Márki-Zay Péter szerint az elmúlt 30 év városvezetése során Hódmezővásárhely nem tudott jelentős fejlesztéseket megvalósítani.

Hirdetés

„Egekbe emelték az adót, egekbe szállt a korrupció, és a város adóssága nőtt”

– fogalmazott. Bár elismerte, hogy Rapcsák András „sok jó dolgot is tett”, hangsúlyozta, hogy számos botrány és korrupciós ügy kötődött a nevéhez – írja a Magyar Nemzet.

A polgármester kijelentette: többen azt kérik tőle, hogy a Rapcsák Andrásról elnevezett utca nevét változtassák meg, szobrát pedig távolítsák el a főtérről. Márki-Zay szerint 2025-ben erről népszavazást kezdeményezhetnek. „Ha a többség úgy dönt, akkor országzászlót állítunk a szobor helyére, és azt felajánljuk a családnak vagy elhelyezzük máshol” – mondta.

Rapcsák András történelmi szerepe vitathatatlan

Rapcsák András nevét 2007 óta utca, 2008 óta szobor is őrzi Hódmezővásárhelyen. A rendszerváltás utáni időszak egyik meghatározó politikusa volt, akit három alkalommal is újraválasztottak.

Miklós Péter történész szerint Rapcsák történelmi szerepe vitathatatlan. „Rendszerváltó politikus volt, aki a város fejlődésének alapjait lerakta, és akinek politikai legitimitása kiemelkedő volt” – mondta. A történész hozzátette, hogy Rapcsákot ugyan valóban többször vádolták korrupcióval, de jogerős ítélet soha nem született ellene. Miklós szerint a városnak inkább folytatnia kellene Rapcsák munkásságának szellemiségét.

A Rapcsák-szobor eltávolítása megosztja a várost. Miklós Péter úgy véli, nem a meglévő szobrot kellene elbontani, hanem Almási István, a másik néhai polgármester emlékére is szobrot kellene állítani.

A kérdés politikai színezetet is kapott, hiszen Márki-Zay Péter korábban is kritizálta a fideszes városvezetők munkáját, most pedig a Rapcsák-örökség szimbolikus emlékeivel kapcsolatban is lépéseket fontolgat. Az, hogy a szobor marad-e a helyén, végül a város lakóinak döntésén múlhat – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Korábban írtuk