Régi alapok, új irányok

– A XXI. század mint minden nagyvárost, Budapestet is új kihívások elé állítja. Melyik ezek közül a legjelentősebb?

– Talán a szétterülő város problematikája. Azt, hogy egy ország népessége hogyan oszlik meg a lakóhely szerint, sok minden befolyásolja. Amikor például a magyar emberek nagy része még mezőgazdaságból élt, a többség falusi volt. A XIX. századi iparosodás aztán drasztikus változásokat hozott. Egyrészt a kis települések lassacskán városi jelleget öltöttek, megjelentek például olyan szolgáltatások, amik addig nem voltak jellemzőek. Másrészt beindult az urbanizáció, a fejlett infrastruktúrájú és bőséges munkalehetőséget kínáló városokba való tömeges beözönlés. Ez a folyamat még a közelmúltban is tartott. Jelenleg hivatalosan 1,7-1,8 millióan laknak itt, az agglomerációval együtt azonban ez a szám eléri a 3,5 milliót. A fővárosi ingatlanárak folyamatosan emelkednek, ezért aki például családalapításra készül, a drága belváros helyett a peremkerületekben vagy Budapest környékén telepszik le. A munkahely és az otthon közötti mindennapos ingázás azonban hatalmas közlekedési terheléssel jár, és rengeteg egyéb infrastrukturális hiányosságot hoz felszínre. Ezért nehezen érthető például az, ami Budapesten a közlekedés területén történik. Miközben a városvezetés új kerékpársávok kijelölésén dolgozik, időszakosan lezárja a rakpartot, és láthatóan arra törekszik, hogy folyamatosan csökkentse azokat a tereket, amelyeket az amúgy egyre növekvő gépjárműforgalom használ. Eközben az utak állapota katasztrofális, egy közepesen fejlett vidéki városban már jobb, mint Budapesten. Ha a város élhetőségén akarunk javítani, akkor nem mindig a nagy, formabontó innovációkban kell gondolkodni, hanem megnézni, mi az, ami nem működik jól, és azt jobbá tenni.

– Ugyanakkor az is érdekes, hogy sok agglomerációba költöző csak akkor szembesül a közlekedés nehézségeivel és az infrastrukturális hiányosságokkal, amikor már birtokba vette új otthonát.

– Amikor valaki saját házra vagy lakásra vágyik, felméri az anyagi lehetőségeit, és annak megfelelően vásárol ingatlant. A 90-es évektől általánossá vált, hogy az emberek Budapest külterületén, viszonylag olcsón vásároljanak zöldövezeti telket, amit belterületté nyilváníttattak, építtettek rá egy házat, aztán elkezdtek bosszankodni, hogy nincs oda vezető úthálózat, hiányoznak a közművek és a humán infrastruktúra. Ez a folyamat vezetett oda, hogy az elmúlt közel negyven év során Magyarország több mint tíz százaléka beépült. Mi ennek a folyamatnak véget vetettünk. 2023 végén elfogadtunk egy törvényt, amely kimondja, hogy új zöldterületeket nem lehet belterületté nyilvánítani. Ilyen szigorú rendelkezés a századforduló óta nem született hazánkban. Eközben a vidéki városokból való elvándorlás is mérséklődött, ami szintén hozzájárul Budapest terebélyesedésének megfékezéséhez. Tatabányán, Kecskeméten, Debrecenben, Szegeden vagy épp Győrben meg is fordult a folyamat. Nemcsak ott maradni, hanem oda költözni is érdemes.

– Pontosan mivel tették vonzóbbá ezeket a városokat?

– Egy település megközelíthetősége, összeköttetése az egyik legfontosabb szempont, amikor az ember lakóhelyet választ. Magyarország autópályák és gyorsforgalmi utak építésében élen jár az Európai Unióban. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még rengeteg olyan város volt, ahonnan több mint 30 perces utazással lehetett csak elérni a sztrádát, ma már húsz percen belül megoldható ez. A másik meghatározó kritérium a lakóhelyválasztásnál, hogy egy városban vannak-e olyan helyben lévő szolgáltatások, amik a mindennapi megélhetésünket és kényelmünket szolgálják. Az utóbbi években már nemcsak Budapest körül épültek logisztikai központok, gyárak és üzemek, hanem a nagyvárosok körgyűrűi mentén is, amivel több ezer lakóhelyhez közeli munkahely létesült. Emellett rengeteg közintézmény települt vidékre, felsőoktatási intézmények, sportlétesítmények, múzeumok jöttek létre, növelve az adott település vonzerejét. Nagyon hasznosnak bizonyult ebben a tekintetben a Magyar Falu Program, ami a legkisebb településen élők helyben maradását vagy akár visszaköltözését segíti, látható eredménnyel.

– A szétterülő városok problémájára nem megoldás felfelé terjeszkedni?

– Ez gyakori felvetés, de azért a helyzet nem ilyen egyszerű. A városszövet adottságait figyelembe kell venni: a belvárosban például nem építhetünk felhőkarcolókat, mert az rontaná Budapest arculatát. Ugyanakkor vannak olyan területek, például irodai központok, ahol indokolt a magasabb beépítés. A cél az, hogy sűrűsödjön a város ott, ahol van rá lehetőség úgy, hogy közben megőrizzük a zöldterületeket.

– A városi zöldet lehet növelni egy sűrűn beépített környezetben?

