes destrukciót?

– Az oktatási rendszerrel kell kezdeni az óvodától a felsőoktatásig. Olyan tudásanyagot és érzelmi elköteleződést kell átadni, ami gyakorlatilag kizárja a hazával, a nemzettel való szembefordulást. Sajnos ma az állami fenntartású egyetemeken nagyítóval kell keresni a nemzeti érzelmű oktatókat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen háborítatlanul oktathat az a jogász, aki szerint baloldali ellenzéki választási győzelem esetén fel kell függeszteni a jogállamot, ugyanott valami ruhatár–büfé szakos tanszékvezető lehet az az ember, aki politikai hovatartozás alapján tiltaná meg egy kormánytagnak, hogy doktoráljon. És nem az ELTE az egyetlen. El kellene végre vágni a szellemi utánpótlási vonalaikat. Emellett az, hogy feltárjuk és nyilvánosságra hozzuk a szégyenteljes üzelmeket, nem elég, a hazaárulásnak elrettentő következményekkel kell járnia.