Fotó: MTVA Bizományosi/Jászai Csaba, archív, illusztráció
Hirdetés

A közlemény szerint az önkormányzat továbbra is nyitott minden olyan józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, amely a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik.

Ezért szerepel a tervek között, hogy a jelenlegi, erdőterület besorolású övezetben levő parkoló és a szintén a környezetet károsító buszforduló a Normafa-gerinctől távolabb kerüljön – írták.

Hozzátették: a fogaskerekű vasút teljes megújításának és meghosszabbításának tervén a kerületi önkormányzat már évek óta dolgozik. A tervek elkészültek, a több mint száz szükséges engedély nagy része megvan, forrást kell találni, amiben az önkormányzat számít a fővárosi vezetés támogatására.

„A szombati tüntetés ismét arról győzte meg a Normafa megóvása, rendbetétele iránt elkötelezetteket, hogy a pártpolitikai acsarkodásnak nincs helye a Normafán, és bízunk benne, hogy ez nem fog folytatódni, hiszen mindannyiunk közös érdeke a Normafa rendbetétele, a természet megóvása” – közölte a XII. kerület önkormányzata.