Régen együtt éltünk vele, ma el akarjuk pusztítani

– Beszélhetünk-e erősödő pánikhangulatról a ragadós száj- és körömfájás-fertőzés hazai és szlovákiai terjedése kapcsán?

– A kérdés többrétegű. A szarvasmarha-, juh- és sertéstartó gazdák körében valóban komoly nyugtalanság tapasztalható, ezzel párhuzamosan az állandó készültségben lévő állatorvosok között is érzékelhető egyfajta feszültség, de úgy gondolom, hogy a lakosság körében egyelőre nincsen pánikhangulat. Ugyanakkor némiképp szokatlan jelenségként a katasztrófaturisták már megjelentek a fertőzéssel érintett Győr-Moson-Sopron vármegyei telepek közelében, hogy drónokkal, illetve teleobjektív-felvételek segítségével dokumentálják az állomány felszámolását.

Fontos hangsúlyozni, hogy az állategészségügyi hatóság nagyon gyorsan reagált a fertőzés megjelenésére, és a veszélytudat általánossá válása óta is éberen végzi a feladatát.

– Az eddig megfertőződött négy hazai telepen minden egyes állatból mintát vettek?

– A tüneteket mutató példányokból igen, a tünetmentesekből pedig úgynevezett statisztikai mintavétel történt. A szakembereken nagyon nagy a nyomás, hiszen ez a terület is munkaerőhiánnyal küzd.

– Bevonták már az egyetemi hallgatókat a védekezésbe?

– A végzősöket egyelőre nem mozgósították, az oktatás zavartalanul folyik az Állatorvostudományi Egyetemen.

– Hogyan viselik a veszteséget a gazdák?

– A leölt állományok gazdáit az állami kompenzáció ellenére lelkileg és anyagilag is nagyon megviselik az események, hiszen a vírus megjelenése lényegében az életük munkáját, beruházásaikat, fejlesztéseiket nullázza le. Ugyanakkor Magyarországon egyáltalán nem tapasztaltunk olyan heves ellenállást, tüntetéseket, útlezárásokat, mint amilyenekkel Szlovákiában tiltakoztak a gazdák a hatósági intézkedések ellen. A csallóközi települések állattartói elítélték az állomány azonnali likvidálását, humánusabb megoldást követelve a vírusfertőzés megállítására.

– Az állatok elföldelésénél nem volna jobb a tetemek elégetése, mint ahogy a britek tették 2001-ben?

– Az angliai nagy járvány idején több mint tízmillió állatot öltek le. Azért voltak kénytelenek égetni, mert ezt a hatalmas mennyiséget nem tudták volna eltemetni. Magyarországon környezetvédelmi és pszichológiai okok miatt a hatóság egyelőre nem engedélyezi az említett eljárást. Az ország egyetlen paksi tetemégetője pedig olyan messze esik a jelenlegi járványkitörési pontoktól, hogy a tetemeket veszélyes lenne több száz fuvarral közúton odaszállítani, hiszen már eddig is több mint hétezer állatot kellett elpusztítani.

– Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv, ha végül nem sikerül megállítani a járványt, és továbbterjed Európában?

– Előbb-utóbb biztosan megfékezzük a vírus terjedését, a kérdés az, hogy mennyi áldozat árán. A végső esetben életbe lépő úgynevezett vészforgatókönyv alapján azonban kénytelenek leszünk gazdaságról gazdaságra járva elkezdeni az állomány beoltását. A száj- és körömfájás vírusa ellen ugyanis hatékony oltóanyag áll rendelkezésre.

– Akkor miért nem használjuk már most?

– Ennek gazdasági okai vannak. A fejlett országok a vakcinát alkalmazó országokból nem importálnak a betegségre fogékony fajokból származó élő állatot, hús- és tejkészítményt. A jelenleg érvényes szabályozás szerint ha elkezdenénk alkalmazni a vakcinázást, akkor leghamarabb az utoljára beoltott állat leölését követő két esztendő múlva nyílnának meg újra a hasított körmű állatokhoz köthető exportpiacaink, ami lényegében tönkrevágná a magyar gazdákat.

– Így meg a fertőzött állományok leölése miatt mennek csődbe az érintettek. Kicsit olyan ez, mint a 22-es csapdája…

– Ráadásul valószínűleg sok olyan gazda is feladja majd a vállalkozását, akinek az állományát nem is érintette a fertőzés. Az a juhtartó, aki a húsvéti exportra építette a megélhetését, de a járvány miatt nem tudja a már jól bevált olasz, illetve francia piacokon eladni a bárányokat a júliusig tartó kiviteli tilalom miatt, hatalmas veszteségeket szenved el. Minden bizonnyal csak nyomott áron tud majd túladni az állatokon, ezért nem biztos, hogy a következő esztendőben is vállalja a kockázatot. Lehet, hogy itthon rövid távon csökkennek majd az árak, de ha jövőre megannyi csalódott gazda felszámolja a vállalkozását, országos hús- és tejhiány alakulhat ki. Győr-Moson-Sopron vármegyében például a tehenek tíz százaléka esett ki a tejtermelésből a vírus következtében. Elképzelhető, hogy emiatt jövőre importra szorulunk.

– A júliusig tartó három hónapos kiviteli tilalom az utolsó, vagyis az április 2-ai fertőzés bejelentésétől érvényes?

– Igen, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben a közeljövőben újabb állományt fertőzne meg a kór, a negyedéves tilalmi időszak újraindul.

– A 70-es években Magyarországon pusztító száj- és körömfájás idején még vakcináztak a szakemberek. Abban az időben miért nem okozott problémát a hazánkban már nem alkalmazott gyakorlat?

