Ugyanebben a lapban jelent meg a Reset című írás, amely azt a lehetőséget vázolta fel, hogy az SZDSZ kilép a koalícióból, és ezzel mintegy újraindítja, idegen szóval „reseteli” az ország számítógépét, nem mellesleg megpróbálja önmagát is újraépíteni a romokból. Az élet ezt az elemzést is igazolta. Az SZDSZ megtette az utolsó esélyt kínáló lépést, amellyel ráadásul elterelheti a figyelmet a pártot megsemmisüléssel fenyegető botránysorozatról, valamint az eddigi kormányzásban viselt felelősségről.

Mi történt valójában? Az ország lakosságának fele minden közvélemény-kutatás szerint meg van róla győződve, hogy az események előre megírt forgatókönyv szerint zajlottak, már megint át vagyunk verve, különféle agytrösztök szórakoznak velünk. Az ország eme felének azonban valószínűleg nincs igaza. Még akkor sem, ha már maguktól az érintettektől tudjuk, hogy léteztek forgatókönyvek a válásra, az MSZP-seknek nagyon tele volt a hócipőjük az őket tíz év óta zsaroló SZDSZ-szel, amely viszont a megsemmisülés felé tántorogva maga is a válásban kereste a túlélés esélyeit – erről szólt írásunk is.

A konkrét lépéshez azonban több tényező együtthatása kellett. Elsőként mindjárt az, hogy a népnek módjában legyen ítélni, módjában legyen véleményt mondani a kormány munkájáról. Nincs mit kertelni: ez személyesen Orbán Viktor érdeme, és nagy politikusi sikere, amellyel visszaszerezte a vitathatatlan elsőséget a jobboldalon. Kellett továbbá Horn Gábor arroganciája, amellyel vérig sértette az amúgy is zúgolódó szocialistákat. Kellett továbbá az újabb népszavazás, az újabb megszégyenítő vereség fenyegetése. És kellett végül Gyurcsány Ferenc önhitt politikai alkalmatlansága, makacs hite abban, hogy továbbra is elég lesz a tetteket dumával helyettesíteni.

Innen nincs visszaút, akármennyire is az volna a racionális lépés a szocialisták számára. Az SZDSZ utolsó lehetőségként csapott le az egyébként ordítóan alkalmatlan egészségügyi miniszter leváltására, hiszen így elkerülhette az árulás vádját, sőt a sértett fél pozícióját vehette fel, ami elvileg morális előnyt biztosít a számára a folytatáshoz. Ha a szabad demokratáknak lesz erejük a saját házuk táját tisztára söpörni, jövő nyárra akár újra felkapaszkodhatnak a parlament küszöbéig, ami a túlélést jelentené a számukra.

Valószínűbb azonban, hogy nem lesz erejük. A többség abban bízik majd, hogy a szocialistákkal közösen támasztott szélvihar elfedi a belső bajaikat, és megúszhatják a nagytakarítást. Ez azonban csupán epizód a nagy játszmában, amelyben ma még Gyurcsány Ferenc a meghatározó szereplő. Főszereplőnek mégsem mondhatjuk, mert már ő sem ura a helyzetnek. Abban igaza van, hogy közjogi akadálya a kisebbségi kormányzásnak nincs, a törvényi előírások alapján akár ki is húzhatná 2010-ig. A gyakorlatban azonban teljesen esélytelen ez a törekvés, ha marad a válás, a kormány egy éven belül meg fog bukni.

Az ok előre látható. Karsai József becslése szerint háromezer szabad demokrata ül zsíros politikai állásokban – ha ezt megfelezzük, akkor is nagyon sok emberről van szó. Ha a kormány megkezdi a lecserélésüket, az SZDSZ-ben olyan indulatokat gerjeszt, ami mellett egy ebrendelet támogatására sem kerülhet sor. Ha a helyükön hagyja őket, a szocialista népség-katonaság lázad fel: a koalíciós felelősség nem kell, de a jó állást megtartanátok? Minden SZDSZ-es állásra öt szocialista jelentkező lesz majd, és az mind a végleges szakítást követeli. Gyurcsány Ferencnek elhúzódó személyi konfliktusok ezreivel kell szembenéznie, amihez képest babazsúr egy rossz válás utáni vagyonosztozkodás. És akkor még nem beszéltünk arról a sok száz koalícióról különféle önkormányzati és egyéb testületekben, élükön Budapesttel, amelyek csak összefogással működtethetők. Ma még senki sem akar nekirontani a másik félnek, de majd jönnek az élet kisebb-nagyobb problémái, elkezdődnek a kiszavazások, gyűlnek a vélt és valós sérelmek, és ahol elérik a kritikus tömeget, ott egyhamar szakad a helyi koalíció is.

Ezt a közelgő konfliktustömeget egy tehetséges politikus sem tudná kezelni, nemhogy Gyurcsány Ferenc. A szocialista pártban és az SZDSZ-ben néhányan felfogták ezt, ezért április végéig megpróbálják lecserélni, és politikai teteme fölött újra összehozni a koalíciót. Ennek azonban kevés az esélye. Az SZDSZ legtöbb politikusa nem hisz abban, hogy az MSZP oldalán még egyszer bejuthatnak a parlamentbe, a szocialistákat pedig a hideg leli arra a gondolatra, hogy megint SZDSZ-es diktátum alapján hozzák meg a legfontosabb döntéseket. A béka túl kövér és gusztustalan ahhoz, hogy még egyszer lemenjen a szocialista torkokon.

A tavasz majd eltelik valahogy, a szocialisták a „végre magunk vagyunk az egész lakásban” felszabadító érzésével veszik az akadályokat. A nyár csöndes lesz és meleg, az Országgyűlés sem ülésezik, úgy tűnik majd, hogy a vihar elvonult, a béke visszatért. Az ősszel azonban megkezdődik majd a kormány vergődése, és ebből már nem lesz felépülés.

A jövőt senki sem látja előre, és végképp nem tudhatja a napot és az órát. A valószínűségekkel azonban nyugodtan számolhatunk. Eszerint a rendszerváltás óta először, 2009-ben előre hozott választások lesznek Magyarországon. Egy nagy megkönnyebbült sóhaj fut majd végig a parlamenti pártokon, pénzpiacokon, érdekvédelmi szervezeteken, az egész lakosságon, amikor a köztársasági elnök bejelenti a választások időpontját. Az ország végképp összegabalyodott számítógépét végre újraindíthatjuk, letakaríthatjuk róla a vírusokat és a fölösleges programokat, tiszta lapot nyithatunk. Talán már négyszázat sem kell addig aludni.

Bencsik Gábor