– Több lehetőség is van rá. Tetőkertek, zöldhomlokzatok és úgynevezett zsebparkok létrehozásával némiképp orvosolhatjuk a problémát. De a legfontosabb az, hogy az új fejlesztések során tudatosan tervezzünk zöldfelületekkel is. Ilyen beruházásnak számít a barnamezős területek fejlesztése is, mint amilyen például az Óbudai Gázgyár vagy Rákosrendező vagy az Élessarok szennyezett, városképet rontó területe. Budapest ilyen újítások terén ma jelentősen elmarad a nyugat-európai városoktól, ezen pedig változtatni kell.

– Ez minden bizonnyal a városi hőszigethatás mérséklésében is sokat segítene.

– A legfontosabb tényező. Persze az sem mindegy, milyen építőanyagokat használunk. A sötét burkolatok egyértelműen vonzzák a meleget, a mészkővel azonban 5-10 fokkal is mérsékelni tudjuk a hőérzetet.

– Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a főváros történelmi örökségének védelme és a modern városfejlesztés között?

– Ez egy kritikus terület. Magyarországon az 1950-es évek óta a műemlékállomány 27 százaléka elpusztult, a megmaradt épületek nagy része pedig rendkívül rossz állapotban van. Országszerte mintegy 650-700 ezer régi belterületi épület üresen áll, erősen rontva a városképet. Ennek az az oka, hogy sokszor drágább felújítani őket, mint újat építeni helyettük. A műemlékvédelem azonban kiemelt figyelmet kap a kormány részéről. Adókedvezményekkel, rugalmasabb szabályozással és a tervek szerint 2026-tól műemléki kataszter létrehozásával segítjük az érintett ingatlanok megmentését.

– Ez utóbbi pontosan mi célt szolgál?

– Ha ma valaki beleszeret egy régi épületbe, csak azután kaphat róla képet, mit is tud vele kezdeni, milyen kötöttségei vannak, hogy megvásárolta. Mi ezen változtatni szeretnénk, mégpedig úgy, hogy az érdeklődők fekete-fehér képet kapjanak még azelőtt, hogy bármit is megvennének, így nagyobb lesz a beruházási kedv, mert kisebb a kockázat. De nemcsak a műemlék épületek megvásárlását támogatjuk, hanem a már említett barnamezős területekét is. Annak érdekében, hogy ezeket új funkciókkal töltsék meg, lakásokat, irodákat, közösségi tereket hozzanak létre rajtuk, engedményeztük, hogy a terepszint alatti részük száz százaléka beépíthető legyen, az építkezések után pedig mindössze ötszázalékos, visszaigényelhető áfát kelljen fizetni.

– Budapest századfordulós arculatát hogyan védik?

– A XX. század derekától Budapesten szaporodni kezdtek a globális trendek szerint megtervezett, uniformizált kockaházak. Hogy véget vessünk ennek a folyamatnak, olyan passzusokat emeltünk be az építésügyi törvénybe, amelyek biztosítják a minőségre való törekvést, és létrehoztunk egy szakmai grémiumot, amivel lehetővé válik a párbeszéd az önkormányzatok, az építészek, a beruházók és a végfelhasználók között. Reményeink szerint látványos minőségi javulás történik majd az építkezések terén.

– A modern városépítészet mennyire támaszkodhat a szocialista időszak építészeti örökségére?

– Bár a panelházakkal energetikai és akusztikai szempontból vannak problémák, tagadhatatlan előnyük, hogy a tervezőik olyan közösségi tereket is létrehoztak bennük és körülöttük, amik elősegítik a lakók komfortérzetét. Ma a lakótér maximalizálása érdekében a legtöbb társasházat úgy építik meg, hogy nincs semmiféle tárolási lehetőség, ezért a lakók az egyébként eredeti funkciójának betöltésére alkalmatlan, a ház homlokzatán végigfutó keskeny erkélyeken zsúfolják össze a holmijaikat. Ez ügyben szintén törvényi előírásokat tettünk, kötelező lesz tárolót létesíteni a lakásokban, és az épületekben lesznek közösségi terek. Bízom benne, hogy ezekkel az aprónak tűnő, mégis nagyon komoly szabályokkal alapjaiban meg tudjuk változtatni az ingatlanfejlesztők hozzáállását.

– Az újonnan épülő társasházak minősége is sok esetben kritikán aluli. Van, amelyikről már az átadást követő néhány hónap után hullik a vakolat.

– Tény, hogy az elmúlt egy-két évtizedben nem mindig olyan anyagjellemzőkkel épültek meg ezek az épületek, ahogy az a tervekben szerepelt. Ám ez ügyben is léptünk. Ma sokkal szigorúbb feltételei vannak az engedélyezésnek, kötelező tervtanácsi jóváhagyást is kell kérni, a tervet jegyző építésznek végig kell kísérnie a kivitelezést, hogy lássa, ténylegesen az előírásoknak megfelelően zajlik-e, a használatbavételi engedélynél pedig a kézjegyével is igazolnia kell, hogy minden a terv szerint valósult meg.

– Hogyan képzeli el a jövő Budapestjét?

– Erős, versenyképes, fenntartható, élhető és karakteres városként, amihez kötődnek a lakói. Fontos, hogy megőrizzük a történelmi építészeti értékeinket, de közben haladjunk a mai kor tudásával bíró várostervezés irányába is. Nem a város terjeszkedése a cél, hanem a már meglévő területek okosabb hasznosítása. A közlekedésnek a tudatos városi alközpontok létrehozásával egyben történő fejlesztése, a lakhatási kérdések kezelése és a zöldfelületek növelése mind olyan feladat, amely meghatározza majd Budapest következő évtizedeit. Nem elég csupán a műanyag kerékpársáv-elválasztókkal és a szemetesek külsejére felszerelhető palacktartókkal foglalkozni.