– A vakcinázást a 90-es években fejeztük be és azért nem okozott problémát az exportpiacon, mert akkoriban a partnerországok is használták a vírus elleni oltóanyagot. A vakcinázott állatok kiviteli tilalmára vonatkozó megállapodás 1995 óta van érvényben a fejlett országok között: az EU-ban, Észak-Amerikában, Ausztráliában és Japánban. Nem véletlen, hogy vakcinát alkalmazó államokból, köztük Törökországból, Indiából, Kínából, az arab országokból, Dél-Amerikából vagy Afrikából nem hozunk be húst, mert ezek úgynevezett endémiás, vagyis folyamatosan fertőzött régiók. Amint azt a Covid-járvány idején már megtanultuk, a vakcinázás nem akadályozza meg a megfertőződést, csupán a betegség tüneteit enyhíti, de a kór továbbra is lappanghat. Így van ez az állatoknál is, amelyek akár tünetmentesen is fertőzhetnek. Ezért nem importálunk és exportálunk beoltott állatokat.

– Tehát napjaink modern szemlélete szerint már nem elég a vakcinázással „elfogadni” és ezzel konzerválni a vírus jelenlétét, mint ötven évvel ezelőtt, hanem ténylegesen meg kell szabadulni tőle?

– A 70-es években a békés egymás mellett élés jegyében valóban eltűrtük, hogy anyagi veszteségek árán is együtt éljünk a vírussal. De ma már úgy gondoljuk, hogy az oltóanyag előállítása, minden egyes állat folyamatos vakcinázása és az ennek ellenére fel-felbukkanó járvány elleni védekezés költségei sokkal magasabbak, mint amibe a fertőzött állományok leölése kerül. Ma már nem viseljük el a vírus jelenlétét, hanem felszámoljuk a fertőzött állományt, hogy vele együtt a kórokozót is megsemmisítsük.

– A nyájimmunitás kivárása is azért nem célszerű, mert szembemenne azzal az elvvel, hogy minél hamarabb szabaduljunk meg a vírustól?

– Pontosan! A Covid-járvány idején is kialakult a nyájimmunitás, ennek ellenére a vírus folyamatosan jelen van, és továbbra is minden szezonban megbetegedéseket okoz. A közösségi szinten kialakuló immunitás hullámzó, ami azt jelenti, hogy egyes emberek fokozatosan újra fogékonnyá válnak a vírusra. A száj- és körömfájásért felelős kórokozó is így bukkan fel szüntelenül az állatok között.

– Március elején nyilatkozta professzor úr, hogy akár bioterrorizmus útján is eljuthatott a vírus hazánkba. Most is úgy gondolja, hogy ez megtörténhetett?

– A hatóság folyamatosan vizsgálja ennek a lehetőségét, de a szándékosságot nehéz bizonyítani. Azt el tudom képzelni, hogy Kisbajcsról esetleg a szél vitte át Szlovákiába a vírust, majd onnan fertőződtünk vissza, de arra a kérdésre továbbra sem tudunk választ adni, hogyan került eredetileg Magyarországra a kórokozó.

– A Duna mentén barangoló vad is terjeszthette?

– A szakemberek folyamatosan figyelik a vadállományt, eddig több mint hetven állatot lőttek ki az érintett területen, de egyetlen példányban sem találtak vírust, ezért úgy gondoljuk, hogy a vadállomány nem fertőződött meg. A madarak járványt terjesztő szerepe nem zárható ki, de egyelőre az sem nyert bizonyítást.

– Mi történik, ha a vadállatok is megfertőződnek?

– Eddigi tapasztalataink szerint a száj- és körömfájás vírusa a vadállatokban nem önfenntartó, kevésbé fogékonyak rá, csekélyebb mennyiségű kórokozó termelődik bennük. Ha a haszonállatokban sikerül megszüntetni a járványt, akkor reményeink szerint előbb-utóbb a vadállatokból is kikopik a vírus, ha egyáltalán megfertőződnek.

– A szakemberek szerint a fertőzött állatok húsa fogyasztható lenne. Akkor miért kell megsemmisíteni?

– 50 évvel ezelőtt fogyasztottuk is, de időközben megváltoztak az előírások. A fertőzött hús ugyanis csak hőkezelés után, például virsliként vagy parizerként kerülhetne forgalomba, de ekkora mennyiséget nem tudnánk elfogyasztani. A nyers húsban benne van és benne is marad a kórokozó, amely az emberre nézve veszélytelen ugyan, de ha bármilyen szempontból a vírusra fogékony állattal kerül kapcsolatba, mondjuk ételmaradékként a disznók elé kerül, akkor megbetegedést okozhat. Annak a kockázatát pedig nem vállalja a hatóság, hogy a fertőzött hússal esetleg továbbterjedjen a betegség az állatok körében.

– Ebben a bizonytalan időszakban az állattartók nagyon is a bőrükön érezhetik az agrárgazdálkodás fokozódó kockázatait…

– Talán lelketlenül hangzik, de kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a kapitalizmusban, amelyben élünk, a természeti és földrajzi katasztrófák az árvíztől a földrengésig, a járványtól a napkitörésig bizonyos ágazatokban extra kockázatot jelentenek. Mint ahogyan anno a válságba került bányák és vasüzemek bezárásával szemben is tehetetlen volt a lakosság, most sem tud semmit tenni azokért a gazdálkodókért, akiknek az állománya elpusztul, tönkremegy. Az állam segít, de lehetőségei korlátozottak, csak a közvetlenül érintetteket kártalanítja.