Fotó: MTI/Kiss Gábor
Kolumbán Vilmos egyházkerületi fõjegyzõ, püspökhelyettes áldást mond a magyar állami támogatással épített új gyülekezeti ház avatásán Erdélyben, a Kolozs megyei Buzában 2024. augusztus 18-án.
Hirdetés

A KDNP-s politikus a Kolozs megyei szórványtelepülés református gyülekezeti otthonának az avatóünnepségén vett részt. A mezőségi falu 440 lelkes református gyülekezete magyar állami támogatással épített új gyülekezeti házat a 2006-ban felszentelt temploma mellé.

Soltész Miklós ünnepi beszédében a mustármaghoz hasonlította a buzai gyülekezetet, amely bár kicsi, de ha megnő, „nagyobb mindennél”. „Amit önök tesznek, a nemzet életében olyan, mint a mustármag” – mondta a mustármag példabeszédére emlékeztetve. Hangsúlyozta, hogy a kis szórványbeli gyülekezet hite és kitartása az egész nemzetnek erőt ad, bárhol is éljenek tagjai a Kárpát-medencében.

Aláhúzta: a magyar kormány a legkisebbekre is odafigyel, és külön kitért a nemzet tagjainak, a nemzetrészek összefogásának fontosságára, melyet a nemzeti ünnepen még inkább kell erősíteni.

Korábban írtuk

Emlékeztetett Szent Istvánnak Imre herceghez intézett intelmeire, és külön kiemelte az államalapító király azon gondolatát, melyben az Istennel való szövetség megtartására intett, rámutatva: az Istennek neki hátat fordító népnek szétszóratás, pusztulás lesz a sorsa.

Soltész Miklós megköszönte a buzai gyülekezetnek, hogy nem fordít hátat Istennek, és önerőből templomot épített egy olyan időszakban, amikor nem számíthatott az akkori magyar kormány segítségére. Mint mondta. a mostani támogatása köszönet is a buzaiak kitartásáért, hitben való megmaradásáért.

Kolumbán Vilmos egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes a hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában felidézte: Isten a gondolkodás és az alkotás képességét, szabadságát, ugyanakkor felelősségét is adta az embernek, hogy választani tudjon jó és rossz között.

Felelősségünk van a Földért, hogy azt, amit őseinktől kaptunk, élhető világként tudjuk továbbadni utódainknak – mondta. Hozzátette: miközben egyre több ideológiai támadás éri az egyházat és a hagyományokat, a gyülekezeti ház megépülte azt mutatja, Erdélyben, a Kárpát-medencében még szükség van közösségi épületekre.

Kovács J. István buzai lelkész elmondta: a református egyházközségnek 2006-ban szolgáltatták vissza a régi óvoda leromlott épületét, melyet nem lehetett felújítani. Helyére épült az új gyülekezeti ház a magyar kormány támogatásával, mert önerőből nem tudták volna megvalósítani – mondta. Földszintjén 80 személy befogadására alkalmas termet, konyhát, az emeleten három vendégszobát alakítottak ki, szereltek fel.

A közösségi eseményeknek otthont adó épületre Kolumbán Vilmos püspökhelyettes mondott áldást.

Az ünnepségen Fekete János egyházmegyei főjegyző, Czéghér István polgármester, Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke, Czirmayné Kocsis Róza, néhai Czirmay Árpád buzai születésű lelkész özvegye és hajdúböszörményi lelkészek is köszöntőt mondtak. Az alkalmat a helyi gyerekek és fiatalok, Takács Anna és Takács Piroska búzai népdalénekesek műsora és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész szavalata tette ünnepélyesebbé.