Fotó: MTI/Katona Tibor
Koós Csaba polgármester, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szászfalvi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a Barcsi Ipari Park átadóján a polgármesteri hivatalban 2024. június 3-án

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban épített ipari park átadásán arról számolt be, hogy az állam 680 millió forintnyi támogatásával megvalósult beruházással olyan terület jött létre, amely megfelelő helyszínt biztosíthat a jövőben betelepülni kívánó vállalatoknak.

Hirdetés

„Úgyhogy innentől kezdve közös feladatunk, hogy a kormány és az önkormányzat együttműködésével ide beruházó vállalatokat hozzunk, akik önöknek majd itt munkahelyeket teremtenek” – mondta. Majd rámutatott, hogy határ mentén élni mindig speciális élethelyzet, amelynek a minősége attól függ, hogy milyen a térségbeli infrastruktúra, milyenek a logisztikai és a közlekedési lehetőségek.

„Ha a határmentiség azt jelenti, hogy logisztikai központként fő közlekedési útvonalak csomópontjában él az adott település, akkor az egy speciálisan jó élethelyzet. Ha azonban a határ elzár a lehetőségektől, akkor az egy speciálisan nehéz élethelyzet” – fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig kiemelte, hogy Barcson mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy előbbi legyen érvényes, e tekintetben pedig rendkívül fontos előrelépés az ipari park létrejötte. Majd közölte, hogy kész a közös munka folytatására a következő ciklus során is a helyi polgármesterrel, akinek a többi fideszes jelölttel együtt sok sikert kívánt a június 9-i választáson.

Szijjártó Péter a beszédében emlékeztetett az utóbbi időszak nehézségeire, felidézvén, hogy öt év alatt három olyan válsággal is szembekerült a világ, amelyek nyomán a gazdasági és a politikai szereplőknek is teljesen újra kellett gondolniuk a terveiket.

Korábban írtuk

„És a helyzet az az, hogy tágabb hazánkban, Európában ezeket a válságokat, amelyek az elmúlt öt évben sújtottak minket, jelentős mértékben félrekezelték, s ezzel nemhogy nem segítettek bennünket abban, hogy Magyarországon és a különböző településeken úrrá legyünk a nehézségeken, hanem még inkább nehézzé tették a helyzetünket” – vélekedett.

Aláhúzta, hogy bár az európai gazdaság szenved, hazánk rendre megerősödve tudott kikerülni ezekből a krízisekből. Ennek oka pedig szavai szerint az emberek kiváló teljesítménye mellett a súlyos kihívások idején is remek együttműködés a kormány és az önkormányzatok között.

Példaként említette a sikerekre, hogy a tavalyi „fekete évben” a magyar gazdaság hatalmas beruházási, export- és foglalkoztatási rekordot döntött, utóbbi nyomán pedig hazánk azon kevés állam közé került, ahol a koronavírus-járványt követően többen dolgoztak, mint előtte.

Kifejtette, hogy a kormány célja továbbra is az, hogy minden dolgozni akaró embernek legyen munkája, de ennek van néhány alapfeltétele.

„A legfontosabb alapfeltétel az, hogy legyen béke, mert a háború az károkat okoz, a háború tönkreteszi a gazdaságokat is, veszélyezteti a munkahelyeket. Legyen béke! (.) Aztán van persze még egy feltétele ennek, hogy a kormány olyan beruházási környezetet nyújtson az alacsony adókkal, az infrastrukturális fejlesztésekkel, a stabil kormányzással, amelyek nyomán a beruházó vállalatok, akik a pénzüket hozzák ide, és hoznak belőle létre munkahelyeket, elég vonzónak találják az országot” – sorolta.

Illetve hozzáfűzte, hogy az érintett vállalatok nem úgy általában jönnek Magyarországra, hanem mindig egy adott helyre érkeznek, ezért is fontos, hogy legyenek olyan települések, „amelyek fejlődni akarnak, s amelyeket olyan emberek vezetnek, akik dolgozni akarnak, a saját lakosaik érdekeit akarják szolgálni, és nem arra használják fel az ötéves mandátumukat, hogy veszekedjenek, háttérbe szorítva a település lakóinak érdekeit”.

A miniszter végül leszögezte, hogy ezért is kulcsfontosságú a kormány és az adott önkormányzat közötti együttműködés az adott település fejlődése szempontjából.

„Ezért június 9-én két nagyon fontos döntést is meg lehet hozni. Először is döntést lehet hozni a háború vagy béke kérdésében, s így lehetőségünk van olyan képviselőket küldeni az Európai Parlamentbe, akik nem a háborús hisztériát keltik, hanem kiállnak, ki mernek állni a béke ügyéért” – jelentette ki.

„Másrészt pedig választhatunk helyi vezetőket. Olyanokat, akik dolgozni akarnak, és fejleszteni akarják a településüket a kormánnyal együttműködésben, vagy olyanokat, akik folyamatosan a veszekedésben és a vitákban látják a létezésük értelmét” – tette hozzá.