– Milyen politikai kérések voltak még?

– Például, hogy vegyünk fel embereket. Egyszer Antal Attila keresett meg, hogy Lendvai Ildikónak valamilyen ismerősét kell elhelyezni, tegyek valamit, mert Lendvai már vagy ötször hívta. Találkoztam a kedvezményezett úrral, de teljesen alkalmatlan volt, nem tudtam felvenni, képtelenség volt. Végül egy külső cég már létező szerződéséhez a cég beleegyezésével hozzácsaptuk a fizetése összegét, és rajtuk keresztül megkapta.

– Mekkora fizetést kapott ez a derék ismerős?

– Úgy emlékszem, háromszázezer forintot havonta.

– És ezért nem csinált semmit.

– A BKV-nál biztos nem.

– Lendvai Ildikó örült ennek a megoldásnak?

– Nem tudom, én jeleztem Antalnak, hogy ebben a formában sikerült elintéznem az ügyet, azt mondta, hogy rendben lesz.

– Fel kellett még venni valakit?

– Persze. Lelovics Ottó szólt, hogy menjek be Lamperth Mónikához a minisztériumba, ott egy államtitkárral vagy államtitkár-helyettessel találkoztam, aki kérte, hogy a feleségét vegyük fel a céghez. Mondtam, hogy ez nem túl szerencsés megoldás, de megnyugtatott, hogy a felesége a leánykori nevét használja, senkinek nem fog feltűnni. Fel is vettük.

– Nos, végül is ez egy apró siker a munkanélküliség elleni harcban. Voltak egyedi, ritka kérések is?

– Persze. Mondjuk, Nyakó Istváné.

(A teljes interjú a Magyar Nemzet szerdai számában olvasható.)